Folyékony tapéta?

Első hallásra ismeretlen és szokatlan a folyékony tapéta kifejezés sokak számára, pedig egy több száz éves technológiáról van szó, amit Japánban fejlesztettek ki. A tapétát nem kell külön bemutatni senkinek, azonban a ”folyékony” előtag kíván némi magyarázatot a témában kevésbé jártas embereknek, és nem is alaptalanul. Lássuk tehát, hogy mit érdemes tudni erről a tapétafajtáról!

folyekonytapeta2105 720

A folyékony tapéta első ránézésre az instant kávéra emlékeztet. Egy nagy zacskó, megtöltve a szükséges alapanyagokkal (az alapozót kivéve), amit vízzel kell feloldani. Az egyes típusoknál fellelhető dekorációs csillámokat kivéve természetes alapanyagokról van szó, elsősorban pamutról, cellulózról és ásványi anyagokról, amelyek növényi kötőanyaggal állnak össze. A vízzel történő vegyítés után valójában nem is folyékony anyagot kapunk, hanem inkább egy tészta állagú kenhető masszát, amit vakolókanállal vagy glettelőkanállal lehet a falon eldolgozni, ahogy a vakolatot. Akik úgy érzik, hogy nem eléggé jártasok a vakoló mozdulatokban, viszont maguk szeretnék csinálni a tapétázást, azoknak se menjen el a kedve e ponton, nagyobb mennyiségű vízzel vegyítve hígabb állagú tapétát kapunk, amit festékszóróval is fel lehet hordani a falra. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez inkább a finomabb szemcséjű tapéták esetében lehetséges. A folyékony tapéta munkálatait érintő részletes instrukciók ide kattintva érhetők el, most azonban nézzük a termék tulajdonságait.

folyekonytapeta2105 1
Elasztikus anyagának köszönhetően nagy mennyiségű folyadék felvételére és leadására képes, tehát párás helyiségekben is – például fürdőszobában – bátran használható. Könnyen tisztítható, az előforduló szennyeződések nedves szivaccsal egyszerűen eltávolíthatók. Ha sérül, új adag bekeverésével könnyen javítható, ezért érdemes egy tartalék zacskót rendelni már a vásárláskor. Jó hangszigetelő tulajdonsággal rendelkezik, a zajokat nem veri vissza, használata után a szobában nincs több visszhang. Itt érdemes azonban megjegyezni, hogy alapvetően nem egy hangszigetelő technológiáról van szó, ne várjuk tőle, hogy hatékonyan zár ki olyan zajokat, mint például a társasházakban található liftek zúgása. De a legfontosabb tulajdonsága talán a kedvező hőszigetelő képessége, a Poldecor folyékony tapétával fedett falak a meleget nem engedik ki, segítségével tehát csökkenthetjük fűtésköltségünket.

folyekonytapeta2105 2
Fontos azonban megemlítenünk azt is, hogy a folyékony tapéta esetében valamivel nehezebb a szükséges mennyiség kiszámítása, mint egy hagyományos tapétánál. Ez azért fordulhat elő, mert a falra felvitt tapéta vastagsága nem előre meghatározott, hanem mi döntjük el, hogy milyen vastagságban kenjük fel a felületre. Így előfordulhat az is, hogy hiába van feltüntetve a Poldecor tapétán, hogy kb. 3,3 m2-re elég egy zacskó, a végén azt látjuk, hogy ennél kisebb felületet tudtunk vele befedni. Érdemes ezért már a munka elején kijelölni egy kb. 3 m2-es felületet, és ezen eldolgozni az első zacskó tapétát.

folyekonytapeta2105 3
Előfordulhat, hogy Önnek tetszik ugyan a folyékony tapéta, de lehet, hogy szobafestője mégis megpróbálja lebeszélni róla. Ez elsősorban azért lehetséges, mert egy hagyományos festéshez vagy egy hagyományos tapétázáshoz képest valamivel több munka van vele. A folyékony tapétát ezért elsősorban azoknak ajánljuk, akik valóban szeretnék otthonukat hosszútávra kellemesebbé tenni, és nem csak egy gyors tisztasági festést szeretnének a lehető legalacsonyabb áron.

Jól hangzik a folyékony tapéta, de Ön mégsem hisz benne teljesen? Járjon utána a Poldecor folyékony tapéta kizárólagos magyarországi forgalmazójánál, a La Gamo 2008 Kft-nél, tekintse meg irodájukban, érintse meg a falon, és kétségei elmúlnak. Amennyiben felkeltette érdeklődését a folyékony tapéta és szívesen vásárolna, megteheti interneten keresztül is a La Gamo 2008 Kft. webshopjában az alábbi linkre kattintva: https://folyekonytapeta.hu/index.php/uzlet/

lagamologo 2105           poldecor logo

 

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop