Az első Expert

A Bravotech Group Kecskeméten nyitotta meg első, Expert Electro üzletét, miután szeptemberben csatlakozott az Expert Internationel-hez. A Bravotech cégcsoport által üzemeltetett üzletek átalakítása mellett, több, teljesen új Expert szakkereskedés megnyitására is sor kerül az év végéig. Az új boltokban, hazánkban egyedülálló értékesítési stratégiával, és a korábbinál bővebb kínálattal várják a fogyasztókat.

 

A Kecskeméten – korábban Euronics áruházként – működő üzlet több, mint 50 százalékkal megnövelt alapterületen (600m2 eladótér), megújult és kibővített áruválasztékkal, valamint kívül-belül új dizájnnal várja vásárlóit. Németh Zoltán, az Expert bolthálózat vezetője elmondta, hogy az évek óta sikeresen működő, ismert üzlet, éppen egy tervezett átalakítás, korszerűsítés előtt állt. Ezt az elképzelést sikerült összehangolni az első Expert Electro bolt megnyitásával.

A Bács-Kiskun megyei székhelyen működő bolt átalakítása stratégiai szempontból is kiemelten fontos volt. Az Expert koncepcióját és erejét a megyeszékhelyeken és nagyvárosokban működő szakkereskedések tudják elsősorban megmutatni. Éppen ezért néhány héten belül egy újabb megyeszékhelyen nyílik egy teljesen új Expert üzlet, melyet több is követ majd az ország különböző pontjain. Ezzel párhuzamosan alakulnak át a cégcsoport meglévő üzletei november végéig.

 

{gallery}images/stories/aktualis/2013_10/expert{/gallery}

 

Az Expert szakkereskedésben szinte kivétel nélkül minden cikkcsoportban – IT, szórakoztató elektronika, háztartási gépek, szépségápolás – megjelentek azok a magasabb kategóriás, prémium készülékek, amelyek eddig nem tartoztak az alapválasztékhoz. Ennek megfelelően, a műszaki óriás első hazai üzletében új, innovatív alkalmazások bemutatására is sor került.

Helyet kapott a Samsung allshare funkciókat demonstráló szigete, és Magyarországon itt mutatkozott be a Panasonic vadonatúj visual standja, amelyen a legfejlettebb televíziók és audio berendezések demonstrálják a márka innovációit. Az ismert nagy nevek mellett új márkák is megjelentek a kínálatban. A hazánkban még kevésbé ismert fiatalos,olasz Ariete háztartási kisgépekúj színfoltot képviselnek a választékban.

„Bár az Expert Electro széles áruválasztékkal dolgozik, felkészültünk arra is, hogy a vásárlók esetleg olyan terméket keresnek, ami nem elérhető az üzletben. Az Expert értékesítési stratégiájának köszönhetően, tabletekkel dolgozó, képzett eladóink nemcsak a boltban található választékot, hanem a cégcsoportban és a beszállítóink palettáján megtalálható, teljes kínálatot is meg tudják mutatni a fogyasztóknak. Elindítottuk emellett Expert Prémium szolgáltatásunkat is, melynek keretében meghatározott prémium kategóriás termékekhez extra garanciát, házhozszállítást vagy beüzemelést biztosítunk térítésmentesen. Az új értékesítési modellt és prémium szolgáltatásunkat is nagyon jól fogadták vásárlóink.” – tette hozzá Németh Zoltán.

expertnet.hu


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop