Hagyományok szellemében II.

Ha november-december, akkor háziasszonyként első gondolatunk a sütőtök és a liba. E kettő nélkül nehezen képzelhetők el az ünnepeket megelőző hónapok, éppen ezért néha érdemes átalakítani a szokásos menüt, és új ízekkel is kipróbálni e remek alapanyagokat.

hagyomanyokszellemeben 2 720

Sütőtökös rizottó erdei gombamártással

Hozzávalók 4 személy részére: 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál olívaolaj, 20 dkg hámozott, tisztított sütőtök, 25 dkg rizottó rizs (arboriopl), 2 dl fehérbor, 1,5 l zöldségleves vagy húsleves, ennek hiányában víz, 25 dkg mascarpone, 30 dkg vegyes erdei gomba (rókagomba, vargányagomba, fagyasztott is jó), só, 1 teáskanál szárított rozmaring és oregano, 10 dkg vaj

A rizottóhoz a tököt lereszeljük nagy lyukú reszelőn. A hagymát felaprítjuk, majd egy lábasban az olívaolajon 5-10 perc alatt üvegesre pároljuk. Ekkor hozzáadjuk a tököt és a rizst, majd folyamatosan keverve további 2-3 percig pirítjuk. Felöntjük az egészet a borral, és szép lassan ráöntünk annyi alaplevet, hogy éppen ellepje a rizst és a tököt. Gyakori kevergetés mellett, a folyadék folyamatos pótlásával addig főzzük a rizst, amíg meg nem puhul, de nem teljesen, csak annyira, hogy éppen ne legyen kemény. Ekkor levesszük a tűzről, hozzáadjuk a mascarpone-t, sózzuk, ha szükséges, és hagyjuk pihenni pár percig. (Amennyiben vizet használunk a rizottó készítésénél, úgy az ízesítést már a főzés elején el kell kezdeni.) A rizottó főzése közben elkészítjük a gombát is: a megmosott és feldarabolt gombát enyhén megsózva kevés olajon 10-15 perc alatt puhára főzzük a rozmaringgal és az oreganóval. Ekkor beletesszük a vajat, és addig kevergetjük, amíg a vaj el nem olvad. A rizottót a gombával együtt tálaljuk.

feketeteavalfustoltlibamell

 Fekete teával füstölt libamell csicseriborsó pürével, csípős ropogós csicseriborsóval 

Hozzávalók 4 személy részére: 4 libamell, 1 evőkanál fekete tea, 1 teáskanál levendula virág, 2 evőkanál cukor, 3 evőkanál jázmin rizs, só, 3 konzerv csicseriborsó, 15 dkg vaj, cayenne bors, 3-4 dl olaj

A füstöléshez szükségünk lesz egy nagy lábasra, amiben van szűrő vagy párolóbetét, és van fedője (opció egy mély wok és egy bambusz párolóedény sok alufóliával). A libamelleket megmossuk, megtöröljük., a füstöléshez a lábas alját kibéleljük dupla rétegben alufóliával: erre kerül rá a cukor, a tea, a levendula és a rizs. Ezeket jól összekeverjük, és feltesszük a tűzre. Pár perc után elkezd enyhe füstöt adni, ekkor berakjuk a szűrőbetétet és a libamelleket, lefedjük, és közepes hőfokon 15 percig füstöljük. További 10 percig a füstben pihentetjük a húst.
Időközben 2 doboz csicseriborsót a lével együtt egy deciliter vízzel felforralunk, turmixba öntjük, és pépesítjük. Sózzuk, belekeverjük a vajat, majd tovább turmixoljuk, hogy a vaj teljesen elolvadjon, és a csicseriborsó püré finom krémes legyen. Visszaöntjük a lábasba, és nagyon alacsony hőfokon melegen tartjuk (ne forrjon, csak melegedjen). A maradék konzerv csicseriborsót lecsöpögtetjük, egy konyharuhával a szemekről leszívjuk a nedvességet, és forró olajban 3-4 percig ropogósra sütjük. Kivesszük az olajból, és megszórjuk cayenne borssal.
A libamell befejezéséhez a mell bőrét beírdaljuk, megsózzuk, és egy forró serpenyőben bőrrel lefelé 5 percig sütjük. Megfordítjuk, és úgy is sütjük 3 percig, amikorra a mell várhatóan szaftos és enyhén rózsaszínű lesz (függ a mérettől is). Végül a mártással, a csicseriborsópürével és a csicseriborsóval tálaljuk.

 

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop