A luxus már elérhető

Okosotthon, intelligens épület, automatizált ház, smart home… Gyakran halljuk e kifejezéseket, de csak kevesen tudják, mit is jelentenek valójában. Épületvezérléssel már az ezredforduló elején is találkozhattunk, de az akkor még méregdrága épületautomatizálási rendszerek mára már a széles tömegek számára is megfizethetővé váltak.

aluxusmarelerheto 720

Bár épületgépészeti berendezéseink önmagukban eddig is megfelelően működtek, hiányzott a környezet változásaira adott összehangolt, központi irányításuk, amely a fejlesztők munkájának eredményeként okosotthonok formájában mára megvalósult. Az épületek különböző berendezéseinek automatizált működése azt jelenti, hogy külső emberi beavatkozás nélkül hajtják végre feladatukat. Ilyen egyszerű megoldás a mozgásérzékelővel ellátott ajtónyitó vagy világításkapcsoló, a fűtés, a klíma, a szellőzés, a redőnyök vezérlése, az árnyékolók vagy a garázskapuk működtetése.

aluxusmarelerheto 1
Mit tud egy okosház?
Ha az energiatakarékosság szemszögéből vizsgáljuk, hogy mi mindent tud egy okosház, elmondhatjuk, hogy jelentős nyereségünk származik az eszközök racionális, összehangolt működtetéséből, felügyeletéből. A rendszer például kikapcsolja a nem használt, bekapcsolva felejtett fogyasztókat (PC, TV, DVD, audio készülékek, világítás, egyebek.). A legnagyobb energiamegtakarítást elsősorban a fűtés, illetve a hűtés optimalizálásával érhetjük el, legyen szó akár hagyományos földgáz alapú vagy alternatív energiát felhasználó fűtési rendszerről. Egy hagyományosan cirkóval működő fűtésnél is számottevő megtakarítás érhető el az okos vezérléssel elérhető helyiségenkénti fűtésszabályozással. Tegyük fel, hogy termosztátunkon automatikus program van beállítva, de a bekapcsolás időpontjához képest később megyünk haza. Ezt az alapbeállítást bármikor megváltoztathatjuk távolról, és szabályozhatjuk, hogy hazaérkezésünk idejére legyen befűtve a lakás, és ez fordítva is érvényes. Komfort oldaláról nézve például addigra fűtjük fel hétvégi házunkat a kívánt hőmérsékletre, amikorra odaérünk.
A fény és energiaforrásaink automatikus vagy akár távolról irányítható kapcsolási lehetőségével elektromos energiát spórolhatunk meg. Hőszivattyút, napkollektort, napelemet vagy egyéb alternatív energiát hasznosító házunkban is szükség van ezen energiaforrások vezérlésére. Az alternatív energiával hőmennyiséget vagy elektromos áramot tudunk előállítani. Az alternatív energiaforrások vezérlése összetett kérdéskör, amelyet egy intelligens automatika meg tud oldani, és így hatékonyabban képes ezen energiákat felhasználni.

aluxusmarelerheto 2
Mit jelent a biztonságos otthon?
Az újgenerációs okosotthonvezérlő teljes átláthatóságot biztosít, hogy az internet segítségével bármikor és bárhonnan tájékozódjunk az ottani állapotokról. Fontos szempont a biztonság, a betörés és a balesetek – tűz, szénmonoxid-mérgezés, vízkár – megelőzése: például a tűzhelyen felejtettünk valamit vagy szénmonoxidot érzékel és fennáll a balesetveszély, intelligens vezérlésünk kikapcsolhatja a tűzhelyet, magasabb fokra állíthatja a szellőztető rendszert, kinyithatja ablakunkat és értesíthet bennünket vagy a távfelügyeletet is. Vízelfolyás észlelése (a való élettől eltérő fogyasztás érzékelése) esetén rendszerünk figyelmeztet, le is állíthatja a vízszolgáltatást. A naplózott adatok alapján szükség esetén kiszállás nélkül is megoldhatunk hibákat, átprogramozhatjuk a rendszert. Ha hosszabb ideig távol vagyunk, alkalmazhatjuk a jelenlét szimulációt, ami úgy kapcsolgatja a világítást, mozgatja a redőnyt, mintha otthon lennénk, távol tartva a betörőket. Éjszakai neszre ébredéskor akár az ágyból egy gombnyomással bárhol felkapcsolhatunk világítást, elriasztva az illetéktelen betolakodót.
Okosotthonunk feltűnésmentes és teljesen megbízható házőrzést nyújt, kamerák, mozgás-, és füstérzékelők csatlakoztatásával védi otthonunkat. Ingyenes gyermekfelügyeletként is szolgál: a gyermekek hazaérkezését követően áramtalanítva maradnak az elektromos vezetékek az általunk meghatározott helyiségekben.

aluxusmarelerheto 3
Mikor jelenthetjük ki, hogy otthonunk „okos”?
Egy ház akkor „okosház”, ha berendezései kommunikálnak egymással, hatnak egymásra, minden eszközünk (PC, mobil, tablet) egy felületről elérhető, áttekinthető, igény szerint távvezérelhető. Egy okosház megtanulja szokásainkat, felismeri igényeinket, figyeli a gépek működését is, probléma esetén jelez és segít megoldani. Amennyiben például a rendszer kültéri érzékelőit összehangoljuk az online időjárási adatokkal, a kerti öntöző nem kapcsol be eső esetén, mihelyt viharos szelet és csapadékot érzekel, jelez, hogy a tetőtéri ablak nyitva maradt, leengedi a motoros redőnyöket, napsütésben klíma helyett változtat a zsaluzia állásszögén, nyitott ablaknál rákérdez, hogy biztosan indítsuk-e a klímát. A lemenő nappal arányosan vezérli a kert díszkivilágítását, a kaputelefon képét azon a tévén jeleníti meg, amit éppen nézünk. Távozás előtt egyetlen gombnyomással az összes villany leoltható házban, a baba éjszakai ébredésekor halkan megszólal a muzsika, halvány fény gyullad. Bárhonnan elindíthatjuk kedvenc zenénket, fényerőszabályzással hangulatosabbá tehetjük otthonunkat, energiát megtakarítva.
Ma már nem az a kérdés: megéri-e házunkat „felokosítani”, hanem hogy a sokféle kínálatból melyiket válasszuk, ki telepítse, tartsa karban, hiszen ez bizalmi kérdés is. A fél- egymillió forintos befektetés a rendszer által realizált megtakarításokból nagyjából öt év alatt megtérül. S ez már nem a távoli jövő, mint egy évtizede gondoltuk.


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop