Az épületek energiatakarékosságáról többé-kevésbé mindenkinek van fogalma, elképzelése. Mégis, amikor energiatakarékosságra gondolunk, akkor csak a falak, a tető, a nyílászárók hőátbocsátására gondolunk. Pedig az energia nem csak hőátbocsátással, hanem szellőzéssel is távozhat.
A belső teret a külső tértől elválasztó szerkezetek hőtechnikailag egyik legfontosabb adata a szerkezet hőátbocsátási tényezője. Mivel ez a hő átjutásának mértékét adja meg, ezért számunkra – energetikailag – az a kedvező, ha értéke minél kisebb. De mi a helyzet a légáteresztéssel?
Friss levegőt – de hogyan?
Ez összetett kérdés, hiszen komfortérzetünk, az egészségvédelem és a higiénia miatt elengedhetetlen a friss levegő utánpótlása, de emellett a kazánok, a bojlerek és a tűzhelyek is igénylik vagy igényelhetik a működésükhöz szükséges levegő utánpótlását. Régebben a szellőzés nem merült fel olyan élesen, mint manapság, hiszen a szerkezetek – bár ellenőrizetlenül és nem kontrollálható módon – biztosították a friss levegőnek a belső térbe jutását a különböző réseken keresztül. Mára változott a helyzet, mivel határoló szerkezeteink, elsősorban a nyílászárók és a magastető szerkezetei jelentős fejlődésen mentek keresztül, és ezzel együtt légzárásuk is számottevően javult. Nem véletlen, hogy egyre több gond merül fel a szellőzés csökkenése miatt, ami elsősorban a szerkezetek nedvesedésében, penészesedésében jelentkezik.
Páratartalom
A nedvesség a belső felületekre ugyanazon okok miatt csapódik le, amiért a szabad ég alatt, derült égboltú éjszakán kint tartott autó szélvédőjén megjelennek a vízcseppek, azaz a harmat. Mélyebb fizikai összefüggések magyarázatának mellőzésével a jelenség oka a felület harmatponti hőmérséklet alá hűlése. Ez a hőmérséklet függ a levegő hőmérsékletétől és a nedvességtartalmától (relatív páratartalom). Ez utóbbit százalékértékben fejezik ki. Minél kisebb ez a szám, annál kevesebb nedvességet tartalmaz a levegő, annál alacsonyabb felületi hőmérséklet szükséges a kicsapódáshoz, vagyis annál kisebb a valószínűsége a nedvesedésnek. A belső tér hőmérsékletének emelése a felületi páralecsapódás veszélyét csökkenti, vagyis a nedves falsarkok ellen – ha a pénztárcánkat nem sajnáljuk – az erőteljesebb fűtéssel is lehet védekezni. A másik lehetőség, hogy a belső tér páratartalmát csökkentjük szellőztetéssel. Korábban a szerkezetek tömítetlensége miatt erre nem kellett odafigyelni, hiszen a levegő többé-kevésbé szabadon átjárt a házon.
A külső, hidegebb térből a belső, melegebb térbe érkező levegő felmelegszik. A magasabb hőmérsékletű levegő viszont több nedvességet tud megtartani, mint a hűvös. Vagyis egy hideg napon a szellőztetéssel nagyon hatékonyan lehet a nedvességet eltávolítani a belső térből. A gond mindössze az egyre drágább energia kiengedése a párát szállító levegővel együtt.
Résszellőzők
Az energiaárakra az építőipar viszonylag gyorsan reagált, és reagál ma is. Megjelentek a hőszigetelő üvegezéssel készített nyílászárók, amelyek akár fából, műanyagból, akár fémből készülnek, igen jó légzárásúak lettek. Sokan éppen ezért hibáztatják ezeket a korszerű szerkezeteket, miközben megfeledkeznek arról, hogy azért építjük be a falakba a nyílászárókat, hogy a nyílást lezárják. A levegő utánpótlásáról, cserélődéséről viszont gondoskodni kell, de ezt nem ellenőrizhetetlen, szabályozhatatlan résekkel, hanem a belső tér igényeinek megfelelően vezérelt megoldásokkal célszerű biztosítani. A legegyszerűbb utólagos szellőzőkialakítás az úgynevezett résszellőzők alkalmazása. Ezeket az egyébként jó légzárású ablakokba építik be, vagyis azok légzáró képességét „rontják el“. Feladatuk a levegő beengedése, de a résen bejutó levegő szabályozhatóvá válik, hiszen típustól függően akár teljesen bezárhatók, esetleg a belső páratartalom függvényében önműködően nyitók-zárók is lehetnek.
A külső friss levegővel nemcsak oxigént juttatunk a belső térbe, hanem a felfűtött levegő kiengedésével számottevő energiát is elpazarolunk.
Blower Door
Az ideális az lenne, ha a távozó felmelegített levegő energiáját visszanyerhetnénk. Erre ma már léteznek műszaki megoldások, bár tagadhatatlan, ezek a gépészeti rendszerek nem olcsók. A hasznosításnak azonban előfeltétele, hogy az egyéb épületszerkezeteken távozó levegő mennyiségét a lehetőségekhez képest a legkisebbre szorítsuk.
De honnan lehet tudni, hogy az elkészített lakás vagy ház kellően légzáró, légtömör-e – Erre a célra alkották meg az ún. Blower Door berendezést, amivel ma már Magyarországon is elérhető a vizsgálat.
A vizsgálat elve, hogy az épület belsejében túlnyomást vagy elszívást hozunk létre, miközben a nyomás kialakításához szükséges levegőmennyiséget mérjük. A mért adatokat a berendezés átszámítja levegő m3/h értékre (szállított levegő térfogata óránként), illetve a belső, fűtött tér térfogatának ismeretében a légcsereszámra, ami megadja, hogy a vizsgált tér 1 óra alatt hányszor cserélődne ki teljesen.
A vizsgálóberendezés azt nem tudja megmérni, hogy a természetes légcsere mennyi (általában 1-2 Pa nyomáskülönbséghez tartozó érték), hiszen a méréshez a gépnek túlnyomást kell létrehoznia. Ezért a műszer több nyomáskülönbség értéken is elvégzi a vizsgálatot, ami alapján a kis légnyomáskülönbséghez tartozó légcsereszám jó közelítéssel meghatározható, kiszámítható.
A mérés
A vizsgáló berendezést a lakás valamelyik külső ajtajába kell beszerelni az állítható keret segítségével. A keret feladata a nyílás légtömör lezárása és a túlnyomás biztosításához szükséges ventilátor fogadása. A ventilátor által a külső és a belső tér között létrehozott nyomáskülönbséget, valamint a ventilátor által szállított levegő mennyiségét egy automatikus mérőrendszer folyamatosan rögzíti. A nyomáskülönbségek mérésére a műszer és a mért tér között a kapcsolatot vékony műanyagcsövek biztosítják.
A nyomáskülönbség meghatározott szinten tartásához a ventilátor fordulatszámát változtatni kell, amit az önműködő rendszer elektromos vezérléssel biztosít. A mért adatok a műszer lelkét jelentő DAB egységből az adatokat rögzítő és kiértékelő számítógépbe kerülnek, ami a hordozhatóság miatt egy laptop.
A vizsgálat gondos előkészítést igényel: a műszer felállításával egy időben le kell zárni mindazon réseket, amelyek a normál lakáshasználat mellett is zárva vannak (a szabvány szerinti „A” vizsgálati módszer esetén). A vizsgálat során a mérőrendszerrel szívást, illetve nyomást hozunk létre. Mind a szívás, mind a túlnyomás esetén több nyomáskülönbségen is megmérjük az ennek létrehozásához szükséges elszívott vagy befújt levegő mennyiségét. A tipikus vizsgálatban a legnagyobb nyomáskülönbség 60 Pa (ez megfelel 1 m2 felületre jutó 6 kg teher nyomásának), a legkisebb 25 Pa. A nyomás nem olyan nagy, hogy az épületben kárt tegyen, de a létrehozott 60 Pa-os nyomáskülönbség már érezhető, ha például egy bejárati ajtót akarunk kinyitni vizsgálat közben, hiszen az ajtószárnyat hozzávetőlegesen 12 kg súlyának megfelelő nyomás terheli.
A mérőrendszer a szívás és a nyomás adatainak felhasználásával kiszámítja az 50 Pa-os nyomáskülönbséghez tartozó légcsereszámot, amit az épületfizikában n50-nel jelölnek. Ez nem a valódi légcsereszám, hiszen a természetes nyomáskülönbség az 50 Pa-nál lényegesen kisebb. A természetes szellőzés hozzávetőlegesen az n50 1/10-ed része (a vonatkozó szabvány ennél kicsit összetettebben, több körülmény figyelembevételével határozza meg).
A vizsgálat a műszer felállításával, a rések tömítésével, majd a műszer összecsomagolásával együtt általában 3-4 órát vesz igénybe. A vizsgálaton összegyűjtött adatokat rendszerint nem a helyszínen, hanem irodai körülmények között értékelik ki. Az eredményekből a szerkezetek légzárására, hőtechnikai viselkedésére lehet következtetni. Amennyiben a légzárás vizsgálatot kiegészítette a réseken elszökő levegő sebességének mérése, illetve hőkamerás vizsgálat is, komplex hőtechnikai elemzés elvégzésére is lehetőség nyílik.
Hozzászólások