Ha valaki kedveli az elegáns, tiszta vonalú, egyszerű, természetes anyagokból készült építményeket, nagyon fogja szeretni Tomay Tamás Ybl-díjas építész családi házait. Bár korábban különféle kórházépületek és lakóépületek is születtek a tervezőasztalán, ma elsősorban családi házakat tervez, ám ezeket a feladatokat is csak akkor vállalja el, ha meggyőződik arról, hogy a megrendelői éppen az ő sajátos építészeti világához ragaszkodnak.
Ha valaki kedveli az elegáns, tiszta vonalú, egyszerű, természetes anyagokból készült építményeket, nagyon fogja szeretni Tomay Tamás Ybl-díjas építész családi házait. Bár korábban különféle kórházépületek és lakóépületek is születtek a tervezőasztalán, ma elsősorban családi házakat tervez, ám ezeket a feladatokat is csak akkor vállalja el, ha meggyőződik arról, hogy a megrendelői éppen
az ő sajátos építészeti világához ragaszkodnak.
Ennek az érzékeny, töprengő, mindenféle építészeti sallangtól idegenkedő alkotónak nem véletlenül alakult úgy a pályája, ahogy.
A nyilvánvaló tehetségen kívül ugyanis nem mindennapi belső erő kell ahhoz, hogy egy építész képes legyen megőrizni a tartását, saját arculatát a mai világban, hiszen gyakran a legnagyobb alkotókat is térdre kényszeríti valamilyen erőteljes szellemi vagy esztétikai trend, illetve a pénz. Az a tény, hogy Tomay Tamás most nem egy csapat élén, hatalmas ingatlanfejlesztői befektetések túlnyomórészt elektronizált munkafázisainak megvalósításán fáradozik, hanem egy budai tetőtéri műterem magányában, hosszú töprengés után – szüli meg”
a házait, elsősorban annak köszönhető, hogy – amint lehetett – a legelsők közt hagyta el az állami tervezőintézeti munkahelyét,
és alapított magántervező-irodát a nyolcvanas évek közepén.
Kollégái közül többen kivárták, míg a nagy állami tervezőirodák
a gazdasági-társadalmi átalakulás kényszerei nyomán maguktól szétestek, és akkor alapítván saját céget, magukkal vihették
a nagyszabású állami megrendeléseket is. Õ türelmetlen volt,
sértette a zagyva helyzet, hogy a munkahelyén szabadon lehetett – maszekolni”. Tiszta viszonyokat és önállóságot akart teremteni. Ma némi szarkazmussal állapítja meg: az embernek tudomásul kell vennie, hogy a nagy tisztázási, rendteremtési akcióknak van ugyan elvi hozadékuk, de gyakran jelentős egyéb veszteséggel járnak.
A kivülálló persze úgy gondolja, ennek így kellett történnie.
Az öntörvényű alkat sohasem bírja el, ha dirigálnak neki, ha – meg kell felelnie”, pedig a legtöbb esetben erre kényszerül az építész ma is, hiszen a nagyobb szabású építkezéseknél, ingatlanfejlesztéseknél rendszerint a befektetők ízlése szerint kell dolgozni. Tomay nem ezt az utat választotta. Évek során át érzékenyen figyelte a nagy, európai építészeti tendenciákat, értékelte a maga számára mind
a hazai modernizmus, mind a már kialakulóban lévő organikus építészet lenyomatait. Ösztönösen az egyszerűbb, dísztelenebb, funkcionálisabb megoldásokat választotta, de nem követte a modernizmus steril anyagszerűtlenségét, nem kedvelte a fehérre vakolt falfelületeket. Az ő házain mindig érzékien tapintható a tégla, a kő,
a fa és az üveg. Ezek a nem agyontechnologizált, tartózkodóan konzervatív módon modern, skandináv hangulatú építmények
bizonyítják, hogy teremtőjük benne él a XX?XXI. századi világépítészet egyik fő áramában, de mindig sajátosat tud alkotni. Tomay Tamásban az évtizedek folyamán a műszaki tudás mellett nem
az építész-vállalkozói, üzletemberi tulajdonságok erősödtek meg (ahogy sok társában, akik egymás után hozzák létre az egy kaptafára készülő bankokat és irodaházakat), hanem a művészi készségek, amelyek már elég fiatalon felbukkantak benne, hiszen a budai gimnáziumban érettségiző fiút elsősorban a művészetek, a bölcsészkar vonzotta. Aztán a sors mégis az Ybl Miklós Műszaki Főiskolára vitte, és csak a főiskolás évek alatt szerette meg igazán az építészetet. Ezután elvégezte a műegyetemet is, és olyan szaktekintély lett belőle, hogy nemcsak az Ybl-díjat, illetve a Pro Architectura-díjat kapta meg, de ma a Magyar Építőművész Szövetség Mesteriskolájának is oktatója, és az Iparművészeti Egyetemen a leendő építészdoktorokat tanítja.
Tomay-ház a dombon
A fiatal házaspár egy két és fél meg egy féléves kicsi gyermekkel lakja a nemrég elkészült, Tomay Tamás által tervezett pilisborosjenői családi házat. Szüleik ajánlották nekik Tomayt mint építész barátjukat. Amikor megismerték korábban tervezett házait, azonnal érezték, a szerencsés véletlen éppen azt az embert hozta eléjük, akire szükségük volt. És a látogató is megállapíthatja – bár a tervező akár maga is a megrendelők édesapja lehetne – , ezt az építményt egészen fiatalos könnyedség, üdítő modernség jellemzi.
Többen építkeztek már ezen a falu fölötti platón, a Tomay-féle ház szerényen öntudatos eleganciával áll az út menti házsorban. Láthatóan élvezi, hogy mindegyik oldalról elbűvölő táj fogja körül. A bejárat felől hatalmas mező terül el előtte, amikor a szél fúj, selymesen hullámzik a tábla, mint a tenger.
Körben erdők, dombok, hegyek, a ház hátsó, kert felőli, lejtős része pedig a falu irányában tárulkozik. Az épület az utca felé ugyan zárt homlokzatot mutat, de már ez az arca olyan kedvesen mozgalmas, hogy percekig bámuldozásra készteti a szemlélőt.
A garázst fél szinttel finoman a ház alá süllyesztették. A garázsajtót és a homlokzatnak ezt a kissé előbbre tolt felét gyönyörű vörös színű fa, a másik felét pedig a puszta tégla uralja. A bejárati ajtó és az ablakok
remek ritmusban osztják meg a falfelületet.
A kis előszobából mozgalmas belső térbe jut a látogató, ahol egymásba kapcsolódik a konyha-étkező és a nappali. Szép és kényelmes falépcső vezet innen a felső szintre. Kiderül, a ház belső térrendszere attól olyan izgalmas, hogy több helyütt szinteltolással különféle lakó- és tárolóterületeket alakítottak ki benne. Így a félemeleten vendéglakosztály van, valamivel feljebb pedig négy kellemes méretű hálószoba. Fürdőszobák, beépített szekrényes járatok, rakodóterek mindegyik szinten találhatók.
A vöröses téglaház két szárnya L alakban öleli össze a kertre néző teraszt, amely a két szélén álló oszlopoktól és az alacsonyabban kinyúló falfülektől még védettebbé, barátságosabbá vált.
Remek dolog, hogy az itt élő kisgyerekek növekedésük közben elsőként ennek a háznak a természetes anyagait és térbe ágyazottságát fogják megismerni. Itt nincsenek vakolt felületek, műanyag nyílászárók, gusztusos a vörös téglafal, a szép faajtók és borovi fenyő ablakkeretek, illetve a kisebb-nagyobb üveg felületek találkozása. Az ifjú háziasszonyt még az is melegséggel tölti el, hogy minden egyes helyben gyártott téglában ott látható a belevájt Pilisborosjenő felirat.
Érdekes megoldás, hogy a háznak, amely a felületes szemlélő számára lapostetős épületnek tűnik, valójában egészen kis hajlásszögű tetőszerkezete van, méghozzá pléhteteje, és a kertre néző fal földszinti nagy ablaka körül is szürke pléhkeret látható. Ez a vidám fricska olyan, mintha a kerti partin grillező vendégsereg egy hatalmas külső házimozi képernyőjét bámulná.
A házbelső talán két legfeltűnőbb darabja a monumentális ebédlőasztal és a régi cserépkályhákat idéző szép kandalló, de ebben az enteriőrben semmi sem – lóg ki”, a színek és a formák természetes módon kapcsolódnak egymáshoz.
A finoman elegáns konyhabútorról például senki nem gondolná, hogy az IKEÁ-ból származik, a fektetett téglatest formájú felső szekrények nagyszerűen rímelnek a konyha ugyanilyen alakú ablaksorára. Tulajdon képpen a drapp, a sárga, a bézs és a barna – a fa színének különböző árnyalatai – uralják ezt a fiatalos, nagyvonalú otthont.
A világosabb ajtók és ablakkeretek, parketták remekül illeszkednek a konyhabútor közepes, és az ebédlőgarnitúra valamivel sötétebb barnájához. Jó lehet itt üldögélni, vagy valamelyik emeleti ablakból szemlélni a tájat, amikor a gyerekek elaludtak már. A fiatal házaspár elárulja, kedvencük a ház előtt ringó hatalmas síkság, előfordul, hogy órákig elálldogálnak ott, és bámulják a távoli dombokat. Többször látták már, hogy őzek merészkedtek ki az erdőből. Az egyik hajnalon kilencet számoltak meg a mezőn.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások