A sárga

?Õseszmék a színek, a kezdettől való színtelen fénynek és ellentétpárjának, a színtelen sötétségnek a gyermekei.? – mondta Johannes Itten, akit már korábbi, színekről szóló cikkünkben is idéztünk. Fény és szín szorosan összefüggnek, hiszen a színek csodálatos voltát nem érzékelhetnénk a fény nélkül. Természetesen vannak színek, melyek valamely tárgyhoz, fogalomhoz annyira társultak, hogy nevük hallatán teljes sötétségben is biztosak vagyunk színükben. Ilyen a napfény sárgája, az ég tiszta kékje, a fű zöldje, vagy a vér vörös színe. Ezek a dolgok annyira hozzátartoznak mindennapjainkhoz, hogy egészen kibillentene bennünket a megszokott kerékvágásból, ha valami folytán összekeverednének. Képzeljük el, milyen lenne, ha elvágott ujjunkból hirtelen kék vér serkenne ki! Már a puszta gondolat is rémisztő.

 

 

 

 

 

világos kékje, a talaj sötétebb tónusa biztonságérzetet ad. Ezért szoktuk javasolni otthonunkba is a sötétebb padló és világosabb tónusértékű falak alkalmazását.A sötétebb színek hozzánk közelítenek, a világosak tőlünk távolodnak, ily módon a térhatásban is jelentős szerepet kapnak. Különböző trükkökkel optikailag megnövelhetjük, illetve leszűkíthetjük a tereket, a belmagasságot a mennyezet sötétebbre festésével lecsökkenthetjük, illetve világosra festésével megnövelhetjük. A szűk tereket a világos színek növelik, a sötétebbek összenyomják.Különböző épületgépészeti elemek (például fűtőtestek, fűtéscsövek) esztétikailag zavaró hatását is csökkenthetjük, ha azokat a háttérrel azonos színűre festjük. Számunkra kedves, szép dolgokat pedig (például egy szép oszlop) kiemelhetünk egy elütő színű festéssel.Természetesen nem csak a színekkel lehet így játszani, hanem a mintákkal is. Kiemelhetnénk itt az apróbb mintázatot, mely tértágító, illetve a nagyobbat mely térszűkítő hatással bír. A csíkos tapéta, ha csíkjai függőlegesen futnak szűkíti, egyben felfelé nyújtja a teret, a vízszintes csíkozás tágítja, de belmagasságát összenyomja.Színekkel, mintázatokkal ki-ki kénye-kedve szerint játszadozhat, csak arra kell törekedni, hogy megtalálja az egyensúlyt. A harsányan elütő színek, a túlzottan sok minta alkalmazása nem feltétlenül vezet jóra, nyugtalanságot kelthet. Lelki békénk megtalálásához szükségünk van a nyugalomra, és hol másutt szeretnénk ezt leginkább elérni, mint a saját kis puha fészkünkben, otthonunkban. Most, hogy közeledik a karácsony, előkerülnek a díszek is, melyekkel környezetünket ünnepivé varázsolhatjuk. Újra ismerkedünk az aranyló csillagokkal, üveggömbökkel, angyalkákkal. Sokan szeretik ilyenkor az arany ragyogását, ünnepélyes voltát, de aki nem, az is megtalálja a sárga szín neki leginkább megfelelő árnyalatát a szalmadíszek természetes aranysárgájában. Ha már itt tartunk, el is érkeztünk sorozatunk mostani színéhez, a sárgához. Citromsárga, narancssárga, kikericssárga, napsárga, aranysárga, kanárisárga. Mennyi szó és mennyi árnyalat, és mindegyik kötődik valami emlékképhez. Hunyjuk be a szemünket, és gondoljunk valamelyik színre, majd vetítsük ki hozzá a képet is. A napsárgánál nyár dereka jelenik meg, tűz a nap, ringatóznak a napraforgók a mezőn. A sárgát tölti meg leginkább a fény valamennyi szín közül. Világítóerejét azonban egyből elveszíti, mihelyt feketével, szürkével vagy ibolyával vegyítjük.Az aranysárga ragyog. A festők régen szívesen használták ezt a színt, a megvilágosodás, megdicsőülés jelképe volt. A szentek feje köré arany glóriát festettek, képeiknek gyakran arany hátteret adtak. Ez a szín a mennyek országa, a csodák birodalmának szimbóluma volt. Mikor azt mondjuk valakiről hogy – megvilágosodott elme?, úgy gondoljuk, ő az, aki mindent tud. A sárgához tehát mint a leginkább fénnyel teli színhez szimbolikusan az értelem, a tudás fogalma társul. Valaha Kínában a sárga szín csakis a császárt illette meg, sárga színű ruhát más nem hordhatott, csak ő. E szín a legmélyebb bölcsességet, a teljes megvilágosodást jelképezte.Az indiai és tibeti orvostudományok szerint a testen hét fő csakra (energiaközpont) van, melyből a harmadik csakra működését aktivizálja és erősíti a sárga szín. E szerint a sárga szín élénkíti az idegműködést, serkenti a gondolkodást, segít a kapcsolatteremtésben. Segít leküzdeni a belső fáradtságot, boldogsággal és lelkesedéssel tölti el az embert. Ha passzívnak, levertnek érezzük magunkat, a tiszta sárga szín életet lehel belénk, ezen túl segíti a fizikai és lelki problémák feldolgozását is. A napsárga színárnyalat nyugtatóan hat lelki bajok vagy zavarok esetén, serkenti a szellemi aktivitást, és felszínre hozza a belső bölcsességet.?Igazság csak egy van, sárga is csak egy. A nem tiszta igazság beteg igazság, és immár nem igaz. – (Itten )A sárga a Nap színe. Az életadó energiáé, a férfias tetterőé. Más színnel keverve azonban tört sárgát kapunk, mely kifejezhet hamisságot, irigységet, árulást is. A pszichológia szerint a sárga jelentése a keresés, a változás, a remény, a túl sok sárga azonban meggondolatlan, ingatag, ideges benyomást kelthet. Egy szín túlzott alkalmazása nem biztos, hogy jóra vezet; az áhított harmóniát egy bizonyos fajta unalommá közömbösítheti, s ekkor ránk szakadhat hirtelen a hétköznapok szürkesége. Ha ilyenkor veszünk egy mély lélegzetet, és a szép dolgokra gondolva energiát merítünk belőlük, feketén-fehéren látjuk magunk előtt, mi az, ami a szebb jövő felé vezet.

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop