Egy milliárdos beruházás

Elkezdődött Magyarország egyik első bevásárlóközpontjának, a Pólus Centernek a megújulása. A több mint 1 milliárd forintos, látványos átépítés során a bevásárlóközpont megőrzi egyedi hangulatát, és a 21. századi igényeknek minden tekintetben megfelelő közösségi központtá alakul.

 

Közel 16 év telt el azóta, hogy megnyitott a Pólus Center, amely az 1996. november 8-i átadása óta fontos szerepet tölt be nemcsak a kerület, a főváros, de a környező települések életében is. Ez idő alatt azonban sokat változtak mind a hazai kiskereskedelmi körülmények, mind a vásárlói preferenciák. Éppen ezért a bevásárlóközpont tulajdonosa, a CBRE Property Fund Central Europe úgy határozott, hogy több mint 1 milliárd forintos beruházás keretében megújítja a bevásárlóközpontot. A Pólus Center az elmúlt egy évben is számos új bérlőnek adott otthont, a felújítás megvalósítása pedig várhatóan újabb kiskereskedelmi márkákat vonz majd a bevásárlóközpontba, ezzel is színesítve a ház kínálatát.

„Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy vásárlóink, látogatóink hosszú távon is elégedettek legyenek a szolgáltatásainkkal. Ehhez természetesen az is elengedhetetlen, hogy a ház megfeleljen a mai kor elvárásainak. Ezért nagy öröm számunkra, hogy a jelenlegi gazdasági körülmények között, a vásárlói igényeket szem előtt tartva tudjuk megújítani bevásárlóközpontunkat.” – mondta Bognár Tünde, a Pólus Center létesítményvezetője.

A felújítási munkálatok szinte az egész házat érintik majd. A külső homlokzat jelentős részét új, modern burkolattal látják el, mellyel együtt a főbb bejáratok is korszerűen átépülnek. A házon belül a Pólus megkülönböztető jegyévé vált jégpálya, ételudvar és Western city új külsőt kap. Ezen a részen az üzletek homlokzata és a padlóburkolat is cserére kerül, amely világos, kellemes hangulatot kölcsönöz a ház központi területének. A Pólus megújulása során a fő folyosókon új álmennyezetet alakítanak ki, továbbá a mosdóhelyiségek is vadonatúj külsőt kapnak. 

A bevásárlóközpontban található Tesco hipermarket felújítása szeptember közepén befejeződött és a megújult Tesco Pólus áruház megszépülve, szélesebb áruválasztékkal és újdonságokkal várja a vásárlókat.

A Pólus Center a felújítás ideje alatt is állandóan üzemel majd. Ennek érdekében az átalakítási munkálatok jelentős részét a nyitvatartási időn kívül, éjszaka végzik a kivitelezők.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop