Érző, okos otthon a Balaton partján

Játékosság padlótól plafonig
Lila káposztás tekercs, mogyorószósszal
Diós rakott lila káposzta

Vendéglátónk teraszának egyik oldaláról a Balaton közelsége nyújt szemet gyönyörködtető látványt, míg a ház másik oldalán a biztonságot és nyugalmat adó kertet csodálhatjuk. Ám az épület legnagyobb előnye belül rejlik: intelligens rendszere rendkívül kényelmessé teszi tulajdonosai életét.

erzokosotthonabalatonpartjan 720

A balatonfüredi, kétszintes ház „Érző, okos otthon” – így foglalhatjuk össze legfontosabb jellemzőit. A számos külső és belső érzékelővel ellátott épület vezérlőrendszere ugyanis képes arra, hogy az időjárás változásait érzékelve, ahhoz folyamatosan igazodva tartsa a ház hőmérsékletét ugyanazon az értéken, illetve automatikusan szabályozza egyéb rendszereit. Az épület önszabályozó módon működik: figyeli a ház levegőjének páratartalmát és szén-dioxid koncentrációját, és ehhez igazítja a szellőzés mértékét, de zónánként és időprogram szerint is beállítható a kívánt hőmérséklet. „Helyiségenként szabályozható a hőmérséklet, és a mozgásérzékelők által megoldott, hogy a melegvizkeringetés már akkor bekapcsol a fürdőszobában, ha csak közelítünk a helyiséghez. Ugyanígy a fényforrások is önmaguktól felkapcsolódnak, ha szeretnénk. A lámpák és az árnyékolók működtetése automata módon is beállítható, akár távolról is. ” – számol be vendéglátónk a ház legfontosabb erényeiről.

A padló- és mennyezetfűtést, illetve hűtést 80 méter mélyre lefúrt talajszondák és hőcserélős szellőztető rendszer egészíti ki. Mindezeknek köszönhetően energiahatékonyságban passzívház-értékeket közelít az épület, amely azonban sosem volt cél, hiszen ennek alá kellett volna rendelni a nyílászárók elhelyezését. A balatoni panoráma azonban elsődleges volt az építkezésnél: „Feltétlenül itt, a Balaton központjában akartunk építkezni, mindig nagyon szerettük Füredet. Amikor ez az elhatározás megszületett, több tervezőirodát is megkerestem, és az interneten különböző fórumokon sok hasznos információt szereztem. A fontos elvárások között volt az intelligens otthon megteremtése – mondja a tulajdonos –, s a dolgok szerencsés összjátékának köszönhetően, a vásárlási szándék megszületése előtt minősítették át az addig itt húzódó gyümölcsösöket építési telekké.”

A házigazda örömmel mutatja büszkeségeit: az okostelefon által is vezérelhető intelligens rendszerhez számtalan kapcsolótábla tartozik, a program sokféleképpen alakítható, akár bele is tud írni. A vezérlőközpont egy külön helyiségben található, ahol a több mérőeszközzel felszerelt hőcserélő-szellőztető rendszer és a talajszondák csőrendszere is találkozik. A kérdésre, hogy nem tartanak-e attól, hogy egy áramszünet miatt esetleg kizárhatják magukat a házból, a házigazda elmosolyodik: „Pontosan erre az eshetőségre gondolva a bejárati ajtó az egyetlen, amely manuális módon működik…”

  

E házról elmondható, hogy megrendelő és tervező közös tervezése, végeredménye pedig egy olyan épület, amely minden részletében a kiviteli tervek szerint készült, és megfelel a tulajdonos szigorú energetikai elvárásainak is.

erzokosotthonabalatonpartjan portre

Juhász Róbert
okl. építészmérnök
minősített passzívháztervező

Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop