Ha Judit kimegy a pilisszentlászlói rétre, vagy elkóborol a falu környéki erdőkben, mást is lát, mint a természetkedvelő ember. Hiszen a fák alatt ott van a mohákból, zuzmókból, apró virágokból egy szőnyeg. A réten pedig ott a fűtenger, számtalan apró élettel, s ha feltámad a szél, ösvényeket rajzol a fuszálak közé. Mi is lenne ez más, mint a legtermészetesebb szőnyeg?
Gulyás Judit Nívó díjas textiltervező szőnyegekről és szőnyegekkel álmodik. Különleges álmok ezek, a természet ihlette csodák, amelyek beköltözhetnek otthonainkba. Legutóbb a szentendrei Erdész Galériában csodálhatták meg az érdeklődők az alkotásait.
– Városi lány voltam – meséli a művész. – A kőrengetegben a dolga után siető ember. A szüleimnek köszönhetem, hogy nagyon hamar mást is észrevehettem a világból. Mind a ketten nagy rajongói a természetnek, Pilisszentlászlón volt egy telkük, virágos ágyásokat, sziklakerteket hoztak létre, s mi a bátyámmal nagy örömmel segítettünk. A természet iránti szeretetem alighanem innen datálódik, annyira, hogy immár 25 éve én is ebben a faluban élek. Ez jelenti számomra a nyugalmat, az élhető világot, a munkámhoz az ihletet.
Judit mindig remekül rajzolt, ezért szülei beíratták az úgynevezett Kisképzőbe, a Török Pál utcába. – Az érettségi évében sem éreztem igazán a pontos irányt, merre is induljak – meséli Judit. Aztán egyszer meghívtak egy gobelin művész otthonába, és amikor megláttam a ragyogó színekkel „megfestett” képeket, azt mondtam: ez az, ez kell nekem! S abban a pillanatban ráálltam a magam útjára, ahol azóta is haladok.
Az akkor még Iparművészeti Főiskolára felvételizve kéziszövő- falikép készítő szakon végzett, majd mesterdiplomát szerzett, most pedig a doktori disszertációja védésére készül.
– A főiskolai tanulmányaim során minden műfajból kaptunk ízelítőt. Számomra a kísérleti technikák jelentették a legnagyobb örömet, hiszen szeretek mindig új ösvényeket felfedezni, kitaposni, s aztán elkalandozni más utak felé. Egyszer láttam egy légifelvételt, s onnan fentről csodásan tiszta volt a világ, a rétek, szántók, erdők, mintha csak szépséges szőnyegek lettek volna, üdék és kopottak, szép rajzolatokkal. Persze, amikor elhatároztam, hogy szőnyegeket készítek, még véletlenül sem gondoltam arra, hogy ez a megszokott formában működjön. Ki akartam emelni ebből, feloldani a statikusságát, s kerestem a technikát, amellyel mindezt meg tudom valósítani. Ez pedig a hand tufting, azaz a kézi tűzés volt, amely akkoriban egyedülállónak számított Magyarországon, és még ma sem művelik sokan. A mesterdiploma megszerzésének idején részt vettem egy szőnyegtervezési pályázaton, ahol első díjat nyertem. Jutalmul részt vehettem egy francia-német-svájci körúton. A franciaországi manufaktúra pedig – mily csodálatosak is a véletlenek! – egy hand tufting műhely volt! Elbűvölt. Hazatérve viszont a valósággal kellett szembenéznem, sorra zártak be a textilgyárak, és az emberek nem lakáskultúrával foglalkoztak, sokkal fontosabb volt kicserélni a Trabantot a Zsigulira, mert ez jelentette akkoriban az előrelépést.
Judit négy évig a Magyar Televízió művészeti szerkesztőjeként dolgozott, s várt. A lehetőség pedig 1998-ban jött el, egy hand tufting műhelyben elkezdett dolgozni, mára saját textil manufaktúrája.
– Ma már fontos a lakberendezés is az emberek számára, igényesek a bútorra, a hozzáillő tapétára, szőnyegekre, amelyeket már nem csúsztatnak a szekrények alá, hanem önálló életet élnek, meghatározó berendezéseivé váltak az otthonoknak. Egy nemzeti parkban lakom, gyönyörű természeti környezetben, mindig új és újabb ötleteket ad a tervezéshez, megidézek egy rétet, labirintusokat álmodok, vagy éppen egy, az erdőben látott zúzmó ihlet meg. S hogy mit szeretnék? Ugyanezt, életem végéig, még nagyobb volumenben, még több formában, színben.
Hozzászólások