Fenntartható környezet

A Siemens Zrt. csoportszintű forgalma a szeptemberben lezárt üzleti évben több mint 4 százalékkal 93,6 milliárd forintra nőtt – derült ki a cég mai sajtótájékoztatóján. A társaság vezető szerepet kíván betölteni a városi és infrastrukturális beruházások területén, ezért minden téren élenjáró technológiával járul hozzá a környezeti fenntarthatósághoz – mondta Dale A. Martin elnök-vezérigazgató. A vezérigazgató továbbra is nagy szerepet szán a magyarországi beszállítóknak, elsősorban a kis- és közepes vállalkozásoknak.

 

A magyar Siemens-csoport árbevétele a szeptember 30-án zárult 2010–2011-es üzleti évben 93,6 milliárd forintot tett ki, ami a megelőző évhez képest több mint 4 százalékos növekedést jelent – derült ki Dale A. Martin elnök-vezérigazgató mai sajtótájékoztatóján. A cégcsoport 7,1 milliárd forintos adózás utáni eredménnyel zárta szeptember 30-ig tartó üzleti évét, ez 76,8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

„Nem a gyors növekedést, hanem a társaság vállalatcsoporton és régión belüli fokozatos megerősítését tűzte ki célul a Siemens Zrt. a 2010–2011-es üzleti évben. Ennek érdekében javítottuk a vállalaton belüli együttműködést, továbbá javítottuk kapcsolatainkat a partnerekkel, a beszállítókkal és a megrendelőkkel, illetve tágabb értelemben a cég egész külső környezetével” – mondta Dale A. Martin. A vállalat Európában elsőként Magyarországon rendezett Beszállítói Napot márciusban. A globális stratégiai beszerzési program (Global Value Sourcing – GVS) keretében rendezett összejövetelen több mint negyven magyar kis- és középvállalkozás vett részt.

A Magyarországon több mint 120 éve jelen lévő Siemens az elmúlt üzleti évben is jelentős beruházásokat hajtott végre Magyarországon. A Késmárk utcai telephelyen  850 millió forint értékben végeztek gyártási és infrastrukturális beruházásokat, és a Rákóczi Ferenc úti telephelyen is tovább bővült a transzformátorgyártási kapacitás a 907 millió forintos fejlesztéseknek köszönhetően.

A Siemens Magyarország mintegy 3000 partnerrel, beszállítóval és alvállalkozóval működik együtt Magyarországon. A 2010–2011-es üzleti évben 43,7 milliárd forintra nőtt a magyar beszállítóktól, kis- és középvállalkozásoktól vásárolt termékek és szolgáltatások értéke, ami jelentős növekedés a megelőző évi 38 milliárd forinthoz képest. Ebből 21 milliárd forintot tesznek ki a nemzetközi Siemens részére szállított termékek és szolgáltatások, ami növekedés a megelőző üzleti évben regisztrált 18,2 milliárd forinthoz képest. „A Siemens hosszú távon is kiszámítható, megbízható üzleti partnerségre törekszik magyar beszállítóival, ezzel erősíti a magyar kkv-k régiós pozíciót” – mondta Dale A. Martin.

A most lezárult üzleti évben a Siemens projektjei közül kiemelkedik a nemrég átadott gönyűi erőmű, amely több mint 59 százalékos hatásfokának és alacsony nitrogén-oxid-kibocsátásának köszönhetően Magyarország leginkább környezetkímélő gázturbinás erőműve. Ugyancsak fontos projektje a társaságnak az V. Páneurópai Vasúti Folyosó pályaszakaszán a Budapest-Kelenföld és Székesfehérvár közötti vasútvonalon a biztosítóberendezések telepítése, illetve a kecskeméti Mercedes-Benz gyár energiaelosztó rendszerének és ipari automatizálásának kiépítése. Ide sorolhatók a különféle energiahatékony épületüzemeltetési megoldások és az egészségügyi infrastruktúra fejlesztését szolgáló projektek is, mint például a Kaposváron Magyarországon elsőként üzembe állított SOMATOM Definition Flash CT berendezés.

A Siemens AG nemzetközi stratégiájának megfelelően Magyarországon is integrálták a termelő vállalatokat. A Siemens Transzformátor Kft. 2011. április 1-jén, a Siemens Erőműtechnika Kft. 2011. október 1-jén olvadt be a Siemens Zrt.-be. A vezérigazgató szerint a folyamatok egységesítése és a szinergiák kihasználása erősíti a vállalatcsoportot, hosszú távon kiegyensúlyozza a társaság működését, hatékonyabb piaci fellépést tesz lehetővé.

A Siemens 2011. október 1-jével továbbfejlesztett struktúrában kezdte meg új üzleti évét világszerte. A társaság operatív tevékenysége négy szektorra tagozódik: a hagyományos Ipar, Energia, Egészségügy hármas mellett a struktúrában egy új szektor is megjelent. A hivatalos nevén „Infrastruktúra és városok” szektor célja, hogy jó minőségű és a fenntarthatósági szempontoknak is megfelelő, környezetbarát technológiával szálljon versenybe a magyar települések infrastrukturális fejlesztéséért. A települési infrastruktúra fejlesztése a benne rejlő kitörési lehetőségek miatt a szűkös források ellenére kiemelkedő jelentőséggel bír, ezért ha dinamikus növekedésre nem is, de néhány önmagában is jelentős, mintaértékű projekt elnyerésére és megvalósítására határozottan törekszik a társaság.

Peter Löscher, a globális Siemens elnök-vezérigazgatója augusztusi budapesti látogatása is jelezte, hogy a Siemens továbbra is vonzó területnek tekinti Magyarországot, főleg az itt rendelkezésre álló versenyképes, költséghatékony és magasan képzett munkaerő miatt. A vállalat az országban tavaly 100 új munkahelyet teremtett, és további bő százat tervez létrehozni az elkövetkező másfél évben.

A globalizáció, a demográfiai változások és a klímaváltozás új kihívások elé állítja a vállalatot. „Határozott törekvésünk, hogy a környezeti fenntarthatóság terén élenjárók legyünk. A hosszú távú siker érdekében elengedhetetlen, hogy vállalatunk környezeti, gazdasági és társadalmi szempontból is fenntartható legyen – hangsúlyozta Dale A. Martin. – Számunkra ez nem csupán a zöld termékek és szolgáltatások széles skálájának fejlesztését és piaci képviseletét jelenti, hanem saját működésünk folyamatos optimalizálását, fenntarthatóbbá tételét is. Ez világszinten, de lokálisan is igaz a Siemensre, hiszen a világon a Siemens AG tudhatja magáénak a legnagyobb auditált környezeti portfóliót.”

A vállalat valamennyi szektora kínál zöld megoldásokat. 2010-ben a Siemens összes bevételének mintegy harmada, 28 milliárd euró a környezeti portfólióba tartozó termékekből és szolgáltatásokból származott. A vállalat 2014-re ezt a számot 40 milliárd euróra szeretné növelni.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop