Csokis-epres brownie cukormentesen

Ma már nem kell lemondanunk a finomságokról akkor sem, ha nem fogyaszthatunk cukrot, de az alábbi recept természetesen cukorral is kipróbálható!

csokis-epres-brownie-gizi-konyhajabol

Hozzávalók 18×25 cm-es tepsihez:
10 dkg törökmogyoró (v. dió)
2 ek holland kakaó (púpozott)
15 dkg étcsokoládé (70%-os)
1 tk vaníliaaroma
csipet só
7,5 dkg Vénusz margarin
1 ek mogyorókrém (diabetikus)
10 dkg eritrit
2 db tojás (nagy)
kb. 20 dkg eper

A darált mogyorót (v. diót) keverjük össze egy csipet sóval, és a kakaóval. A margarint és az apróra tördelt csokoládét olvasszuk fel gőzfürdő felett, hagyjuk langyosra hűlni, majd keverjük hozzá a mogyorókrémet. A tojásokat az eritrittel és a vaníliaaromával keverjük habosra, majd először keverjük hozzá a csokoládés keveréket, végül pedig a darált mogyorós keveréket is.

csokis-epres-brownie-gizi-konyhajabol

A tepsit béleljük ki sütőpapírral, egyenletesen simítsuk bele a masszát, majd ízlés szerint szórjuk meg a feldarabolt eperrel. Helyezzük előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 25 perc alatt készre (légkeverésnél 170 fokon, 20 percig). A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki teljesen. Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg poreritrittel, szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk.

A brownie jó szaftos marad, és igazán finom a ropogós mogyoró és az édes, magyar eper ízkombinációja.

A recept forrása: http://gizi-receptjei.blogspot.com/


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop