Elismerés és megtakarítás a DDC CIP Programja

Az ország legjobb PR-tevékenységeit bemutató versenyén, a PR Excellence Award-on (PREXA) ismerték el a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) Folyamatos Fejlesztési Programját (CIP), amely a FERLING PR-ügynökség támogatásával jött létre. A program a 2021-es megújítása óta töretlen népszerűségnek örvend a DDC-s munkavállalók körében.

duna-drava-cement-elismeres

A Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) által létrehozott PREXA pályázaton szakmai, és objektív szempontok szerint értékeli a zsűri a Magyarországon megvalósított PR-aktivitásokat. A DDC és a FERLING, „Köszönjük, hogy kapcsol!” fantázianevű pályázatát a legmagasabb, arany fokozatú elismerésben részesítette a szakmai zsűri.

duna-drava-cement-elismeres

„Minden kolléga véleménye számít!”

Ez a mondat mutatja be leginkább a CIP Programot. A kezdeményezéssel a DDC célja, hogy platformot biztosítson a kiaknázatlan dolgozói tudásbázis érvényesüléséhez, a megszerzett ismereteket beépítse a mindennapokba úgy, hogy az növelje a vállalat teljesítményét és hozzájáruljon a dolgozói elkötelezettség megerősítéséhez. A CIP indulása óta több száz javaslat érkezett a résztvevőktől, szellemi és fizikai területről egyaránt. A Váci és a Beremendi Cementgyárban, valamint a Beton- és a Kavicsüzletágban dolgozó munkavállalók 2022-ben több mint 400 ötletet küldtek be a program keretében. A tavalyi évben megvalósult ötletek közel 200 millió forint megtakarítást eredményeztek.

duna-drava-cement-elismeres

Évtizedes együttműködés gyümölcse

A DDC és a FERLING együttműködése 2008-ban kezdődött, az elmúlt 15 év alatt pedig számos közös projektet valósítottak meg, amelyek közül több is szakmai elismerésben részesült. Ilyen a CIP Program is, amelynek menedzselésében a kezdetek óta aktívan részt vesz az ügynökség.

duna-drava-cement-elismeres


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop