Az év európai hídfelújítása

A Margit híd rekonstrukciója kapta idén az Európai Acélszerkezeti Szövetség (European Convention for Constructional Steelwork) acélszerkezeti nívódíját. Az ECCS lisszaboni konferenciáján három kategóriában díjazták a pályázókat: a gyalogos és kerékpáros hidak, a közúti és vasúti hidak és a hídfelújítások között. A Margit híd a hídrehabilitációk között nyerte el az egyik legrangosabb nemzetközi elismerést.

 

Az ECCS Európai Acélszerkezeti Nívódíját (European Steel Bridges Award) 2008-ban alapították, azzal a céllal, hogy elismerjék az kiemelkedő acél- és vasbeton hidakat, és kiemeljék az acél felhasználásának előnyeit az építőiparban és az építészetben. A díjra az Európai Acélszerkezeti Szövetség tagországaiból érkeztek jelölések, három kategóriában: a gyalogos és kerékpáros hidak, közúti és vasúti hidak, illetve hídfelújítások, ez utóbbi csoportba a jelentős rehabilitációs projektek tartoztak. A pályázatok elbírálásakor elsődleges szempont volt, hogy az elkészült műtárgyak megfeleljenek a nemzetközi standardoknak, a projektek során pedig kivételes építészeti és műszaki teljesítményt nyújtsanak. A díjazottakat Lisszabonban nevezték meg az ECCS 2012. évi kongresszusán és éves találkozóján.

A díjat a kivitelező Mh2009 Konzorciumot vezető KÖZGÉP Zrt. acélszerkezeti és műtárgyépítési vezérigazgató-helyettese vette át. „A szakmai díjak különösen értékesek a számunkra, hiszen ezzel a leginkább hozzáértő szakemberek ismerik el a Margit híd felújításakor végzett munkánkat. A régi pályaszerkezet cseréjéhez és az új, csaknem 4500 tonna acélszerkezet beépítéséhez a hidat ketté kellett vágni, majd újra összeilleszteni, úgy, hogy a munkálatok során a tömegközlekedést is végig biztosítsuk. Ehhez háromszor helyeztük át a villamossíneket. A projekt valamennyi résztvevője számára megtiszteltetés, hogy a felújítás acélszerkezeti munkái kapták az Európai Acélszerkezeti Szövetség díját a hídfelújítások kategóriájában” – mondta Honti Ferenc.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop