Az újjászületett parasztház csodája

 

 

 

 

 

 

 

 

lság Budapestről már nem vészes – két és fél óra kocsival. Az autópálya Miskolc utánig ragyogó, és onnan is jó az út. Nyíri egyike a legészakibb magyarországi településeknek. A bédekker csak annyit ír, hogy közel ötszázan lakják, s főleg mezőgazdasággal foglalkoznak az itt élők – ez azóta kicsit módosult – az idegenforgalom javára. Kell is váltani, mert a helybéliek hagyományos megélhetési forrása – a Hollóházi Porcelángyár – már nem ad megélhetést senkinek.

 

 

Az első feljegyzések 1270-ben keletkeztek Nyíriről. Sokáig a Perényiék uralták, majd a Károlyiaké lett. Mindig is a közeli füzéri vár határozta meg sorsát, már ameddig a végvár fontos volt az országnak. A település a XIX. század elején majdnem kihalt. Legjelentősebb épülete az 1802-ben épült református templom. Nevezetes szülötte a betyár Angyal Bandi. A helybéliek reménye szerint a falu hamarosan a falusi turizmusról lesz nevezetes – hasonlóan a környék településeihez.

 

 

A tornácos ház új tulajdonosa – saját elképzelései alapján – merészen elbontatta a fél házat, mielőtt összeomlott volna a lankás telken. A bontás után új falakat és tetőt húzott, és L alakot adott a háznak. Ezzel két legyet ütött egy csapásra: a szeles területen egy védett szigetet és télikertet alakított ki. A ház mögött terméskövekkel támasztotta meg a falat, a régi csűrt pedig úgy, ahogy van, arrébb helyezte tíz méterrel. Sikerült régi, címeres téglákat is beszerezni – ezekből lett a terasz burkolata, régi fagerendákkal keretezve.

 

A tornác kialakítása helyi mester keze munkáját dicséri. A famunka különösen szépre sikeredett. Aki csak látta, ámuldozik a télikert megoldásain, a zuhanyzókabinos fürdőszobán, a cirkó fűtésen. Biztonság kedvéért a nappali kapott egy cserépkályhát is. A konyha XXI. századi, a falakon kívül a múltat a felújított parasztbútorok, az úgynevezett karosládák képviselik.

 

A ház hátsó traktusán új a födém, így be lehetett építeni a tetőteret. A lépcső meghatározza a kellemes nappalit, csakúgy, mint a meleg, sárga színű ülőgarnitúra.

 

A télikert nádbútorokat kapott, boltíves mennyezete alatt jólesik üldögélni – csodájára is járnak a szomszédok.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop