Ágyak, fekhelyek, hálószobák

Bútoraink közül a fekhelytől igényeljük a legnagyobb kényelmet. Ez érthető is, hiszen nagyobb helyzetváltoztatás nélkül, több órán át használjuk, szolgál bennünket. Életünk egyharmadát – együtt töltjük?. Ettől a jó, vagy rossz – szolgálattól – függ egész napi munkánk, hangulatunk. Egy rosszul szerkesztett, hibásan méretezett fekhely képes elrontani közérzetünket is.

 

 

A jó ágy ne fényűző, hanem kényelmes legyen, és feleljen meg alvási, pihenési szokásainknak. Ne engedjük magunkat félrevezetni a – modernkedő?, agyonszabdalt fekhelykölteményektől.

 

Az ágy legfontosabb része a jó ágybetét, ami a test vonalát követi és alátámasztja, nem puha, rugalmas, együttdolgozó, összefüggő felületet biztosít. A kétszemélyes, úgynevezett franciaágy esetében is a két darabból álló ágybetétes típust válasszuk, így az esetleges mozgással nem zavarjuk hálótársunk éjszakai nyugalmát.

 

Tartózkodjunk – főleg a kis alapterületű helyiségekben – a súlyos, komor komplett garnitúráktól.

 

A hálószoba a lakás legintimebb, legszemélyesebb része. Ezért erre a célra a legnyugodtabb, legzavartalanabb helyiséget válasszuk. Ha módunkban áll, keleti tájolású legyen, fürdőszoba-kapcsolattal, és közvetlen szellőztetési lehetőséggel.

 

Amennyiben csak a berendezési tárgyakat választjuk, mindenekelőtt a rendelkezésünkre álló helyiség nagysága és adottságai határozzák meg, hogy milyen méretű, kialakítású és színű bútorokat válasszunk. Merjük a nekünk legjobban megfelelő és tetsző bútorokat akár egyenként is összeválogatni. Több az utánajárás és a fáradság – de megéri.

 

Arra törekedjünk, hogy a hálószobánk minél levegősebb legyen, kerüljük a nagy, háromajtós szekrényeket, legfeljebb alacsony fehérneműszekrényt, kis méretű komódot, fésülködőasztalkát, tévéállványt helyezzünk itt el. Kiegészítésként családi és személyes vonatkozású tárgyakkal, fotókkal tehetjük közvetlenebbé.
Ne féljünk a nagy mintás, de harmonikus szín-összeállítású textilektől sem, használóik egyéniségét is kifejezik.
Képeinken – gondolatébresztőnek – nemzetközi válogatást mutatunk be az új irányzatokról és megoldásokból.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop