Az egyetemi docens, kutatóbiológus és író-költő Géczi János az Alföldről került Veszprémbe, ahol a természetközeliségben felnőtt fiatalember élete párjával egy panellakásban kötött ki. Kezdetben túrázással pótolta a zöld növények hiányát, majd a Balaton-parton vásárolt egy zártkertet, ahol kialakította első kertjét. Az igazit azonban néhány évvel ezelőtt sikerült megterveznie és kiviteleznie Veszprémben, ahol a vár alatt találtak egy befejezés előtt álló házat.
sp;
János nagy lendülettel vetette bele magát a munkába, és három év alatt sikerült a meredek hegyoldalra felfutó gazos, szemetes, törmelékkel teli udvarból igazi tündérkertet varázsolnia. A kert nyugatra zárt – a szomszéd ház, a város egyik legrégebbi épülete zárja le a teret – , ezért délután kevésbé napfényes. Alaprajza szabálytalan, eredetileg nadrágszíj, most már annál amorfabb alakú, fölötte erdő húzódik. A ház melletti része a legnagyobb területű, fölötte két terasz és egy rézsű emelkedik. A tervezés során Gécziék két fát hagytak meg – egy diót a legalsó szinten és egy birsalmát a teraszok között, és ezek köré csoportosította a növényeket. Az alsó szinten 11 óráig van fény, a dió lehullott levelei is irtják a növényzetet, ezért ide csak levélnövények kerültek. Mivel nagy társaság jár hozzájuk, minden szintre tettek kiülőket (félmárvány hulladék kőtömbökből), így a vendégek egy-egy csoportja különvonulhat. A kiülők arra is jók, hogy a különböző napszakokban mindig találjanak a háziak olyan napsütötte helyet, ahol tudnak beszélgetni, dolgozni. Géczi János egy kiadójától hét bambuszfajt kapott (honoráriumként). Ezeket is az alsó szinten ültette el. Egyik akár húsz méteresre is megnő majd, így kiváltja az öreg diófát. Az alsó kert japános: kis helyen sokféle növény él egymás mellett, mostanra már kevés gondozást is igényelnek, néha kell visszavágni egy-egy fajt.A következő szint, az első terasz a múlt század elején épült pince fölött van. Ide XII-XIII. századi növények kerültek: a félárnyékot elviselő szegfűk, margaréták, kétféle rózsa (az egyik az a fajta, amelyről a templomokban a pléhrózsákat mintázták a korabeli mesterek). Ezt a szintet rendben kell tartani: füvet nyírni, kiszedni a gazt belőle. A hegyoldali rézsűt nem lehet művelni, nagyon meredek, ezért itt labdarózsák, pünkösdi rózsák, liliomok, kankalinok, hortenziák és hagymások virulnak, amelyek – rendben tartják magukat”. Itt minden nyáron csak egyszer szükséges gyomlálni.A felső terasz a legkeskenyebb. Közepén egy Olaszországból származó kakiszilva áll, amely idén virágzott először. Mellette még néhány íriszfaj pompázik. Ez a szint mediterrán jellegű, és innen tárul csak igazán csodálatos látvány a szemlélő elé: a kis függőhíd, amely a ház emeleti teraszát köti össze a kert második szintjével. A kertben lévő összes növényt (több mint ezer faj) úgy kapták a barátoktól, ismerősöktől, s mindezekkel jól harmonizálnak a képzőművész barátoktól származó műtárgyak. Géczi János lassan tíz éve foglalkozik a rózsa kultúrtörténetével (az egyes fajok és fajták táplálkozási, gyógyászati, szakrális szerepével), ebből a témából írta doktori disszertációját is. – A mai napig nem szeretem a XIX-XX. századi rózsákat, csak a korábbi fajok változatait – mondja. – A bejárati kapu előtt egy damaszkuszi-hibrid rózsabokor áll, nagyon intenzív az illata. Kis-Ázsiában és Bulgáriában még ma is ennek eredetijéből készítik a rózsaolajat. A káposztarózsa (patikáriusok rózsájaként, de ecetrózsaként is emlegetik) soha nem nyílik ki teljesen, hosszú ideig marad meg a virága. Ezt a keresztesek hozták be Franciarországba. Fáradt, decens illatú növény. A harmadik rózsám tüskétlen. Mindegyik bokor évente csak egyszer, de másfél hónapon keresztül virágzik. E három bokor után került ide a pecsétrózsa, a felső szintre egy ázsiai faj utóda, a legfelsőre pedig egy XVI. századtól kedvelt sárga rózsa, amelynek szép, de kellemetlen szagú a virága.A rózsákról készült doktori disszertáció – amely a XVI. századig dolgozza fel a – rózsatörténelmet” – , a tavalyi könyvhétre jelent meg könyv alakban Allah rózsái címen. Géczi János elárulja, hogy még legalább tíz évig kell dolgoznia ahhoz, hogy elkészüljön a teljes monográfia, amely egészen a XX. századig meséli el a rózsák történetét.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások