Az opera ölelésében

Mértéktartás és elegancia jellemzi a rendkívül jó adottságú, polgári miliőjű lakást Budapest belvárosában, az Operaház közelében. A 70 négyzetméter térfelosztása klasszikus, ám berendezése modern és nőies, az igényes burkolatok és textíliák szinte körülölelik az enteriőrt.

azoperaoleleseben 720

Vendéglátóink egy évvel ezelőtt vásárolták meg a 70 négyzetméteres lakást, végül a keresgélés során a több, hasonló adottságú bérház közül a fényviszonyok segítettek a döntéshozatalban: a lakás ugyanis nyugati fekvésű, így a nap kora reggeltől beragyogja a szobákat. A Budapest egyik legszebb negyedének régi építésű polgári háza hagyományos térfelosztású, egy kis előszobából kétfelé vezethet az út: az egyik a konyhába, ahonnan a nappali-étkező egységébe jutunk, a másik pedig az intim zónák iránya. A lakásban Olasz Enikő tervező meghagyta az eredeti, század eleji faajtókat, amelyek különlegesen szép légkört teremtenek. A tulajdonosok számára fontos volt, hogy átjárható legyen az otthon, de azt vallják, hogy minden szobának megvan a maga funkciója, és nem szeretnék, ha a terek egybemosódnának, ezért csak a nappali és az étkező került egy légtérbe. Falakat sehol nem bontottak, de a meglévők felújításra szorultak. A lakás egészében a feminin légkör, a fehér szín, a halványrózsaszín és a kerek formák jellemzőek. A nappaliban a fehér sarokkanapé kellemesen bújik meg a halványbarna falszakasz és az üvegasztalka mellett. A vastag textúrájú szőnyeg kiváló előteret ad az ülőalkalmatosságnak. Enikő nagyon jó harmóniaérzékkel dolgozott, és egy tervezői poént is elhelyezett az ablakkal szemközti falon: a mintás tapétamatrica az operapáholyok képével erősen karakterizálja a lakást. A világos-feminin kombináció folytatódik a konyhában is, bár a klasszikus eleganciát itt felülírják a modern megoldások. A halványrózsaszín frontokkal ellátott bútor praktikus, finom megjelenésű, nagy tárolófelületekkel ellátott.

Ebbel a lakásban mindenből csak annyi van, amennyi a kényelemhez szükséges: a hálószobában a tér központi eleme az elegáns franciaágy, amely a prémium kategóriás textilekkel tökéletes látványt nyújt. Sajátos megoldásban itt sincs hiány, a mikroplüss kagylófotel jó választás volt, de az igazi meglepetés a szépítkezőasztalka, amelynek kecses vonalai a felette elhelyezett balerina képével szép kompozíciót alkotnak. A két háló mellett egy-egy fürdőszoba bújik meg: a kifinomult burkolat, a magas minőségű szaniterek, a bútorok és dekorációk egyszerre modern és klasszikus elemek. Akárcsak valamennyi helyiség ebben a lakásban, ez a tér is személyre szabott, a szépség és a nőiesség jegyében született…

  

Hiszünk abban, hogy Budapest régi bérpalotáiba az egykori polgári lakások eredeti pompájának megőrzése mellett a mai kor elvárásainak megfelelő új életet tudunk vinni. Számunkra a lakásfelújítás nem pusztán műszaki kérdés, hanem örökös kihívás az eredeti értékek minél tökéletesebb megőrzésére.

aszurkeeskekotvenarnyalata portre

Olasz Enikő, Sándor Balázs
tervező, kivitelező


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop