Falak párbeszéde

Ne tégy rossz fát a tűzre!
Boltívek vonzásában
Kortárs háló

Egy lakás jó esetben tükrözi a tulajdonos személyiségét, kedvteléseit. Házigazdáink budapesti bázisuk kialakításakor arra törekedtek, hogy utazási szenvedélyük, a természet iránti szeretetük valamiképpen megjelenjen a lakótérben is.

falakparbeszede 720

Vendéglátóink, Andi és Zsombor már az elején kijelentik: imádnak utazni. Amikor csak tehetik és idejük van rá, vagy éppen a járványhelyzet megengedi, felkerekednek. Ez a hobbi több szempontból meghatározta új lakásuk kialakítását, hiszen szükségük volt egy budapesti bázisra, ahonnan elindulnak, és ahova az út után visszatérnek. A 42 négyzetméteres lakást nagyon gyorsan és egyszerűen választották ki, ugyanis csodálatos belső kertje miatt nem lehetett rá nemet mondani. A kis lakótér szépen szerveződik, letisztult, egyszerű, mégis maximálisan modern és hangulatos. A színharmónia a koncepció egyik alapeleme, megteremti a jó légkört. A nappali központi falszakaszán a természetes téglaburkolat a zöld falfestéssel remek párosítás. A természetet, a frissességet, a környezet tiszteletét tükrözi, ugyanakkor végtelenül inspiráló. A falak párbeszédébe ügyesen illeszkednek a visszafogott szín- és formavilágú bútorok. A homokszínű kanapé puha párnáival remek alapot ad a tévézéshez, olvasáshoz, kikapcsolódáshoz, föléje került egy térkép, ami ugyancsak a házaspár utazásszeretetéről mesél. Mint mondják, már akkor tudták, hogy jövőbeli lakásukba egy térkép is bekerül, amikor még mindez csak álom volt. A dohányzóasztalka fa és fém kombinációjú, ragyogóan illeszkedik a helyiség többi eleméhez. Ötletes megoldás a térelválasztó elem a nappali és az étkező között., saját maguk állították össze kötelekből, natúr színével kissé emlékeztet az esőerdei liánokra, így jól leköveti a természetes megjelenés és az utazás koncepcióját. Az étkező a funkciójának éppen megfelel: kényelmes, jól körülülhető, a modern formavilágú székek pedig beleillenek az összképbe.

Zsomborék meghagyták az előző tulajdonos által vásárolt konyhabútort, hiszen nem idegen a környezettől, nagyon praktikus a sok tárolóval, szinte egybemosódik a burkolatokkal, finoman meghúzódva a térben. Sikerült az aprócska fürdőszobát is úgy kialakítaniuk vendéglátóinknak, hogy minden kényelmi funkciót ellásson. A süllyesztett kádat egy üveglappal leválasztották, ami nemcsak esztétikus, de a sűrű, rohanós reggeleken egy gyors zuhanyzáskor praktikus. A falak mosható laminált burkolata igazán figyelemreméltó, és jól illeszkedik a koncepció egészéhez. A hálószobában megismétlődik a nappaliban alkalmazott rusztikus falbetét, a tér kicsit a loftok hangulatára emlékeztet. A tört kék, a sárga, a szürke ötvözete remekül foganatosítja a fiatalos hangulatot. A világ akármely pontjára induljanak is el vendéglátóink, vagy bárhonnan is térjenek vissza, ennél otthonosabb kis fészek aligha fogadhatná őket.

  

Otthonteremtőként szeretem az átgondolt színharmóniát, a visszafogott és a modern elemek kellemes keveredését, az ötletes, mégis egyszerű megoldásokat.

falakparbeszede portre

Korodi Zsombor
tulajdonos, a lakás tervezője

Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop