Három éve már jártunk Csepregi Éva otthonában, egy dunakanyarbeli, régi építésű házban. Az énekesnő most ismét vendégül látott bennünket, hiszen ha az utcanév nem is változott, a házszám igen: új házat építettek, följebb a hegyen. Az értelmi szerző ezúttal az énekesnő párja volt. új környezetüket napfény és meghitt családi hangulat járja át.
– A párom távolabbra látott, mint én – kezdi a történetet Éva – , mondván, egy régi házon az idő folyamán egyre több probléma jön elő. Eleinte vonakodtam az építkezéstől, hiszen annyi rosszat hall az ember, minden munka csúszik, természetesen a beköltözés is. Ráadásul nagyon szerettem az előző házunkat, apránként alakítottuk át a magunk képére. Attila vállalta, hogy minden terhet levesz a vállamról, így lassan megbarátkoztam a változtatás gondolatával. Szívünk közepe ez a gyönyörű vidék, mindenképpen a környéken akartunk maradni. Ez végül olyannyira sikerült, hogy csupán a házszámunk változott meg. Az utcánk végében talált telken egy – garázskezdemény” állt, amikor megvettük. Eleinte próbáltuk beilleszteni a készülő tervekbe, de sehogy sem sikerült. Kicsit költséges mulatság volt lebontani, de megérte. Egy ilyen sokismeretlenes, félkész épület nagy meglepetésekre képes, így aztán megkíméltük magunkat ettől.
Fantasztikus és örömteli dolog volt megálmodni az első közös otthonunkat. Attila kertek tervezésével és építésével foglalkozik, így először a kert készült el, s csak utána vette kezdetét az építkezés. A tavacska, a kerti sütő, a terméskőből kialakított terasz teljesen készen volt, így az egész építkezést – páholyból” néztük végig: ültünk a kertben, finomabbnál finomabb flekkeneket sütöttünk, és szemünk előtt nőtt ki a ház a földből. Emiatt, no meg hogy a közelben laktunk, megúsztuk a szokásos napi rohangálást az építkezésre, a téblábolást az építőanyag-kupacok között. Mindez nem így alakult volna, ha Attila nem kerttervező. A kerti sütőt azóta is nagy előszeretettel használjuk hétközben is. Egy fárasztó nap után a szabad ég alatti sütögetés sokkal élvezetesebb és pihentetőbb, mint a konyhapultnál állni.
A házban látható összes faanyagot Erdélyből hozattuk. Szeretjük a fát, a natúr színeket és kelméket, egyértelmű volt, hogy a stílusvilágot rusztikus irányba tereljük. Ahogy az ember érik, úgy változik az ízlése. Most már nagyon távolinak tűnik a régi házunk, a lelkemben már inkább a múltat jelenti, ez pedig a jelent és a jövőt.
Szívem szerint egyszintes házat szerettem volna, de a meredek telekből adódóan végül háromemeletes lett. A párom szerint egy házban a tető a legdrágább, és minden, ami alatta van, tiszta haszon. A legfelső szint amolyan gyermekbirodalom. Dávidnak két szobát és egy fürdőszobát alakítottunk ki, nagyon élvezi. Velünk is él, mégis megvan a maga tökéletesen elkülönített élettere. Az egyik szobát hálónak, a másikat játéktérnek használja, ott is tanul.
A hegyoldal miatt a középső emelet a kert szintje. Tulajdonképpen itt folyik a családi élet. Ügyeltünk a tágas, levegős elrendezésre, így a nappali, konyha és étkező egy légtérben van, csupán ki- és beugrók választják szét. A nappaliból nyílik a háló- és fürdőszobánk, így valahol mégis megvalósítottuk az egy szinten zajló életet. Legalul egy teljesen független, külön bejáratú kis lakást hoztunk létre, ami később Dávidnak önálló otthont biztosíthat.
A beköltözéskor bajban voltunk, mivel a meglévő bútoraink nem illettek az új környezetbe. Szinte a nulláról kezdtünk mindent, de a Jóisten pénze sem elég, hogy berendezkedjünk. Egy skóciai kastélyban láttam egy csodálatos konyhát, amely azt sugallta, hogy ez a helyiség örök, távol áll a divattól, jól beleillik a környezetbe. Ehhez hűen épített konyha mellett döntöttünk. Az ebédlőbútorra Vácott találtunk rá, megláttuk és beleszerettünk. Az étkező a ház központja, mindenki itt szeret üldögélni.
Ebben a házban – akárcsak az előzőben – , figyelembe vettük a feng-shui elveit. Attila szíve szerint még a tavat is bevezette volna a nappaliba, végül kiegyeztünk egy sarki csobogóban. Mivel a házat körös-körül ablakok szegélyezik, kilátni a bejárati frontra, a kertre és a Dunakanyarra is. Amolyan – amíg a szem ellát” panoráma tárul elénk. Ha egyedül vagyok itthon, akkor sem érzem magam magányosnak: ajándék ez a lenyűgöző kilátás, ennél már csak az szebb, amikor alattunk repülnek a madarak.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások