Author: Kovács Kata

1 121 122 123 124 125 153 1230 / 1526 POSTS
10 milliárd fölött a Mapei

10 milliárd fölött a Mapei

Öt százalékkal nőtt a Mapei Kft. árbevétele 2016-ban, ezzel a 148 főt foglalkoztató cég átlépte a 10 milliárd forint forgalmat. A vállalat kiemelt és folyamatos szerepet vállal a szakemberképzésbe, 2015-ben 5400 főt képeztek, főként kivitelezőket, kereskedőket és tervezőket, és két ízben is elnyerte a Legjobb Munkahely címet. A vállalat optimizmusa töretlen, álláspontjuk szerint 2017 az építőipar éve lesz. [...]
Dolgozzunk otthon!

Dolgozzunk otthon!

Gyakran előfordul, hogy haza kell vinnünk a munkát, és egyre többen akadnak, akik már főállásban is otthonról dolgoznak. S akkor még nem beszéltünk azokról, akik szakdolgozatot vagy házi feladatot írnak, esetleg az iskolai matekpéldákat gyakorolják. Így bátran mondhatjuk, hogy minden háztartásban szükség van egy kis dolgozósarokra. Persze otthon sokszor nehezebb koncentrálni, ezért igazán fontos, hogy munkaállomásunkat megfelelően alakítsuk ki. [...]
Csak természetesen! – Padlótrendek

Csak természetesen! – Padlótrendek

„Fel a fejjel!" Hallottuk már sokszor, de most ne hallgassunk a tanácsra, inkább nézzünk a lábunk elé! Már számtalan esztétikus, különleges és sokszor lenyűgözően kreatív és művészi padlómegoldás közül választhatunk, rengeteg árnyalat, forma és anyag áll rendelkezésünkre, úgyhogy lássunk egy kis ízelítőt. [...]
Otthoni wellness

Otthoni wellness

A mínuszba forduló hőmérő és a korai naplemente sokszor rányomja bélyegét az ember hangulatára. Hajlamosabbak vagyunk ilyenkor a stresszre, fáradtabbak érezzük magunkat, nehezebb a koncentráció. Különösen fontos tehát a feltöltődés, tegyünk róla, hogy ez ne csak egy különleges alkalom legyen. Bár egy-egy hosszú hétvége is csodákra képes, a legjobb, ha otthonunkból is kihozzuk a legtöbbet, hogy kialakítsuk saját, különbejáratú wellness oázisunkat. Ehhez mutatunk pár tippet. [...]
Többfunkciós hálószoba?

Többfunkciós hálószoba?

Egy szoba, amely többnyire rejtve marad a vendégek előtt, a pihenés és intimitás szigete. Menedékhely. Ebben a helyiségben töltjük életünk körülbelül harmadát. Spártai berendezés, barokkos pompa vagy indusztriális minimalizmus: ízlésének megfelelően mindenki más és más környezetben szereti álomra hajtani a fejét. Nézzünk néhány inspirációt álmaink hálószobájához! [...]
A világítás fortélyai

A világítás fortélyai

A világítás napjainkra egyértelműen művészet lett, fénnyel szinte átalakíthatjuk otthonunkat. Hiszen nem mindegy, hogy felfelé vagy lefelé világító fényforrásokat használunk, a padlóra vagy a falakra telepítünk spotlámpákat, az egész teret világítjuk-e meg vagy csak egy részletét, hideg vagy meleg színhőmérsékletű fényt szeretnénk. Könnyű elveszni a hatalmas kínálat láttán, az indusztriális stílustól a barokkosig válogathatunk, és terjednek a meglepő matériákból készült lámpák is. Bemutatunk néh [...]
Pénztárcánkon érezzük a mínuszokat

Pénztárcánkon érezzük a mínuszokat

Magyarország teljes energiafelhasználásának 32 százalékát a lakossági fogyasztás teszi ki, lakóépületeink éves energiafelhasználása vetekszik nagy erőműveinkben egy év alatt elégetett energiahordozók mennyiségével. Az idei télen a magyar családok negyven százaléka 30 ezer forintnál is többet költ havonta fűtésre, 15 százaléka pedig 45 ezer forintot. Ennek ellenére, a Knauf Insulation és a Szeretlek Magyarország közös felméréséből kiderül, hogy tízből mindössze két ingatlantulajdonos érzi otthona [...]
Csendes erő a kert karbantartásához

Csendes erő a kert karbantartásához

Megérkeztek Magyarországra is a STIHL kompakt akkumulátoros kéziszerszámai, hogy könnyű és csendes eszközeikkel a professzionális felhasználókon túl bárki nyugodtan tevékenykedhessen akár a délutáni szieszta alatt is a kertjében. [...]
Legfrissebb látványtervek

Legfrissebb látványtervek

Szerdán közölték a 2024-re tervezett budapesti olimpia legfrissebb aktuális látványterveit. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről. [...]
Galéria, járható álmennyezet

Galéria, járható álmennyezet

Hagyományos galériát abban az esetben alakíthatunk ki, ha alatta és rajta is biztosítható az úgynevezett állómagasság, az 1,95 méter. Ehhez legalább 4,20-as belmagasság szükséges, ám bizonyos kényelmi szempontokkal megalkudva kisebb méretek esetén sem kell lemondanunk a galériáról. [...]
1 121 122 123 124 125 153 1230 / 1526 POSTS
0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop