Sokan távoli tájak különlegességeit szeretik kertjükbe gyűjteni egy-egy utazás emlékeként, vagy egyszerűen rabul esnek egy távoli vidék hangulatának. Az itt bemutatott kert különlegessége, hogy főként olyan növényekből áll, amelyek a Budai-hegységben amúgy is megtalálhatók. Élő példája ez annak, hogy a szépséget nem csak a távolban kereshetjük, megtalálhatjuk azt közvetlen környezetünkben is.
Öt évvel ezelőtt fogtak hozzá a kert kialakításához a tulajdonosok az akkori Kertészeti Egyetem egyik felszámolt tangazdaságának területén, ahol eredetileg gyümölcsös volt. A fákat igyekeztek megóvni a korábban lezajlott építkezés alatt, de a cserjék és lágyszárú növények a kőművesek áldozatául estek.
A kilencszáz négyzetméteres telken hétszáz négyzetmétert foglal el a kert. A lejtőkön nem egyszerű a növények meghonosítása: öntözéskor, esőzéskor lefolyik a víz, nehezen megközelíthetők, ezért itt talajtakaróként borostyánt (Hedera helix) és télizöld meténget (Vinca major) ültettek a tulajdonosok. A borostyánnal szembeni elvárás, hogy mire a támfalak faburkolata elkorhad, addigra majd e kúszónövények takarják be a földet tartó betonelemeket.
A lejtős részeken a munkavégzés, így a gyommentesítés sem egyszerű feladat, ezért több szempontból is előnyös a talajon kúszó növények ültetése. Amíg fiatal egy kert, addig sokkal inkább hajlamos a gyomosodásra is. A talajtakaró növények ültetésük sűrűségétől függően egy-két év alatt benőhetik a rendelkezésre álló területet, és így – a talajt árnyékolva – nem, vagy csak mérsékelten engedik a gyomosodást. Később már a beültetett cserjék és fák is árnyékolják a talajt, megnehezítik a gyomok betelepedését a kertbe, de nem sok fényt hagynak az addig őket védő talajtakaróknak sem. A borostyán és a meténg ezért jó választás, hiszen árnyéktűrők, így a fásszárúak cseperedésével sem tűnnek el a talajról.
Az itt lakók nem akartak alpesi, sziklakerti vagy mediterrán kertet kialakítani. A cél egy természetes hatású tér kialakítása volt, ahol a környéken élő növények, például mogyoró, tölgy nő. Örökzöld tűlevelűekből csak egy tiszafát (Taxus baccata) találunk a kertben. Vendéglátóink szerint ezért télen kevés a zöld a ház körül, ám ez is hozzátartozik az itt egyébként természetes tájképhez.
A kert vízellátásáról automata öntözőrendszer gondoskodik. A nyílt részeken spray típusú szórófejek dolgoznak, szórásképük egyszerűen beállítható: mind az öntözött körcikk mérete, mind a kör területe. A kijuttatott víz cseppekre bontásáról egy tűszerű szerkezet gondoskodik, hogy a lejtős terepviszonyok között egységnyi vízmennyiség hosszabb idő alatt jusson ki. Csak így lesz ugyanis ideje a víznek a lejtős talajba is beszivárogni, vagyis nem folyik el a felszínen, és nem gyűlik össze egy helyen. A spray és rotoros szórófejek csak olyan részek beöntözésére alkalmasak, ahol a növényzet és a kerti tárgyak nem állják útját a vízsugárnak, nem módosítják annak szórásképét. A cserjeágyásokban a növények alatt a földre fektetve csepegtető csövek futnak körbe. Sötét színükkel beleolvadnak a talaj színébe, így nem feltűnőek, de akár zúzott fakéreggel vékonyan be is takarhatók.
Mivel a kert növényzete nagyrészt megegyezik az itt honos növényekkel, nem kell túl nagy figyelmet fordítani olyan kártevők és betegségek felismerésére, mintha távoli tájak egzotikumait kellene pátyolgatni.
A telek érdekessége, hogy egy lejtőn helyezkedik el, így az alsó és felső szintje között igen jelentős, 16 méter a különbség. Ennek áthidalására teraszokat alakítottak ki, amelyeket beton támfalakkal támasztottak meg. Ötletes és természetközeli megoldásként a beton támasztófalakat bőrdeszkákkal burkolták be. Ez az egyébként faipari hulladékanyagnak számító alapanyag a kéregmintázatával nagyon jól illeszkedik a kert látványához.
A szintkülönbségek miatt több lépcsősor is vezet a kertben, ezek egy része téglából rakott, másikukat egyszerűen deszkalapokkal támasztották meg. A lépcsők egy „tisztásra” vezetnek bennünket, innen látni csak a tornácot és a patinás téglából kirakott járdát, amely a ház bejáratához visz. Hatalmas mázas kaspókban, régi időket szolgált zsírosbödönben zöldellnek a növények, harmóniában a budaörsi tájjal, a kapun belül is.
TIPP
A támfalak fő funkciója az eltérő terepszintek földtömegének megtámasztása, valamilyen építménnyel. Erre azért van szükség, mert lejtős területen a szél és a víz által okozott talajerózió fokozottan jelentkezik, és e két természeti erő képes rövid idő alatt teljesen átrendezni egy már kialakított kertet. Az átnedvesedett talaj a lejtő miatt könnyen megcsúszik, nagy károkat okozva a növényekben, kerti építményekben, épületekben.
Kisebb szintkülönbségeknél, ágyás kiemelésénél a legegyszerűbb és esztétikus megoldást jelentik a fa oszlopsoros támfalszegők, amelyeket egyszerűen be kell ásni a kívánt helyre. Ezek nem alkalmasak nagyobb földtömegek megtartására, ám néhány tíz centiméteres szintkülönbségek esetén jól alkalmazhatók.
Eltérő terepszintek között a földet nagyobb kövekkel is megtámaszthatjuk, bár ekkor meg kell tartani az eredeti lejtőszöget. 10-30 foknál elegendő a szórványköves elhelyezés, 30-40 fok esetén már sűrűn egymás mellé helyezett kövek szükségesek ahhoz, hogy a víz talajt lehordó hatását kivédjük.
Támfalak építésére előregyártott kosaras betonelemeket is vásárolhatunk, amelyeket egymásra illesztve megtartható a magasabban levő földtömeg. A betonkosaras megoldás előnye, hogy a kosárrészt földdel fel lehet tölteni, és szárazságtűrő, alacsony növésű növényekkel, vagy a jóval fénykedvelőbb és szárazságtűrőbb levélszukkulens varjúhájfélékkel (Sedum sp), vagy a kövirózsákkal (Sempervivum, Jovibarba nemzetségek) beültethetők. Így rövid idő alatt kizöldül a betonfal.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások