Gellérthegyi álmok

Kamarási-Mecsér Dóra lakberendező valóra váltotta gyerekkori álmát, öttagú családjával beköltözhetett abba a Gellérthegy oldalában rejtelmesen álló házba, ami egy saroknyira állt tőlük. A mindenki igényeit szem előtt tartó tervezéssel praktikus, szerethető életterek születtek.

gellerthegyialmok 720

A történet hosszú évekkel ezelőttre, gyerekkoromra nyúlik vissza, amikor is nem volt olyan szeglete a Gellérthegynek, amelyet ne ismertem volna jól. Már akkor kedvencemmé vált a tőlünk saroknyira lévő ház, amely az utcáról csak sejtetni engedte, hogy a hegyoldal egyik ékszerdoboza. Felnőve azután egy napon kikerült rá az eladó tábla, és szerencsére sikerült meggyőznöm hezitáló férjemet is, hogy belevágjunk. Mert az évek óta üresen álló ház belseje nem festett túl jó képet, minden érdeklődőt elrettentett a vételtől, én azonban megláttam benne a kínálkozó lehetőséget. Bár a felújítás hosszú ideig tartott, de nagyobb, kellemetlen meglepetés nem ért bennünket, mert a ház szerkezetileg szinte tökéletes állapotban volt. Az eredeti alaprajzot teljesen átterveztem öttagú családunk igényeire szabva, ami a sok ablaknak köszönhetően nem okozott túl nagy nehézséget. A ház eredetileg két szinten két különálló lakásból állt, ezt egy belső lépcsőház kialakításával nyitottam össze. A 165 négyzetméteres emeleti rész a hegyoldali fekvésnek köszönhetően az utca szintje, ide került a konyha-étkező, nappali, 3 hálószoba, 2 fürdő, alul pedig játszószoba, vendégszoba fürdővel, mosókonyha és egy kisebb konditerem kapott helyet.

A lakberendezés során egyértelmű volt minden választás: világos bútorok és falak, színesebb kiegészítőkkel kombinálva. A berendezés nagy részét az egyedi méretezés miatt asztalos készítette el a terveim alapján, közülük is a nappali polcrendszere a kedvencem. A nagyszülőktől megörökölt barokk bútorokat felújíttattuk, és a télikertben tökéletes a helyük, mindennapi használatban is vannak. Egyik alapelvem, hogy a lakás van értünk, nem pedig fordítva, így a tervezés során mindig a praktikumra, funkcionalitásra törekszem, olyan anyagokat, bútorokat választva, amelyeket szívesen, féltés nélkül használhatnak a tulajdonosok. A lakás a sok üvegfelületnek köszönhetően nagyon világos és napfényes, amiért rajtunk kívül a szobanövényeink is hálásak. A házban több kedvenc helyem is van, az egyik a reggeli kávézáshoz a télikert óriásfotelje, a másik pedig a kertre néző dolgozósarok, ahol könnyű elmerülni a munkában.

A házat gyorsan belaktuk, nagyon megszerettük, számunkra a tér, a fény és a funkció tökéletes kombinációja. Örömmel töltjük el itt mindennapjainkat, és szívesen látunk vendégül családot és barátainkat.

Az ingatlanok marketingeseként mindig arra törekszem, hogy a maximumot hozzam ki az otthonokból, mind funkcionalitás, mind szépség tekintetében. gellerthegyialmok portre
Kamarási-Mecsér Dóra
lakberendező,
home staging

 

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop