Belvárosban otthon

Fanni és Álmos egyöntetű döntése volt, hogy első közös otthonuk csakis a belvárosban lehet, így találtak rá hosszú-hosszú keresés után az újlipótvárosi ingatlanra, amelynek alapértéke a nagy belmagasság, a jó térelosztás és sok fény volt. Fest Kriszta lakberendező munkája.

A harmincas évei elején járó fiatal pár a lakás teljes lakberendezői tervezésével és a komplett kivitelezési munkák lebonyolításával bízott meg engem és csapatomat, átgondolt, takarékos költségvetéssel. A lakásba lépve az étkező/ konyhába érkezünk, ahol eredendően a megérkezéshez kapcsolódó előszobai tárolófunkció hiányzott. Ezt úgy oldottam meg, hogy a konyha és a bejárati ajtó közé húztam egy L alakú falat, amelybe besüllyesztettem egy mennyezetig érő tükrös gardróbszekrényt az éppen használatos kabátoknak és cipőknek, ami azonban mégsem zárja be zavaróan a teret. A költségtakarékos tervezés okán teljesen egyszerű fehér konyhát terveztem tölgy oldaltakarásokkal és lábazati elemekkel, bőr fogantyúval játékossá téve, ami remekül illik a megrendelőim által választott különleges zöld hexa formájú csempékhez. A forma visszaköszön a helyiség padlóján, valamint a fürdőszobában is. A fa, fehér, tölgy világot a csempéhez simuló zöld falszín és a bambusz lámpák együttes megjelenése teszi teljessé.

A lakásban a komplett ablakcserén kívül megszüntettük a korábban a fürdőszobában csúfoskodó gáz cirkót, helyette a korszerű NOBO norvég elektromos fűtő paneleket terveztem be. Igyekezve a lakás régi értékeinek megtartására, az eredetileg is parkettás helyiségekben a parkettát meghagytuk, amely felcsiszolás és lakkozás után meseszép lett, akárcsak a régi beltéri ajtók, amelyek a restaurálásuk után régi pompájukban tündökölnek. A nappali hatalmas ablakain beáradó napsütés csodálatos hangulatot teremt a szobában, a hintaszékben való megpihenés, olvasgatás kedvence mindenkinek. Az átépítés során becsben tartott régi értékek, a fiatal pár tervezésbe szőtt ötletei, megvalósult álmai tették olyanná ezt a lakást, ahová alig várják, hogy hazaérkezzenek.

Designdock – a megfelelő hely elindulni akár egy hasonló, akár egy teljesen új felé, életre keltve egy ötletet, megvalósítva egy álmot. A munkáimból fakadó büszkeség sarkall a továbbfejlődésre, hogy mindig a legjobbat nyújtsam megrendelőimnek.

Fest Krisztina

lakberendező

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop