Sopron ízelítő a szerelem időtlenségéből és egy kicsit az időtlenség szerelméből is, a szerelmesek, az elvarázsolt utazók szigete. Soproninak lenni, ott élni, otthon lenni benne azonban nem csak büszke kiváltság, de alkalmazkodás is. Alkalmazkodás a megőrzött múlt és a megőrző táj alkotta szép határokhoz. Kérdéseinkre Sopron polgármestere, Gimesi Szabolcs, a vagyongazdálkodási iroda vezetője Kőhalmi László, és Kuslits Tibor főépítész válaszolt egy kerekasztal-beszélgetés során.
– Sopron otthonos hangulatú, nagy megkötő erejű város, ezért nagy a ragaszkodás hozzá – mondta büszkén Gimesi Szabolcs. – Sajnos azonban elöregedőben van, a lakosság 28 százaléka nyugdíjas. Az ős soproni népesség évről évre egy-két tized százalékkal fogy, hogy mégis van ugyanilyen lassú növekedés, az a betelepülésnek köszönhető, ami korábban nem volt jelentős, és most is komoly nehézségekbe ütközik. A város be van szorítva a Fertő-Hanság Nemzeti Park, a Soproni Tájvédelmi Körzet és a Soproni hegység közé, csak észak, nyugat, délkelet irányban tud terjeszkedni, ahol viszont ipartelepeink vannak. Ebből és más okokból következően Sopronban magas, mondhatni budai színvonalú az ingatlanok ára. Az egykori határsáv miatt mesterségesen is összeszűkített város a kárpótlási lehetőségekkel mára kinyílt.
– Mindez milyen változásokat eredményezhet?
– A kárpótlási jegy révén sokan külterületekhez jutottak. Sopronban régen mindenkinek volt szőlője, a leszármazottak nosztalgiából ugyancsak vettek, mondván, majd abból lesz a telek. A külterületek bevonásával a város belterülete a meglevő ötven százalékával megnagyobbodik. Ez a hirtelen kiterjedési tendencia veszélyes is lehet. A szabályozási tervvel azt szeretnénk elérni, hogy itt ne nagy beépítettségű belvárosias, hanem löveres jellegű terület legyen. Egyelőre robbanásszerű létszámfejlődéssel nem kell számolni az elkövetkezendő években. Az említett laza beépítésű területek nem vesznek fel akkora népességet, másrészt a drága építési lehetőségek és telekárak is fékezőleg hatnak. Ez a kisebb növekedés az uniós csatlakozással gyorsul majd fel, addigra kell abba a helyzetbe kerülnünk, hogy az a létszámnövekedés ne váljék ellenőrizhetetlenné. Olyan szabályozási körülményeket kell kialakítanunk, ami ha kell, erősíti, ha kell, fékezi ezt a folyamatot. Ha nem akarjuk a városszerkezet jelentős torzulását, nem lenne szerencsés meghaladni a hetvenezres lélekszámot. Fékező tényezők tehát a drágaság, a területi beszorítottság, növelő tényezők a lakosság Ausztriában dolgozó részének jó anyagi lehetőségei, a betelepülő vállalkozások, az osztrák igények. Õk arra számítanak, hogy a számukra olcsón, akár befektetési céllal megvásárolt ingatlanok értéke ugrásszerűen megnő majd az uniós csatlakozással.
– Nem csak arról van szó, hogy mekkorák leszünk, hanem arról a közegről is, amiben létezünk, és aminek megpróbáljuk az előnyös oldalát megtalálni – vette át a szót a főépítész. – Ez a város a természeti és az épített környezet tekintetében rendkívül értékes terepen áll. Arculatát egyfelől meghatározza a konzervativizmus, szeretné az értékeit maximális mértékben megőrizni. Ugyanakkor van egy változó, alakuló világ, amihez alkalmazkodni kell, ami nem megúszható döntéseket kényszerít ki. Nagyon sok mindennek kell megváltoznia ahhoz, hogy minden változatlan maradhasson. A város struktúráját sohasem önmagában nézzük, mert az egy organizmus, egy gazdasági szerkezet is. Csak úgy gondolkodhatunk róla, hogy életképes maradhasson, és az arcát ennek ismeretében lehet majd alakítani, formálni. Arra törekszünk, hogy megteremtsük a növekedés lehetőségeit, de egyben korlátozzuk is. Az értékes környezet azt kényszeríti ki, hogy a peremek mentén csak egy nagyon laza, zöldbe ágyazott, kertvárosias, kis intenzitású beépítés keletkezzék, alapvetően lakó funkcióval.
Fiatalok
A jelentős vállalkozói építkezéseknek köszönhetően a város peremén lakóparkok épültek, ilyen az ágfalvi, a bécsi-dombi, a város délkeleti oldala, olyan helyek, ahol az önkormányzat sok telket alakított ki, ahol a fiatalabbak is szívesen építkeznek. A fiatalok zöme Sopronból Ausztriába jár át dolgozni, tehát a magyar átlagnál lényegesen jobban keresnek, egy részük a környező településeken próbál otthont teremteni.
– A kevésbé tehetős fiatalok lakáshoz jutását több módon is segítjük – tájékoztatott Kőhalmi László irodavezető. – Működik egy előtakarékossági rendszer, ez a fiatalok garzonházára vonatkozik. A bekerülés egyik feltétele hatszázezer forint készpénz, utána – felnőttek esetében – havi 10?12 ezer forintot kell megtakarítani, öt éven keresztül. A kedvezményes hitelek felvételével együtt ez elegendő a saját lakás megvásárlásához. Ötven ilyen garzon van Sopronban. Ezek nem minősülnek első lakásnak, így akik ezt a lehetőséget veszik igénybe, azok sem zárják ki magukat az első lakáshoz jutást célzó támogatásból. Az egyénenként elbírált, vissza nem térítendő önkormányzati támogatás felső határa ötszázezer forint. Évente közel száz fiatal oldja meg ezzel lakásgondját. A közgyűlési döntéseknek köszönhetően több évre visszamenőleg mindenki, aki a rendeletnek megfelelt, megkapta ezt a támogatást, soha nem fordult elő, hogy ennyi volt a pénz, elfogyott, nincs tovább.
Ingó ingatlanhelyzet, lakásmobilitás
– A nyugdíjasok jelentős része nagy polgári lakásban maradt vissza, főleg műemlékházakban. A nagy önkormányzati bérlakásokat nem tudják fenntartani, a sok szoba közül csak egyet laknak – ismertette a másik különös figyelmet igénylő és a városban nagy súllyal jelen lévő korosztály problémáit a polgármester. – Szeretnénk mobilizálni ezeket az ingatlanokat, természetesen igényeik maximális figyelembevételével. Visszaadják a lakást, ahol mi esetleg egy nagycsaládot tudunk elhelyezni, ők pedig anyagi lehetőségeiknek megfelelő kisebb lakásba költözhetnek be. Nagy fékezőerő, hogy idős emberekről van szó, akik természetes módon ragaszkodnak megszokott otthonaikhoz.
– A lakáscserékhez nem csak a jogi feltételeket teremtettük meg – tette hozzá Kőhalmi László, – de a közgyűlés a költségvetésből 25 millió forintot biztosított a mobilitás elősegítésére. Közös megegyezéssel a bérletet megszüntetjük, helyette kisebb otthont kínálunk, az értékkülönbözetet kifizetjük. Ismerve az ingatlanárakat, ez a huszonötmillió kevésnek tűnhet, de inkább soknak bizonyult: eddig ötmilliót tudtunk elkölteni belőle. Nem az a jellemző, hogy vissza kívánják adni a nagy önkormányzati bérlakásokat, annak ellenére, hogy költségtérítő lakbérrendszert vezettünk be, társítva hozzá egy lakbér-támogatási rendszert. Így igazságosabb helyzet alakult ki. A lakbér jelenleg a lakás használati értékéhez kötődik, százféle együttes szempont alapján állapítjuk meg, egyenként, minden lakásra külön, függetlenül a bentlakó személyétől. A cél a lakásmobilitás elősegítése volt, amit a korábbi egységes lakbér nem tett lehetővé.
A lakáshoz jutás rendszerét is megváltoztatta az önkormányzat. Egy most beindult program keretében a megüresedő és az újonnan épített lakásokat meghirdetik, pályázni lehet rájuk. Ez nem licit, mint a nem szociális lakások esetében, hanem olyan pályázat, amit a lakásügyekkel foglalkozó szociális bizottság bírál el, a pályázók egyéni helyzete alapján. Azok kapják meg a lakást, akik biztos el is fogadják. A pályáztatás, a megtekintési lehetőség, a lakást kérők előtérbe helyezése meggyorsította a folyamatot.
– A város a tulajdonában lévő 4500 lakás közel felét értékesítette, általában a jobb állapotban lévő lakások keltek el. Mintegy kétezer félkomfortos, komfort nélküli, tehát viszonylag rossz állapotú lakás maradt vissza – árulta el a polgármester. – Ezért is volt szükség a költségtérítő lakbér bevezetésére: ezek a lakások nem tudták a korábbi szociális bér alapján kitermelni azt az összeget, amibe a felújításuk került. Most sem tudják, de már közeledünk ehhez az állapothoz. A viszonylag alacsony szociális kínálat miatt mi is belevágtunk a lakásépítésbe: először egy 54, majd egy 17, végül egy 28 lakásos építkezésbe fogtunk.
– Mit lehet tenni a visszamaradt lakásokkal?
– Elindult egy gondolat, hogy az említett komfort nélküli, félkomfortos lakásokat egy következetes, lépésről lépésre haladó rekonstrukcióval elfogadható minőségű lakásokká kellene alakítani. Ráadásul többségében műemléképületekről van szó, melyek nagy részét nem adhatja el az önkormányzat. A program nehezen halad, nagyon korlátozottak a pénzügyi lehetőségeink, 1990 óta állami pénzeszközök sincsenek már e célra. Körülbelül 412 műemléklakóépülete van a városnak, és kiterjedt a műemléki védelem alatt álló közterület is. Ezek a régi polgárházak, amelyek első, második emeletén igényes lakások vannak, a földszinten pedig gazdasági helyiségek, nem igazán alkalmasak lakáscélú hasznosításra. Amikor a II. világháború után a front elől nyugatra menekültek az emberek, minden elérhető zugot teletömtek lakókkal: 1944-ben 80 000 körül volt a város lakossága. A nedves, sötét belvárosi lakásokban mára általában olyan emberek maradtak meg, akik szociális helyzetük miatt nem tudtak magukon segíteni.
A – szilvamag?, Sopron szíve – újraéleszthető?
A megoldásra váró lakáshelyzeten kívül más probléma is van a gyönyörű városmaggal: hiányzik belőle a pezsgés, ami bekapcsolná a mai Sopron vérkeringésébe, ha úgy tetszik, maga az élet. Sopron valamikor erőd volt, ami aztán várossá nőtte ki magát. Az erőd belső magja adta a későbbi városközpontot, a csöndes lakóbelvárost, a gazdasági élet pedig körülfolyta ezt a szigetet. Még a piacot sem engedték be, ezért az a városfalakon kívülre került. Ebből nőtt ki aztán a Várkerület, ami az maradt, ami: számtalan üzlet, vállalkozás kínálja itt modern szolgáltatásait, portékáját. Ezzel szemben a városmag – zömmel középkori házaiban – ahol egykor felül lakott a tulajdonos, alul pedig csak a ki- és berakodás folyt, és kisebb gazdasági tevékenységek – , ma egy éttermet is nehezen visel el a fölötte szociális lakásban lakó ember, nem hajlandó eltűrni a zajt, konyhai csörömpölést. Ahogy a középkori városmagból hiányzott a közösségi funkció, úgy van ez most is: kis galériák, múzeumok, kávéházak, éttermek, antikváriumok, bankfiókok próbálnak talpon maradni a falakon belül. A szót ismét a főépítész veszi vissza.
A nyolcvanas években indult az az elképzelés, hogy revitalizálni kell a belvárost. Akkor teletömték üzletekkel, ahogy Rodoszon látható, ahol a felső szintek vakok, üresek az ablakok, mert nem lakik a házakban senki. Mi azt szeretnénk, hogy otthont adó belváros legyen a falakon belül, nagy értékű elegáns lakásokkal, este nyugodt, csendes környezet, kulturális tevékenységgel, ami azért nem zárja ki egy gitározó csoport jelenlétét sem. A téma – mint említettem – a műemléki védelem miatt kényes. Látványos átalakításokat nem lehet végezni, nagy, csillogó-villogó, ügyfélcsalogató portálokat nem lehet kialakítani, pedig egy üzletnek kell a látvány. Egyik oldalról nagyon szigorúan védjük a belvárost, még forgalomszabályozó rendelettel is, a másik oldalról ez befolyásolja az életet, mert korlátozott a megközelíthetősége. Szeretnénk megvalósítani egy korszerűbb turistairányító rendszert is, hogy behozzuk ide az embereket. Akkor a kisebb szolgáltatások talán meg tudnánakélni, olyanok, amelyeket a lakóközösség is tolerál.
– A probléma megoldásaként szóba került a fiatalok becsalogatása, a terjeszkedő egyetem, a városi könyvtár egy-egy intézményének betelepítése révén – de összességében vajon sikerülhet-e, és ha igen, milyen formában a történelmi Sopron revitalizációja?
– Ma már a műemléképületek védelmével kapcsolatban kezd elfogadottá válni, hogy az épület váljon műszaki értelemben önfenntartóvá, termelje ki azt az összeget, amiből folyamatosan karban tartható. Tudomásul kell venni, változások még annak ellenére is lesznek, hogy itt minden egyes épület műemléki védettség alatt áll – tekintett egy kicsit előre Kuslits Tibor. – Tény, hogy a rekonstrukcióra szoruló, ékszerdoboz fontosságú és értékű belváros külön kezelést igényel. Jó ideje gondolkozunk azon, hogy erre milyen receptek létezhetnek. Az elkészült szabályozási tervben gondoltunk a kapcsolódó történelmi városrészekre is. A belső – szilvamag – körül létező gyűrű is átalakulás előtt áll, átgondolt rehabilitációra lesz szükség, de a jelenlegi, alacsony intenzitású beépítettség már nem tartható. Itt bizonyosan erőteljes, látható változások lesznek, amire fel kell készülni, és valamiféle összhangját kell megteremteni az arculat részbeni megtartásának és a megújulásnak. Az a romantikus képzet, hogy minden ugyanúgy maradjon meg, tarthatatlan, ezt az élet maga fogja elsöpörni. Én nem rettegnék még a terrorizmus ellen vívott harc közepette sem attól, hogy a szilvamagon kívül magas házak keletkezzenek. Nem hiszem, hogy annyira korlátoznunk kell a beépítés sűrűségét, a magasságokat, hogy az szinte már ne is látsszon. Pozitív változás csak akkor lehetséges, ha hozzászokunk a gondolathoz, hogy annak látható jelei is lesznek. Például: a Ferenczy János utcában, a belvároshoz közeli területeken nem biztos, hogy földszintes épületeknek és garázsoknak kell állniuk az utcafronton. Én városiasodásra számítok, és fontos, hogy ez megtörténjen. A megvalósuló épületek stílusát tekintve nem foglalnék állást, bár Sopronnak nagyon erős Bauhaus kötődése van. Figyelve az egyetemi hallgatók készülő terveit, most egy Bauhaus-reneszánsz van kibontakozóban. Tehát nem kell félni attól, hogy aminek vannak gyökerei a városban, az itt-ott megjelenjen. Stiláris értelemben nem szabad megkötni magunkat, nem hiszek abban a közösségi bölcsességben, ami ilyen mélységig eldönt kérdéseket és azt szabályként rögzíti, törvényként be is tartatja.
Abban mindenki egyetért, hogy az újnak illeszkednie kell a régihez, csak azt képzeli mindenki másképp, hogy miképp. Azt a várost, ami egyetlen akarat szempontjai szerint alakulna ki, nem biztos, hogy szeretni tudnánk. Az élet sokféleségét nem lehet egy építész fejével megtervezni.
Hozzászólások