A tél színtelensége után szemünk is szomjazza a színek látványát. A természet bölcsen, lassú fokozatossággal adagolja számunkra a korai fehér?rózsaszín pasztellárnyalatokon át a nyári vad, buja szín kavalkádig. Minden kinyílik, a mezők is felveszik üde zöld ruhájukat. Lelkünket gyönyörködtető látvány. A zöld színre adott pszichés emberi reakciókat vizsgálni nem is olyan egyszerű. Vannak ismert, a mi társadalmunkban elfogadott és használt jelentések, mint a reménység és a megnyugvás. Mindkét asszociáció kötődik a tavaszi új élethez – a virágzáshoz.
szín az erdők, mezők képét hívja elő, innen fakad nyugtató, stresszoldó hatása. A frissességet, az egészséget, a meleget juttatja eszünkbe. Ezért találkozunk vele oly sokszor a kórházak falain is. Akik itt használják – valószínűleg ebből az ismert jelentéskörből lebontva, talán nem is tudják, hogy ezzel egy sokkal erősebb üzenetet is közvetítenek a betegek felé: a zöld az akaraterő és a megmaradás színe is.
A zöld energiát ad, életerőt sugároz, a növényvilág színe. Nem mindegy azonban, hogy mely árnyalatáról beszélünk, és nem mindegy, hogy mely színekkel kerül kölcsönhatásba. A zöld átmenetet képez a sárga és a kék között, és éppúgy meleg hatású, mint hideg. Két alapszín összefonódása tehát, melyet keverhetünk úgy, hogy a végeredmény a sárgához álljon közelebb, de úgy is, hogy árnyalatában inkább a kéket tudjuk inkább felfedezni. Ha a sárga van benne túlnyomórészt, akkor üdeséget, nyugalmat sugároz. Minél több kéket keverünk hozzá, annál hidegebb hatást érünk el. A kékeszöld már-már a szellemi dimenziókat tárja elénk. Ha szürkével törjük meg, a lusta közönyt vetíti belénk, narancsszín mellett a legnagyobb világítóerejével pompázik. A narancs és a zöld jól kiegészítik egymást, hisz a kettőben együtt megtaláljuk mindhárom alapszínt: a vöröset, a kéket és a sárgát. Persze a kettőt együtt csak módjával érdemes alkalmazni, mert könynyen válik harsánnyá a hatás. Pozitív üzenete tehát a zöld színnek az önállóság, a kitartás, a megbízhatóság, és a már említett megnyugvás, amit elsősorban a természetben előforduló árnyalatai hívnak elő, és amelyek regenerálnak, új energiát adnak.
Racionálisabb oldalra váltva elmondhatjuk, hogy otthonunkban a zöld színt bárhol nyugodtan alkalmazhatjuk, akár kiegészítő színként bútorokon, textíliákon, vagy nagyobb felületeken is. Kísérletezhetünk a falak zöldre festésével is, a hatás csak jó lehet, gondoljunk az angolos szobabelsőkre: hányszor láttunk szinte zöldbe csomagolt helyiségeket. Gyerekszobákat szokás még világos árnyalatára festeni ott, ahol nem akarunk se túl lányos, se túl fiús hatást elérni. Az utóbbi években volt divat a konyhabútort ilyen színűre festeni, pácolni, hisz egyfajta tisztaságot sugároz.
Egy kissé filozofikus vizekre evezve ismét, Hamvas Béla gondolatmenetét idézzük, aki Wordswortról elmélkedve fejti ki, hogy minden mindennel összefügg, így a május hónap színe a zöld, hangneme pedig a g-moll.
Végigtekintve az eddigieken, sokan megérthetik immár, hogy önkéntelenül is miért esett választásuk éppen erre a színre, milyen tudattalan vágyukat, törekvésüket fejezték így ki. Ha pedig bátortalanok voltak a hatását illetően, ezek után kétségek nélkül használják majd. Mi pedig abbéli reményünknek adunk hangot, hogy bár egyik oldalról a célunk ez volt, de azért nem beszéltünk zöldségeket.
Hozzászólások