A teljesség útján

Szigeteljünk okosan!
Lankák, hegyhátak, arborétumok
Tavasz a tányéron

Én, mi, az és azok. E négy fogalom köré rendezte építészeti koncepcióját vendéglátónk, aki a válságból ötleteket merítve, teljesen új alapokra helyezte a családiház-építészetet. Kezdte ezt a saját otthonával, amely nemcsak maximálisan energiahatékony, de szép és időtálló is – az ember köré építve.

A mikor a pénzügyi és energetikai válság elkezdődött, világossá vált, hogy új típusú lakóházakat kell létrehozni” – kezd a történetbe dr. Oláh Mihály Zoltán építész. „Az Európai Unió meghirdette, hogy 2020-tól már csak közel zéró energiafelhasználású házakat lehet építeni, bennem ez a gondolat már 2008 táján megfogalmazódott, és nekiálltam tanulni. E folyamatot, terméket vagy gondolatot úgy kereszteltem el, hogy neohome concept, és négy alapismérvét tudnám összefoglalni. A legfontosabb, hogy milyen szerepet játszom ÉN, vagyis milyen az ízlésvilágom; milyen szerepet játszunk MI, vagyis a környezetemben lévő emberek, a családtagok; milyen AZ, vagyis milyen a körülöttünk lévő világ – ez egy egészen világos és egyértelmű megközelítése a természet és az épített környezet egységének; és a negyedik, hogy milyenek AZOK a feltételek, vagyis milyen közegben kell mindezt megvalósítani.
Miután a gondolati alapokat lefektettem, meggyőztem a feleségemet, hogy építsünk magunknak egy új házat, mindezek szellemében. Kerestünk egy telket, ami nem túl nagy, déli tájolású domboldal. Az is szempont volt, hogy egy olyan kis központ közelében legyen, ahol öt-hatszáz méteres távolságon belül megtalálhatók az alapvető szolgáltatások: tömegközlekedés, kereskedelem, orvosi ellátás, kultúra. Legyen átérezhető hangulata a környéknek, amivel azonosulni tudunk, legyen olyan építésügyi szabályozása, amivel értelmesen lehet építeni, és megfizethető is. Három fiúgyerekkel kellett gondolkodnunk, egy tizenöt, egy tizenhat és egy huszonhat évessel, akiknek önálló élettér kellett.”
„Én nagyon szerettem az előző házunkat, és nehezen vettem rá magam a költözésre. Szerencsénkre egy olyan kivitelezőt sikerült találni, akivel semmi probléma nem volt, így az építkezés gyorsan és gondmentesen zajlott: 2011 áprilisában kezdtük és december elején költöztünk, úgy, hogy bent minden száz százalékig elkészült!” – teszi hozzá Zsuzsa, a feleség.
A ház a formájában, nyílásrendszerében abszolút funkcionalista, éppen ettől van rajta egyfajta játékos kaotikusság. A fehér, a szürke, a nemesacél korlátok egységében bármilyen tárgy beviszi a hangulatteremtő színeket, ettől mindig más és már vizuális felület jön létre, ami folyton változtatható. Így próbálták elérni azt a teljességet, ami az emberről szól és nem csupán a technikáról. Hogy Weöres Sándor „A teljesség útján” című könyvét idézzem: „Bontsd szét személyedet és beléd tódul a világ. Bontsd szét a személyeddé vált világot és beléd tódul a teljesség.”

Tervezés: dr. Oláh Mihály Zoltán okleveles építészmérnök, Konstruma Mérnöki Iroda Kft.
Az ezeréves kultúra megismeréséért 12 évig dolgozott az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőségnél.
Főépítészként mindig érdekelte a városrendezés, a közeg létrejötte, ahol az épület áll.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!

 

Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop