A színek lelke, a lélek színei: a vörös

„A szín: élet. A formának lelket ad.” – mondta Johannes Itten, aki egész életét a színek megismerésének szentelte. A színek hozzátartoznak hétköznapjainkhoz. Minden, ami körülvesz bennünket, nemcsak formát ölt, hanem szín(ek) is jellemzi(k). Képzeljük el, milyen lenne színek nélkül a világ! Aminek nincs színe, a szem számára láthatatlanná válik, anyagszerűtlen. Gondoljunk csak az üvegre, ámbár valami kékes-zöldes árnyalata annak is van, átlátszó volta mégis hány poén alapja! Hányszor humorizálnak azzal, hogy valaki csak úgy átgyalogol rajta, vagy nekimegy, mert nem látja?

 

 

Tudják-e például, hogy mintegy hétmillió színt lehet megkülönböztetni – Ezek közül az angol nyelv hétezer-ötszázat meg is tud nevezni, az eszkimók például a hóra (fehérre) sokkal több kifejezést használnak, mint mi. Van olyan Új-Guineai népcsoport, amely csak két színt ismer, illetve nevez meg: a meleg színek a „mola”, a hidegek a „mili”. A színhatások a színérzékelés során szoros kapcsolatot mutatnak az érzelmi élettel, melynek élettani alapjai vannak. Egy szín látványa az agyban izgalmi folyamatokat vált ki, és ez eredményezi, hogy a szín kellemes vagy kellemetlen lesz számunkra. Kétségbe vonja-e bárki is, hogy a nagy festőművészek képei hatással vannak ránk – Titkuk nem csak a forma, hanem a színek, és azok egymás közötti viszonyának ismeretében is rejlik.

 

Nem mindegy, hogy mit mivel párosítunk, miből mennyit keverünk egy alapszínhez a kívánt hatás eléréséhez. Ráadásul a különböző színpreferencia-vizsgálatok – melyek során kiválasztjuk a nekünk tetsző színt – statisztikai adatai az bizonyítják, hogy az egyes színek által kiváltott érzelmekben eltérést tapasztalunk nemek, életkor és szociokulturális háttér szerint is. Ezt a felismerést a reklámpszichológia is igyekszik minél jobban kihasználni. A két leginkább figyelemfelkeltő szín a sárga és a kék. Ha ugyanazt az árut sárga (vagy kék) csomagolásban is forgalmazzák, akkor a sárga (vagy kék) csomagolásút sokkal több ember emeli le a polcról, mint a másikat. Ha ez a csomagolás még ráadásul a sárga-kék kombinációja, a vásárlók nyolcvankét százaléka ezt választja.

 

Írásainkban mindig kiválasztunk egy-egy színt, amelyről egy kicsit bővebben szólunk. Beköszöntött az ősz, a lehulló falevelek pompás látványa fogad bennünket az utcákon, a kertekben, s fűszeres illatukat hordja a szél. Ehhez a hangulathoz a vörös színt társíthatjuk, mivel ilyenkor ezzel találkozunk nap mint nap. Beszéljünk tehát a vörösről. Egy szín említésekor pontosan tudnunk kell, melyik tónusra gondolunk, és melyik színnel hasonlítjuk össze. Más dolog a sárgás- illetve a kékesvörös, máshogy hat a vörösesnarancs zöld alapon, mint egy barnán. A vörös mint alapszín sem nem sárgás, sem nem kékes árnyalatú. Erőteljes, sugárzó erejét elnyomni nem egyszerű. A tiszta vörös átszellemült szeretetet jelent, mint ahogy a vörös rózsa is a kedvesnek jár. A vörös igen mozgalmas szín, tettvágy, izgalom, hódításvágy is kapcsolódik hozzá.

 

A vörös színnek, mint az élet színének, minden kultúrában kiemelt szerep jutott. Az élethez kapcsolódó jelentését a vérnek köszönheti. A kőkori ember például azért kente be halott hozzátartozóinak testét vörös okkerrel, mert bízott a feltámadásban. Egyiptomban a vörös nem bírt jó jelentéssel, ez Széth isten színe volt, aki sok bajt kevert. A vörös a tűz színe is, így jelenthet melegséget is. Miután a véren keresztül az életet szimbolizálja, bajelhárító színként is alkalmazták, alkalmazzák ma is. A piros szalagnak a falusi lányok varkocsában éppen ez volt a jelentése, megvédte a fiatal lányok legféltettebb kincsét. Az esküvőn azután ezt felcserélték fehér pántlikára, hogy a megőrzött tisztaságukat, szüzességüket így mutassák ki.
A bíborvörösben, a kardinálisok színében egyesül a világi és a szellemi hatalom. Ha a vörös kissé sárgába hajlik, megtapasztalhatjuk a vörösesnarancs tüzes ragyogását. Megfelelő kontraszthatásban ez a szín lázas, harcias szenvedély kifejezőjévé válik. A Mars bolygóhoz kötődik, a háború és a démonok világához, gyakori színe volt forradalmak zászlajának is. Ha a vöröset kontrasztba helyezzük más színekkel, meglepődünk változékonyságán. Narancsszín alapon a vörösesnarancs rothadó, élettelen hatású, zöld alapon szemtelenül tolakodónak hat, zöldeskék alapon pedig olyan, mint a felszított tűz. A vörösnek meglepően sok változata van. Variálni lehet hideg-meleg, tompa-ragyogó és sötét-világos szempontból anélkül, hogy vörös karakterét megsemmisítenénk. A babarózsaszíntől a már-már sátáni erőteljes vörösig ez a szín az élet valamennyi fokozatát képes kifejezni. Tömör, megfogható, anyagi volta csak egy helyre nem tud elhatolni, a könnyű, légies lelki mezőkre, ott ugyanis a kék az úr.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop