Bohém hétköznapok

A nemek párbeszéde, nő és férfi harmóniája és különbsége jelenik meg az erdélyi Bottavia Creations tervezőiroda budapesti munkáján keresztül. E kettősséget remekül tükrözi az anyaghasználat, a színés a formavilág, miközben a hívogató, otthonos terekben a bohém életszeretet is tetten érhető.

Szinte teljesen szabad kezet kaptak a tulajdonostól az 1900-as évek végén épült, budapesti, 89 nm-es lakás kialakítása során a Bottavia Creations tervezői. Karácsony-Erdei Tamara Zsuzsánna erdélyi lakberendező elmondta, hogy a megrendelő szép, otthonos, kellemes lakásra vágyott. A nagy belmagasságú, sötét, szűk folyosóval kapcsolatban határozott kívánsága volt: olyan teret szeretne, amely vidám, és már a belépéskor is örömöt szerez. A feladat tehát nem volt könnyű, a kihívást a csíkos a tapéta és a kazetták harmonikus alkalmazásával oldották meg. Az egész tér egységes, mutatós, ugyanakkor nem hivalkodó, beleolvad a lakás összképébe.

Igazán látványosra sikerült a nappali. A tervezők arra törekedtek, hogy megmaradjon a helyiség egy légterű felosztása, de mégsem az eredeti formájában, az eltérő funkciójú részeit falfestésekkel és kazettákkal jelölték ki. A gyönyörű Sea Star kék alapvetően meghatározza a szoba hangulatát, akárcsak a kazetták és a páratlanul szép kanapé. Tamaráék nőies és férfias megoldásokban egyaránt gondolkodtak a lakás kialakítása során: a konyhai bárszékek inkább a férfiasabb, míg a kellemes ívű kanapé a nőiesebb vonalat követik.

Vendéglátóink két külön hálószobára vágytak, hogy akár együtt, akár külön is tölthessenek időt. Annak szellemében, hogy a két nem jelentősen eltér egymástól, a hálószobákat Tamaráék a különbözőségeket hangsúlyozva alakították ki. A háziasszony hálójában a nőiesebb színek mellé egy fürdőzőket ábrázoló, kissé szecessziós jellegű falfefestés került, míg a geometrikus mintás, sötétebb tónusokat is magán viselő hálószoba a házigazdáé. A női hálóhoz egy narancsszínű fürdőszoba, a házigazdáéhoz pedig egy fekete fürdőszoba dukált, de a hasonlóságot is kifejezendő, a tervezők mindkét fürdőszobában megjelenítették a konyhai virágos csempét.

Vendéglátóink csak a lakás elkészülte után nézték meg otthonukat, s mint mondják, a végeredmény tökéletes lett: lakásuk a bohém életszeretetet, a vidámságot tökéletesen kifejezi, és jól tükrözi színes egyéniségüket is.

Elemi ösztön hajtja az embert a harmónia megteremtésére, hogy azt érezzük, összhangban vagyunk önmagunkkal, környezetünkkel, mert így tudunk kiteljesedni. Erre törekszünk mi is: összhangot, harmóniát tervezünk.
Karácsony-Erdei Tamara Zsuzsánna
lakberendező

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop