Az árnyékolástechnika ma már sokféle jó és kevésbé hatásos lehetőséget kínálotthonunk védelmére. Készüljön bármilyen anyagból az árnyékoló berendezés, célja egyszerű: a lehető leghatékonyabban akadályozza meg a napsugarak behatolását.
Már az építéskor gondolni kell a ház fény- és hővédelmére. A sugarak útját megtörő beugrók, kiszögellések még a nagyobb társasházak esetében is hatásosak lehetnek, ellentétben a hatalmas sík falfelületekkel. Családi házaknál a déli oldalon épített tornác, erkély, vagy párkány tehet jó szolgálatot. A felmelegedést a falak vastagsága és az ablakok mérete is befolyásolja. Ha megfelelő méretű kert tartozik a házhoz, a természetet is segítségül hívhatjuk. A háztól kellő távolságra – lehetőleg a nyugati oldalra – ültetett magas fák koronái nem akadályozzák a lakás természetes megvilágítását, ugyanakkor megállítják a hősugarakat.
Ha ez nem elég, számtalan mesterséges árnyékolót is igénybe vehetünk. Erkélyeket, teraszokat a föléjük kifeszített – nyitható, vagy felcsavarható – , többféle színben beszerezhető napellenzővel is védhetjük. Ennek motoros és kézi hajtású csuklókaros változata is elterjedt.
A motorizáció a hő- és hangszigetelő képessége, valamint tartóssága miatt talán legnépszerűbbnek tartott külső árnyékoló, a redőny működtetését is megkönnyítette. Ablakokra a kézi húzós változat megfelelő, nagyobb felületek napvédelme azonban már motort igényel. Lamellái készülhetnek fából, fémből és műanyagból, hőszigetelő betéttel. A berendezés további előnye, hogy a betörések ellen is hatékony. Ugyanezeket tudja az alumínium-zsaluzia névre hallgató, a redőny és a reluxa előnyeit egyesítő, utóbbira emlékeztető, rendkívül masszív külső lamellás árnyékoló szerkezet is.
Különösen tetőtéri ablakoknál ma már külső rolókat is alkalmaznak. A hálószerűen áttört anyag kizárja a meleget, de beengedi a fényt. Sötétítéshez ezért belső rolót, vagy reluxát lehet használni.
Egy kis nosztalgia
Régi házakon ma is látható, de az új építésűeknél is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a teljes elsötétítést biztosító behajtható fatábla, a spaletta, valamint a lécekből összeállított zsalugáter. Utóbbinál a falécek nyitásával, illetve csukásával szabályozható a lakásba jutó fénymennyiség. Túl azon, hogy mindkét szerkezet még jelenleg is bizton pályázhat a – legesztétikusabb árnyékoló” címre, jó hő- és hangszigetelők. Ráadásul kezelésük egyszerű, s további pozitívumot jelenthet hosszú élettartamuk is.
A kültéri berendezésekről elmondható: lényegesen jobb hőszigetelő és árnyékoló hatást érnek el, mint a lakásban használt eszközök. Ennek oka, hogy segítségükkel a hőhullámok be sem jutnak a lakásba.
Belső technikák
Természetesen a lakáson belül is van esély az árnyékolásra. Legelőbb a két ablaküveg között nyílik lehetőség a védekezésre. A vékony fém-, műanyag-, vagy újabban trópusi falécekből álló reluxa lamellái elfordíthatók, tetszés szerint útját állják a hőnek, illetve a fény mennyiségét is szabályozni tudják. A szerkezet persze nemcsak két ablak közé, hanem belülre is felszerelhető akár különböző alakzatokban is. Rendkívül népszerűek a különféle rolók, roletták is. Ezek az alapvetően hengerre tekeredő, vagy két mozgatósín közé feszített szövetek – csakúgy, mint a rendkívül barátságos, zsinórral kezelhető bambuszroló – igazából árnyékolásra szolgálnak, bár az utóbbi időben speciális hővisszaverő fémréteggel, illetve UV szűrővel rendelkező rolók is megjelentek. Az ablakformák itt sem jelentenek akadályt, ráadásul a keretre szerelt roló szorosan illeszkedik, az ablakkal együtt nyitható vagy buktatható, a huzat sem lebegteti.
Ugyancsak bármilyen felületre feltehető a papírreluxát felváltó pliszéfüggöny, illetve ennek kétrétegű változata, a duettfüggöny. A reluxához hasonlóan működő – kivéve természetesen a lamellaforgatást – pliszírozott textilfüggönyt leginkább az erős napsugárzásnak kitett üvegfelületek (például télikertek) árnyékolására használják.
Elfüggönyözve
A belső terek fényvédelmének megszokott eszközei a függönyök. Legismertebb a sötétítőfüggöny. Esztétikai szempontból talán a leghatásosabb belső árnyékoló, bár hővédelme kevéssé hatékony. Ugyanakkor tény, hogy anyagának kiválasztása és felszerelése különösebb szakértelmet nem, legfeljebb csak jó ízlést igényel.
Az utóbbi időkben a hagyományos függönyök egyre inkább átadják helyüket a szalagfüggönyöknek. Valljuk meg őszintén: ha nem is egyediek, a lamellás függönyök lényegesen differenciáltabb árnyékolást tesznek lehetővé, mint a sötétítők. A függőlegesen akár 180 fokban elforgatható szalagok általában UV szűrővel vannak ellátva, akár 10 évnél is tovább tartják meg színüket és portaszító képességüket. Ráadásul térelválasztóként is szóba jöhetnek. Egyszóval nem meglepő, ha a praktikum lassan maga alá gyűri az esztétikumot.
Hozzászólások