Átadták a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyát

2021. július 21-től látogathatók a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának kastélyterei, amelyet a hétvégén adtak át. A fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának tereiben látható kiállításokhoz hasonló méretű és rangú kastélyfelújítás a kastély újjáéledése óta nem volt.

atadtakafertodieszterhazy 720

A fertődi Esterházy-kastély patkó alakú főépületének emeletes nyugati szárnyában egykor az Esterházyakkal rokon családok lakosztályai sorakoztak, illetve a főbejáratig futó földszintes térsorral (nyugati patkó) összekapcsolva néhány inasszoba mellett itt kaptak helyet a különböző hercegi gyűjtemények, például a könyvtár és a porcelán gyűjtemény. A szárnyból nyugat felé húzódó hosszú, nagy belmagasságú tér volt a képtár, amelyben a műalkotások száma – az egykori krónikás szerint – 350 körül lehetett.

atadtakafertodieszterhazy 1
A fertődi Esterházy-kastély felújítását 2013-ban a helyszínen Orbán Viktor miniszterelnök hirdette meg. A magyar kormányt az a cél vezérelte, hogy az ország legnagyobb barokk kastélya visszanyerje régi pompáját, de az az elképzelés is vezette, hogy a megújított épület, a magyar kultúrának ne csak egy szimbolikus, hanem egy valódi, élő helyszíne legyen. Ehhez a célhoz pedig az egymásra épülő fejlesztések sora vezetett el, hogy a kastély egykori régi pompájához méltóan fogadhassa a magyar és külföldi látogatókat. A rekonstrukció kivitelezési munkálatai 2016. tavaszán kezdődtek meg a 3H Építésziroda Kft. tervezésében, illetve a West Hungária Bau Kft. ZÁÉV Zrt. kivitelezésében. Az I. nagy ütem építési eleme a földszintes épületrész, az úgynevezett patkószárny felújítását tartalmazta, ezen belül is két egymásra épülő kivitelezés történt meg. Az I. ütem alatt elkészítették a II. ütemhez szükséges infrastruktúrát. Közel 1100 négyzetméterben megvalósult a képtár, valamint a porcelán kabinet, a patkószárny egybenyíló kiállító térsora és kiszolgáló helyiségek kialakítása. Az első szakasz 1,6 milliárd forint kormányzati támogatásból valósult meg, további kormányzati támogatással csaknem 1,8 milliárd forint a fejlesztésre szánt forrás. A munkálatok során mindösszesen 1274,85 négyzetméteres terület újult meg.

atadtakafertodieszterhazy 3Eszterháza nagyon hosszú időn keresztül Európa egyik virágzó kulturális központja volt, amely az átadó ünnepség után újra betöltheti ezt a szerepet. A megnyitott Arcok és tekintetek – Esterházy-képtár, a közel 400 műtárgyat bemutató Esterházy-porcelánkabinet, továbbá az IDŐVONZATOK – MODULATED TIME, BOLDI szobrászművész és Incze Mózes festőművész kortárs kiállítása méltó és grandiózus az eszterházai csodavilághoz.

atadtakafertodieszterhazy 4

 

atadtakafertodieszterhazy 5
További információk a fertődi Esterházy-kastély Facebook-oldalán és az eszterhaza.hu weboldalon.

 


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop