Felújították a pécsi lakatfalat

Titkos szeretőnek üzentek rajta, kollégisták hagytak rajta örök emléket, a szerelmesek jelezték a segítségével, hogy összetartoznak. Ezek mind a pécsi lakatfal legendái. Története a 60-as években kezdődött, azóta pedig világhírűvé vált. A lakatok súlya miatt azonban már majdnem kidőlt a fal. A pécsi görög kisebbségi önkormányzat ezért úgy döntött az Európa Kulturális Fővárosa Program keretében felújíttatják a lakatfalat.

 

A lakatfal története a 60-as években kezdődött. Az első lakattal állítólag a rács melletti házban lakó asszony jelzett kamionsofőr szeretőjének. Ha azt a légyottra érkező férfi nyitva találta, nyugodtan felcsöngethetett, mert a férj nem volt otthon. Mára már sokféle városi legendát költöttek a lakatfal köré a pécsiek. Ezek szerint kollégisták rakták az első lakatokat az iskola befejeztével. A szekrényeik lakatjait tették a rácsra, ezzel jelezve, hogy visszatérnek még a városba. Ma már a szerelmeseké a fal, párok lakatja díszítik, akik hosszú távra szóló kapcsolatuk vagy mély érzéseik jeleként hagynak a falon egy-egy zárszerkezetet.

A lakatfal sikere a súlyát is növelte. A rengeteg lakat már több mint másfél tonnát nyomott, ami miatt majdnem kiszakadt a rács. Ezért kellett megerősíteni. A görög kisebbségi önkormányzat több mint másfél millió forintból újította meg a legendás helyet. A régi falon számítások szerint körülbelül 4-5 ezer lakat van. Az új kerítésen, ennek körülbelül a duplája, tehát több, mint 10 ezer lakat fér majd el.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop