Bozsik Yvette nem akárki. Nemcsak a Harangozó Gyula-, az Érdemes Művész-, vagy „Francia Köztársaság Lovagrendjének” című díjak birtoklása miatt. Õ az, aki nyersen képes megenni egy fokhagymát, szereti az állatokat, a virágokat, az erős székely kapujukat, és télen cserépkályhánál melegszik. Aki imádja kisfiát, férjét, vagyis azt a természetes idillt, amelyben él.
– Falun nőttem fel – kezdi a táncos-koreográfus, – a nagyszüleimnél, Tápiószelén. Természetes volt a friss gyümölcs az asztalon, az állatok az udvarban. Felnőttként sokáig a város közepén éltem, az első házasságommal kerültem újra kertközelbe. Akkoriban azért akartunk kertes házban élni, mert állatokra vágytunk. A házasság felbomlásával újra a városba kerültem.
Mostani otthonom sokkal jobban hasonlít a gyermekkori környezetemre. Itt, a város szélén megmaradt valami az igazán természetesből. Az illatok pont olyanok mint a nagymamámnál. Sokan fával tüzelnek, a gáz nincs az utcába bevezetve. Nekünk is tartályunk van, de a férjem fát is vág, hogy a cserépkályhába is be tudjunk gyújtani. Nagyon élvezzük ezt az idillt, régóta vágytam erre a nyugalomra. Kislánykoromban inkább visszahúzódó voltam, amiből maradt valami mostani természetemben. Szeretek elbújni a világ elől. Nyaranta legszívesebben el sem megyek otthonról, a teraszon üldögélek, játszom Milánnal.
Õ imád csúszdázni, és homokozni, de úszómedencéje is van.
Az otthonom hozta össze újra a családomat is. A szüleim már régen elváltak, most mégis sokat vannak együtt, hiszen édesapám velünk lakik, édesanyám pedig sokszor meglátogat. Azt hiszem, a jó családi, baráti élethez levegő kell. Tér, ami itt megadatott. Édesapám gondozza a kertet, ami valójában biokertészet. Minden megvan benne: földieper, málna, cseresznye, ribizli, borsó, kukorica, paradicsom, paprika, répa, uborka, zeller. Milán nyersen eszi a borsót, pedig főve is finom, igaz én főzni nem tudok, a férjem viszont annál inkább. Egészen más érzés úgy enni, ha tudom, hogy saját terményből készült az étel.
Nemcsak a terasszal, a kerítésünkkel is elégedett vagyok. Egy erdélyi mesterember készítette, kicsit őrzi az archaikus időket. A rózsáknak is örülök, amelyek a járda mellett illatoznak. Nyáron a saját virágaimmal van tele a lakás. Jó az is, hogy akkora a ház, hogy a férjem festőműhelyének is jutott hely, sőt, a társulatom díszletei is elférnek az első szinten.
A táncszobám, amióta Milán megszületett, kétfunkciós lett. Nappal főképp gyerekszobaként működik, éjszakánként munkaszoba. Itt született meg a Csoportterápia, a Táncterápia, a Tüzes angyal, a Commedia dell'arte.
Ezek az alkotások, nem pusztán tánc-színházak, sok bennük a verbalitás is. Yvette nem tud beállni csak a táncos világba. Művei a táncosoknak túlságosan színház, a színháznak meg túlságosan tánc. A kettő között ide-oda ugrál. Utazgat, de mindegy is, hogy mivel fejezi ki magát. Vallja, nem az eszköz a fontos, hanem a tartalom. Nagyon sokat használja az irodalmat is. Készült koreográfiája Sartre Zárt tárgyalására, Genet Cselédekjét is megkoreografálta, Kafkának a Kastélyát Joseph K. szerelmei címmel, de Petőfi János vitézét is. Persze, néhány darabja abszolút a képzelet szüleménye.
Előfordul, hogy csak a zene inspirálja, például a Kabarénál. A már említett csoportterápiánál a táncosok személyiségét bontotta ki. Abban a műben például semmi történet nem volt, csak a tánc. De a központi dolog természetesen ő maga. A saját érzései, vágyai, problémái, vagy valamilyen társadalmi kérdés.
– A megbeszéléseket a munkatársaimmal legtöbbször a teraszon tartjuk – folytatja -, ahová Fülöpnek, az angol szetternek, és Medvének, a juhászkutyának nincs bejárása. Õk a kertben lehetnek, ahogyan a két macska, Káin és Ábel is, vagy Milán kedvencei, a nyulak. Imádok itt lakni.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások