A vállalkozási szerződés

Különösen a kezdő megrendelők hiszik el nehezen – amíg meg nem égetik magukat -, hogy nem elegendő csupán átbeszélni az elvégzendő munkákat az iparosemberrel. Igenis oda kell figyelni a legkisebb értékű munkánál is az írásbeli szerződéskötésre, hogy annak tartalma egyező legyen a szóban megbeszéltekkel, és hiba esetén utólag is elérhető legyen a felelős.

 

 

A vállalkozás és a megbízás a mai napig is sokszor keveredik, pedig lényegi különbségekről van szó. A megbízási szerződésnél gyakorlatilag egy feladat ellátására ad megbízást a megbízó, és akkor is jár a megbízási díj, ha az nem volt eredményes. A vállalkozási szerződés ezzel szemben eredménykötelem, azaz csak akkor jár a díj, ha a vállalt munka a kikötött módon el is készült. A felújításokkal, korszerűsítésekkel, otthonunk széppé, lakhatóbbá tételekor leginkább a vállalkozási szerződéssel találkozunk.

 

A vállalkozási szerződés alanyai
A vállalkozási szerződés résztvevői a vállalkozásba adó (megrendelő) és a vállalkozó (kivitelező). A vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó valamely dolog tervezésére, elkészítésére, átalakítására, megjavítására, üzembehelyezésére, vagy munkával elérhető más eredmény szerződés szerinti teljesítésére, a megrendelő pedig a szolgáltatás átvételére és a díj kifizetésére köteles. A vállalkozások az előírt szakmai képesítések és kiadott engedélyek alapján jogosultak tevékenységüket végezni.
A szerződés írásba foglalása egyaránt szükséges a nagy összegű és a kisebb értékű munkák esetében is, mert ennek hiányában a megrendelt munka teljesítési, minőségi, műszaki és egyéb követelményelvárásai nem, vagy nem megfelelően ellenőrizhetők, és az úgynevezett jó teljesítés követelménye sem garantálható.
Az építő, szakipari és épületgépészeti munkák jellege, összetettsége, műszaki és szabványelőírások, követelmények stb. feltétel-szabályozása a vállalkozási szerződésben jelenik meg. A vállalkozási szerződés műszaki tartalma következő: a megrendelő által átadott tervdokumentáció, a tervezői költségvetés, kisebb munkák esetén a hibajegyzék és az ajánlattevők (vállalkozók) helyszíni felméréssel pontosított kiegészített ajánlatai (árajánlat, költségvetés). Megrendelői érdekből csak a megfelelő részletezésű árajánlat vagy költségvetés elfogadása javasolt.
Az ajánlati kötöttség a korábbi szabályozás szerint a fővállalkozót 60, az alvállalkozót pedig 90 napig terhelte, jelenleg erre vonatkozóan nincs hatályos szabályozás.

A szerződés tárgya
A munkát megrendelhetjük kizárólag fővállalkozónál, vagy úgy, hogy a munkát alvállalkozók bevonásával végzik el. Ez utóbbi esetben e körülményt a szerződésben szabályozni kell. Fontos tudni, hogy a foglalkoztatott alvállalkozó munkájáért a fővállalkozó ugyanúgy felel, mintha azt saját maga végezte volna.
A vállalkozási szerződés kötelező tartalmi elemei a következők: a szerződés tárgya (azaz a műszaki tartalom), a vállalkozói díj és a teljesítési határidő, ezek hiányában a szerződés semmisnek tekintendő. Az előzőeken túl a szerződő feleknek minden számukra lényeges körülményt rögzíteniük szükséges a szerződésben.
Mire érdemes odafigyelni a kötelező tartalmi elemeknél?
1. A műszaki tartalom meghatározása, részletezése, körülírása nagyon fontos még a kis értékű munkák esetében is. A megrendelendő munka esetében vizsgálni kell, hogy építési vagy egyéb szakhatósági (gázművek, elektromos művek stb.) engedélyköteles munkáról van-e szó, és az engedélyt kinek kell beszereznie.
2. A vállalkozási díj elszámolása történhet az elfogadott egy összegű árajánlat alapján, átalányáron vagy tételes felmérés szerint az elfogadott egységárakkal. A vállalkozási díj mindig I. osztályú minőségre vonatkozik, amennyiben ez nem teljesíthető, akkor ún. „osztályos árról“ beszélhetünk, ami azonban csak külön szerződési kikötés esetén számolható el. A vállalási díj kifizetésének feltétele a munkák átvétele, és a felhasznált anyagokról szóló minőségi tanúsítványok és a kivitelezői nyilatkozat átadása.
3. A teljesítési határidő több módon is rögzíthető, lehet a kezdő és befejezési, vagy végső határidő meghatározásával. Kezdő határidő megjelölése előtt a vállalkozó munkát nem végezhet, de a csak végső határidő előírása esetén bármikor jogosult teljesíteni. A határidő meghatározása a megrendelő jogait védi, hiszen így várható el a munka belátható időn belüli befejezése, különösen, ha még késedelmi kötbért is kikötünk. Mértékével ösztönözhető a vállalkozó a munka határidőre történő átadására. A megrendelőt terhelő kötelezettség, hogy a vállalkozó számára a munkaterületet biztosítsa.

Egyéb tudnivalók
A megrendelő képviseletére célszerű műszaki ellenőrt foglalkoztatni a minőség, kedvező vállalkozói díj és egyéb szakmai szempontok érvényesítése érdekében. A gyakorlati tapasztalatok szerint mindig sokkal többet spórolhatunk, mint amennyit a hiányával veszíthetünk.
A munkavégzésről az előírt nyilvántartásokat, naplókat (bontási, építési, szerelési napló stb.) a vállalkozó köteles vezetni, és a munkaterületen tartani.
A megrendelőnek utasítási joga áll fenn a vállalkozóval szemben, de ez nem teheti a teljesítést terhesebbé, és nem terjedhet ki a vállalkozó munkaszervezésére. A vállalkozó azonban a megrendelőt köteles figyelmeztetni célszerűtlen, szakszerűtlen utasításainak következményeire, ennek elmaradása esetén a vállalkozót kártérítési felelősség terheli. A megrendelő utasításainak teljesítését a vállalkozó köteles megtagadni, ha annak végrehajtása használatra alkalmatlan, élet- és balesetveszélyes állapotot idézne elő.
Ha a szerződés nem tér ki a garanciális és szavatossági hibákra, akkor is fennáll a vállalkozó ez irányú felelőssége a Polgári Törvénykönyv alapján. Az új lakás építése esetén kötelező a 3 év, egyéb munkáknál jellegük szerint eltérő időtartamban határozható meg.
A vállalkozási szerződés a szerződő felek közös egyetértése esetén módosítható.
A vállalkozási szerződésekkel kapcsolatos jogviták az illetékes bíróságok előtt kezdeményezhetők. A bíróság előtt fontos a bizonyíthatóság, többek között erre is szolgál az írásban megkötött szerződés, hiszen bizonyítékként ez tartalmazza a kikötéseket, feltételeket.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop