fogyasztóvédelem

Minta után - óvatosan

Mielőtt megveszünk bármilyen terméket, szeretjük azt alaposan szemrevételezni, körbejárni, megtapintani. A kereskedelmi cégek pedig szívesen mutatják meg nekünk kínálatukat. Ezt a célt szolgálják látványosan a bemutatótermek. De vajon milyen előírásoknak kell megfelelniük ezeknek az üzleteknek ahhoz, hogy valóban megfontolt döntést hozhassunk?

Videokamerák kritikus szemmel

A múló élmények, pillanatok, események ma már nem csak emlékeinkből idézhetők fel, hanem bármikor újraélhetők, ha azt egykoron filmre vettük. Korunkban a „filmezés” eszköze a videokamera. S nem csak az események megörökítésének az igénye a fontos, hanem a minőségi tényező is. Ebben a változásban a digitális technika előretörésének, illetve a számítástechnika hódításának volt úttörő szerepe.

Tízezernyi vizsgálat, félszázezer panaszos

A ránk zúduló áru- és ezzel kapcsolatos információözönben egyre kiszolgáltatottabbakká válunk. Ezért fontos, hogy professzionális fogyasztóvédő szervezet akadályozza meg a nem biztonságos termékek forgalmazását, megtévesztésünket. Ezt a munkát végzik a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség és a regionális felügyelőségek, melyek 2007. szeptember 1-től egységes szervezetben, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságként működnek. Első féléves tevékenységükről számolnak be cikkükben.

Csaptelepektől a kádakig

A fogyasztóvédelem szanitereket, kádakat, zuhanyfülkéket, összesen több mint félszázezer terméket vizsgált meg a közelmúltban 220 üzletben, az ellenőrzés során a kiszabott bírság 15 és félmillió forint volt.

Szőnyegek - fogyasztóvédői szemmel

Egy otthonos, barátságos lakás nélkülözhetetlen elemei a szőnyegek. Legyen az kézi, gépi, hurkolt, nyírt felületű, velúr, hagyományos, vagy ultramodern mintázatú, kedvelt darabjai a családnak. Most nem esztétikai, hanem fogyasztóvédelmi szemszögből közelítjük meg kiválasztásukat, funkciójukat.

Utazás - utólag kár okosnak lenni

Az utazási irodák kedvezőbbnél kedvezőbb feltételekkel hirdetik a világ legkülönbözőbb pontjaira szóló utazásokat. Ahhoz, hogy az általunk - esetleg hónapokkal előre - kiválasztott, lefoglalt és pontosan megtervezett nyaralásba ne csúszhasson olyan hiba, amely miatti bosszankodást megfelelő körültekintéssel elkerülhettük volna, érdemes megfontolni az alábbiakat.


Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Pályázat Építészeti Örökségvédelmi Támogatásra

A Fővárosi Önkormányzat feladatai közé tartozik a kiemelt kulturális örökség védelme, ezért Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatandó létrehozta az "Építészeti Örökségvédelmi Támogatást". A Fővárosi Önkormányzat feladatai közé tartozik a kiemelt kulturális örökség védelme, ezért Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatandó létrehozta az "Építészeti Örökségvédelmi Támogatást". Budapest Főváros Önkormányzata 2018-ban 76 millió Ft-os keretösszegben biztosít vissza nem térítendő támogatást, amely utófinanszírozással használható fel. Az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás összege legfeljebb a megpályázott munka összköltségének 50 százaléka lehet, és pályázatonként nem haladhatja meg a 10.000.000 Ft-ot. A 2018. évi keret megpályázására még van néhány hét, a pályázatoknak 2019. január 31-én 14 óráig kell beérkezniük a Főpolgármesteri Hivatalba. A részleteket lásd itt!    

Új városrész születik: Déli Városkapu

Új mérföldkőhöz érkezett Budapest fejlesztése. 2018. december 19-én kihirdették a Déli Városkapu – Budapest Diákváros Fejlesztési Program nemzetközi tervpályázatának eredményét. Dél-Pesten és Észak-Csepelen az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb, legnagyobb magyarországi városfejlesztésének előkészítő munkái indultak meg. Az első díjat a norvég SNØHETTA tervezőiroda nyerte el, amely számos nemzetközi megbízása mellett a svéd egyetemváros, Umea kulturális negyedének megálmodója is volt. Új mérföldkőhöz érkezett Budapest fejlesztése. 2018. december 19-én kihirdették a Déli Városkapu – Budapest Diákváros Fejlesztési Program nemzetközi tervpályázatának eredményét. Dél-Pesten és Észak-Csepelen az utóbbi évtizedek egyik legfontosabb, legnagyobb magyarországi városfejlesztésének előkészítő munkái indultak meg. Az első díjat a norvég SNØHETTA tervezőiroda nyerte el, amely számos nemzetközi megbízása mellett a svéd egyetemváros, Umea kulturális negyedének megálmodója is volt. Új városrész születik: több ezer fős egyetemváros épül, alulhasznosított barnamezős területek újulnak meg. Sport- és rekreációs létesítmények – a többi között egy 15 ezer férőhelyes atlétikai központ, evezőspálya és extrém park – épülnek, széles körű sport- és szabadidős lehetőségeket kínálva a Diákváros lakóinak, a helyi lakosságnak és a tágabb városi térség lakóinak. A Diákváros a magyar felsőoktatás profilját évtizedekre fogja meghatározni, sportlétesítményei egyszerre biztosítják majd a magyar élsport és a lakosság szabadidős sportolását – fogalmazott Fürjes Balázs államtitkár, a tervpályázat bírálóbizottságának elnöke az eredményhirdetést követően. A Déli Városkapu projekt célja a korábban elhanyagolt észak-csepeli és dél-pesti övezet megújításával egy olyan városnegyed kialakítása, amely új jelentőséget ad a korábban csak részben kihasznált, értékes övezetnek – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes. Hozzátette: a kormány és a főváros a tervezési feladatok megvalósítására olyan pályaműveket várt, amelyek a Duna, a Rákóczi híd, a Könyves Kálmán körút, a Soroksári út és a Weiss Manfréd út által határolt, mintegy 135 hektáros terület beépítésének átfogó tervezésére irányulnak. A Déli Városkapu projekt illeszkedik a főváros jövőkép-stratégiájába – fogalmazott a főpolgármester-helyettes, emlékeztetve arra, hogy a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepciót most aktualizálja a nemrégiben megalakult Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, a koncepció elfogadásánál pedig a főpolgármesternek vétójoga van. Észak-Csepel és Dél-Pest soroksári Duna-ága mentén olyan élhető, egészségtudatos városfejlesztés indul, amelyben a „zöld megoldások", parkfejlesztés és a Duna-part rendbe tétele és élhetővé alakítása kerül előtérbe, továbbá műemlék és helyi védettségű épületek kerülnek felújításra. A 2018. július 5-én kiírt meghívásos tervpályázatra 17 pályamű érkezett, az első díjat a - többek között - Calgary-i központi könyvtárat, a norvég nemzeti operaházat, valamint a svéd egyetemváros, Umea kulturális központját is tervező SNØHETTA tervezőiroda nyerte el. A világszerte több mint 200 munkatársat foglalkoztató, oslói székhelyű építészműhelynek irodái vannak többek között Párizsban, New York-ban, San Franciscóban és Innsbruckban, a tervpályázaton a cég innsbrucki irodája indult. (A látványtervek megtekinthetők itt, itt és itt.) A zsűri értékelése szerint a nyertes pályamű megfelel annak az elvárásnak, hogy Dél-Pest és Észak-Csepel jelenleg elhanyagolt és ezért kevesek által látogatott Duna-partja, nagy szabad területei bekapcsolódjanak a dinamikusan fejlődő Budapest vérkeringésébe. Az új parkok, közösségi terek és sportlétesítmények egyszerre szolgálják a sportolókat és a sportolni, kikapcsolódni, családi programokra vágyó budapestieket.  

Európa legjobb szabadidős épülete: Pannon Park Biodóm

A decemberi International Property Awards rangos nemzetközi ingatlanszakmai díjátadón a Néprajzi Múzeum új épületén kívül a Fővárosi Állat- és Növénykert legnagyobb szabású fejlesztését is elismeréssel illeték, a Pannon Park Biodómot választották ugyanis Európa legjobb szabadidős épületének. A decemberi International Property Awards rangos nemzetközi ingatlanszakmai díjátadón a Néprajzi Múzeum új épületén kívül a Fővárosi Állat- és Növénykert legnagyobb szabású fejlesztését is elismeréssel illeték, a Pannon Park Biodómot választották ugyanis Európa legjobb szabadidős épületének. A Paulinyi-Reith & Partners immár az ötödik International Property Awards elismerését szerezte meg a Pannon Park Biodóm saját tervezésű projektjével. A Pannon Park a Kárpát-medence ősi élővilágát eleveníti fel a világ legkorszerűbb állattartó megoldásainak segítségével, s az ennek részeként megvalósuló Biodóm tervezésekor a teljes körű látogatói élmény megteremtése, a lehető legoptimálisabb és legracionálisabb megépíthetőség és üzemeltethetőség érdekében a legújabb technológiákat és tervezési eszközöket alkalmaztuk” – emelte ki Dr. Reith András fenntarthatóságért felelős igazgató. Lágy íveivel lankás dombként simul környezetébe a városba költöztetett ősi állat- és növényvilágnak otthont adó Biodóm, amelynek oldalán zöld növények törnek a nap felé, míg tetejét nagyrészt fényáteresztő felület borítja. A buborékba zárt világ egy szubtrópusi klímájú, állatokkal és növényekkel benépesített közösségi tér lesz, mely több mint 17000 m2 alapterületet foglal magába. A tervezők koncepciója alapján egy olyan dombszerű csarnokszerkezet épül, amely szabályozott élőház jellegű klímával rendelkezik. Sőt, minden évszakban képes bemutatni egy zárt ökoszisztémaként működő világot, ami azért is jó, mert a Biodóm flórája és faunája a lehető legtermészetesebb környezeti feltételek között létezhet majd. A Biodóm építkezése jól halad, decembertől már látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert cápasuli elnevezésű új létesítménye is, amely hatalmas tengeri medence a Pannon Park kiszolgálásához szükséges. Eddig az állatkert nem rendelkezett, sőt, ez Magyarországon a második legnagyobb állattartásra alkalmas medence, ahol a fiatal cápák az egymással és más halakkal való együttélést tanulják meg, hogy később, a Pannon Park több mint 2 millió literes tengeri akváriumának medencéjében megfelelő módon tudjanak majd létezni, ahová átlagosan a kétméteres hosszt elérő állatok kerülnek majd át. {igallery id=4799|cid=1003|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}