A lila ház kertje

Az utcáról csak annyi látszik, hogy egy szép háznak szép kertje van. Ez sem kevés, de azért ma már nem olyan ritka, hogy emiatt tollat ragadjon az ember. Már érdekesebb a dolog, ha tudjuk, hogy a Sopron közeli kistelepülés lila épületének tulajdonosa egyben a ház építész- tervezője, aki azonban nemcsak a házat, de a kertet is maga tervezte és nagyrészt maga építette meg.

 

 

Kár, hogy ez valóban ritkaság. Egy kertes ház kialakításának tipikusa folyamata manapság is az, hogy teljesen külön, és időben is egymástól elszakítva gondolkodik tulajdonos és tervező (építész és külön kertész!) a ház és kert megépítéséről. Ennek következményei többrétűek.

 

Először is: szinte mindig az épített környezet jellegzetességei a fontosabbak, a mérvadók a kert kialakításakor is. Ez sokszor vezet a táj sajátosságainak önkéntes vagy kényszerű semmibevételéhez, így a környezethez egyáltalán nem illeszkedő kertek születéséhez.

 

Másodszor: maga a ház és kertje sem illik egymáshoz, tehát még a ház stílusa, hangulata, színvilága sem befolyásolja a hozzá kapcsolódó kert jellegét, kompozícióját.

 

Ugrásszerűen javulna a helyzet, ha építtető, építész-tervező és kerttervező együtt tanakodna akkor, amikor még csak gondolatban létezik a ház.

 

Mi lenne, ha az építész-tervezők pályájuk elején kötelező házi feladatul kapnák ilyen komplexumok tervezését – Bizonyos, hogy sokkal kevesebb lenne közöttük, akinek tervezői gondolkodása véget ér a küszöbnél, aki az épület elhelyezésekor, magasságának, kiterjedésének, forma- és színvilágának, szintézisének meghatározásakor egyáltalán nem veszi figyelembe a kert kialakításához szükséges tereprendezés, csapadékvíz-elvezetés, szigetelési és burkolási megoldások szempontjait, a benapozási viszonyokat.

 

Sajnos, mindezeket legtöbbször a kerttervező és kivitelező utólag és magasabb költséggel kénytelen kialakítani, megoldani, jobb-rosszabb kompromisszummal, pótmegoldással kísérletezni. Az ilyesmit az építtető joggal nem szereti, a pótlólagos költségeket pedig nem szívesen vagy egyáltalán nem vállalja. A használat során azonban folyamatosan, kamatostól megfizeti, amikor beázások, vízmosások, növénypusztulások és egyéb károk jelzik az összehangolatlanságot, az egységes és ökológiai alapú szemlélet hiányát.
Mindezek miatt üdítő kivétel és rendkívül pozitív példa a lila ház kertje. Itt a kerítésen belüli terület minden négyzetcentiméterén látszik az átgondoltság és a ház-kert együttes szerves egységként való felfogása. Látszik, hogy ugyanaz a gondolkodás, ugyanaz a gondos kéz formálta meg az építészeti és a kerti teret, ezért ugyanannak a kis univerzumnak együtt élő részei.
Aki a magáét így képes megalkotni, vélhetően másokét sem csinálja másképp. Remélhetőleg mind több értője, követője akad.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop