Energiatakarékos szellőztetés

Legyen az munkahely vagy az otthonunk, az olyan zárt tereket, amelyekben huzamosabb ideig tartózkodunk, valamilyen szellőztetéssel mindenképpen el kell látni. Szellőztetni többféleképpen lehet igény és lehetőségek szerint, a legegyszerűbbnek és legolcsóbbnak az ablaknyitás tűnik, de nem komfortos és nem is energiatakarékos, mert soha nem tudjuk megfelelő ideig és rendszerességgel végezni. Sok esetben ráadásul már nem is lehet ilyen módon szellőztetni, mert pl. nincs ablaka a helyiségnek vagy nem nyitható.

Az egyszerű vagy komplexebb szellőztető megoldások közös célja – a légcsere mellett – a komfort és az energiatakarékosság növelése, amely többféle módon is megvalósítható. A Helios már a fürdőszobai ELS elszívó kisventilátorainál is elérhetővé tette a jelenleg legtakarékosabb meghajtást, az alkalmazott új EC-s motor nem kevesebb, mint 66 százalékkal fogyaszt kevesebbet, mint elődje, ugyanakkora légszállítási és nyomásérték mellett. Folyamatos üzemnél ez kb. 2-3 év alatt megtérül, de szakaszos működtetés mellett is kifizetődő a választás, hála a készülék hosszú élettartamának.

Az energiatakarékosság második összetevője, hogy az adott feladatra kiválasztott ventilátor munkapontját az igényhez minél közelebb tudjuk hozni. Ebben nagy segítség a Helios széles ventilátorkínálata, ezen belül is a nagy rugalmasságot biztosító EC meghajtású típusok. Ezek jellemezője, hogy a beépített elektronikának köszönhetően egyszerűen 0-10V jellel vezérelhetők, és magas hatásfokukat vezértelt üzemben is jól tartják, szemben a hagyományos AC motorokkal.


Az energiatakarékos gépek csak akkor lesznek valóban takarékosak, ha úgy is használjuk őket, azaz csak annyit szellőztessünk velük, amennyire szükség van. Ennek érdekében a működtetést valamilyen módon hozzá kell rendelni a használathoz, vagy különféle érzékelőkkel is lehet szabályozni. Az érzékelők segítségével jutunk a legpontosabb szellőztetéshez, így a legkisebb energiafelhasználáshoz.


Az energiatakarékosságban ennél tovább már csak a levegővel távozó hő visszanyerésével tudunk lépni. Ennek legegyszerűbb módja a decentrális hővisszanyerős berendezések alkalmazása, amelyek a komfortterek szellőztetésére alkalmazhatók, viszont a vizes helyiségekre továbbra is kell melléjük az elszívó kisventilátor.


Műszaki és használati szempontból is legtakarékosabb, legkomfortosabb szellőztetés a központi hővisszanyerős rendszer. A hővisszanyerés magas hatásfoka, a rendszer kiemelkedően csendes akusztikája, pollenszűrési lehetőség, a levegő esetleges utókezelése pl. párásítás), egyedül ennél a rendszernél érhető el, de nyilván ez jár a legnagyobb beruházási költséggel is. A készülék nagyfelületű, lemezes hőcserélője, akár 90 százalék feletti hatásfokkal is képes az elszívott levegő hőjét hasznosítani, ezáltal a szellőzetés miatti fűtési energiaigény-többlet elenyésző. Az energiatakarékosság mellett a higiénikus üzem is kiemelten fontos, ezért a Helios központi hővisszanyerős berendezései 100 százalék friss levegővel üzemelnek, a befújt levegő nem keveredik, nem érintkezik az elhasznált levegővel. A rendszerintegritás megtartása érdekében a Helios kínálata beszívástól a kifújásig kompletten minden elemet tartalmaz a KWL lakásszellőztető berendezésekhez. Az ipari, kereskedelmi, sport, oktatási vagy egészségügyi jellegű nagyobb épületek tereinek szellőztetési igényeire az akár 15.000 m3/h légcserét is megvalósító Helios AIR1 hővisszanyerős készülékcsalád tagjaiból választhatunk.


Mivel a szellőztető rendszerek nem csak a központi gépből állnak, a csőhálózat kialakítása is hatással van az üzemeltetés energiafogyasztására. Egy kedvezőtlen elosztás és csővezetés jelentősen növelheti a beruházási költségeket és a ventilátor munkáját, amellyel eljuttatja a levegőt a rendeltetési helyére. Éppen ezért kiemelten fontos a tervező rálátása, mert az energiatakarékosság több szeletére is közvetlen ráhatással bír.

Alapvető szükségletünk a tiszta, egészséges, friss levegő, amelyet a ventilátorokkal, hővisszanyerős készülékekkel megbízhatóan, komfortosan és energiatakarékosan biztosíthatunk zárt élettereinkbe.

Kovács István
műszaki vezető
okleveles gépészmérnök

Web: www.helios.hu
Tel.: 1/425 3288
Kamleithner Budapest Kft. – A Helios ventilátorok magyarországi vezérképviselete


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop