Kocsán Éva belsőépítész-iparművész pályája kalandosan alakult: az Ybl Miklós Műszaki Főiskola elvégzése után a KÖZTI egyik belsőépítész műtermében került közel az enteriőrtervezéshez, majd kétéves kiküldetés következett Algírba, az intézet kihelyezett irodájába. Hazatérve elvégezte az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakát. Hét évet bútortervezőként küzdött a kor esztétikai értékeket nemigen becsülő gyáriparával, ezt követően tíz évig lakberendezési folyóiratoknál dolgozott, mint szakújságíró. Szerteágazó tapasztalatai hasznosítására alapította meg néhány éve a KovaLin Belsőépítészeti és Reklám Stúdiót, miközben foglalkozik tanítással és a belsőépítészet, a lakberendezés gyakorlati tennivalóival is. Úgy gondoljuk: az ő véleménye és néhány általa megálmodott és kivitelezett lakás bemutatása hasznos lehet az A Mi Otthonunk olvasóinak.
sp;nteriőrtervezés – mondja Kocsán Éva – nemcsak a tér bebútorozását, hanem kialakítását, szükség esetén átformálását is jelenti. A belsőépítész számára a berendezés és az építészeti környezet egyformán fontos. Együtt dolgozik a társtervezőkkel, szerencsés esetben már az épület megszületésénél partnere az építésznek. A lakástervezés a belsőépítészet talán legbonyolultabb feladata, mert ilyenkor a megrendelő legrejtettebb titkait is kénytelen vagyok kideríteni. Az otthona a megbízó számára egyedi és egyetlen, maximálisan jól akarja érezni magát benne – a megoldást pedig tőlem várja. Meg kell tudnom mindent a család szokásairól, életviteléről, kipuhatolni, milyen színeket, anyagokat szeretnek, holott ezt gyakran még ők maguk sem tudják pontosan. Sajnos azonban ez olyan szakma, amire nincs szerzői jogvédelem. Ha lakást tervezek, a munkám befejeztével a későbbiekben belekerülő szék jellege, a kép minősége, a keret színe, sőt olykor még a tiszteletdíj is bizonytalan. Talán ezek a kissé lehangoló tapasztalatok teszik, hogy kevés szakmabeli dolgozik szívesen magánmegbízónak. Pedig egyre gyakrabban merül fel ilyen igény, és Magyarországon lakberendező-képzés hosszú ideig egyáltalán nem volt. Tíz éve nyílt az első iskola, mégis, még ma is sok a sarlatánság. Néhányan meglovagolják a „konjunktúrát”, és a nagy érdeklődést kihasználva akár fél év tanulmányi idő után papírt adnak arról, hogy szakképzett lakberendező valaki – ami egyszerűen nevetséges. A szakma elsajátításának ugyanis nagy részét tervezési gyakorlatok teszik ki, amelyeknek az elkészítése sok időt igényel. Először meg kell ismerni a lakberendezés alapelveit, az anyagokat, szerkezeteket, amelyekkel dolgozunk, de konkrét esetben cégeket, lelőhelyeket, szakembereket is ajánlania kell a lakberendezőnek. A Junior Art Center – ahol magam is tanítok – kétéves iskola, a hallgatók folyamatosan dolgoznak, részfeladatokat, majd egyre bonyolultabb lakásokat oldanak meg. Minél nagyobb az átlátásuk, minél jobban érzékelik a szakma komplexitását, annál kevésbé jut eszükbe, hogy „nálunk, otthon” meg a „nagymamámnál” hogy is van a nappali berendezve – pedig eleinte szinte mindenki ebből indul ki. A lakberendezésben az a művészet, hogy a tervező más ízlése szerint alakít ki igényes otthont, anélkül, hogy elvtelen kompromisszumokat kötne, csúnya, rossz, silány megoldásokba egyezne bele. A szakmánk egyik alapszabálya: kell tudni nemet mondani. A lakberendezőnek kicsit pszichológusnak is kell lennie. Nem mindig könnyű rábeszélni a megrendelőt a jobb megoldásra, hogy majd jól érezze magát az otthonában. Hiszen a csúnyácska lakások nagy része nem azért ízléstelen, mert a benne lakóknak az úgy jó, hanem mert nem képesek elképzelni, létrehozni a szépet. A lakberendezőnek ezért nem elég a verbális kommunikáció. Lehetetlen ugyanis elmesélni, hogy milyen lesz egy enteriőr, azt le kell tudni rajzolni, színskálát mutatni, anyagmintát adni, így lehet megéreztetni, hogy hogyan mutat majd mindez együtt. Perspektívában, téri ábrával illusztrálni, hogy milyen lesz az elképzelt tér, nem könnyű feladat. Aki modell, vagy fotó alapján jól tud rajzolni, annak is komoly feladat a még csak a saját fantáziájában létező teret hitelesen ábrázolni, megjeleníteni. Jó belsőépítész, lakberendező nem engedheti meg magának, hogy a szín- vagy stíluspreferenciáit a munkájába is átvigye. A belsőépítészet alkalmazott művészet, a teret a feladat jellegének, a megbízó igényszintjének és az objektív körülményeknek a maximális figyelembevételével kell megoldani. Még a főiskola előtt voltak például színek, formajegyek, amelyeket nem szerettem. Ma már tudom, hogy nem létezik „ronda” szín, csak rosszul alkalmazott.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások