Sokak előtt ismerős életkép a hideg téli estén a kapu előtt didergő, kulcsát keresgélő autós. Aki közelebbről megismeri a távolról irányítható kert- és garázskapuk világát, nem sokat habozik a vásárlással. Az automatizált kültéri nyílászárók használata nemcsak kényelmi, hanem biztonsági fokozatát is növeli otthonunknak, hiszen a fent vázolt jelenet nemegyszer krimibe illő fordulatot vesz. Idegen pattan az autóba, s szó nélkül elhajt vele –
Ha már letettük voksunkat az automatizálás mellett, az igényeinknek és pénztárcánknak megfelelő technika kiválasztásán túl fontos néhány, a rendszer működéséhez alapvető feltétel biztosítása. Gondolunk itt az elektromos táplálás biztosítását célzó kültéri, időjárás- és vandálbiztos kivitelű csatlakozók elhelyezésére stb. Ezt követően az áhított eszköz beszerzése alapvetően két módon történhet.
Barkácsolóknak szettek
Azok, akik szeretik saját maguk intézni a vásárlást, illetve a beszerelést, a barkácsáruházak és a hipermarketek kínálatában találnak olyan szetteket, melyekben (többnyire) minden – a működéshez és a felszereléshez egyaránt – szükséges tartozék fellelhető. Ha ezt a megoldást választják, még mielőtt kifizetnék az eszközt, győződjenek meg arról, hogy a doboz ténylegesen tartalmazza-e mindazokat az alkatrészeket, amelyeket a gyártó a csomagoláson a szett részeként feltüntetett (leírások, rajzok, csavarok stb.). Érdemes ez esetben a számlát is megőrizni, mert előfordulhatnak olyan hiányosságok vagy típushibák, melyekre csak az összeszerelést követően derül fény.
Költségesebb, de garanciát ad
Ha azonban mi magunk nem akarunk a vásárlással és az üzembehelyezéssel foglalatoskodni, akkor a megoldás a hirdetési újságokból kiollózott telefonszámokon való érdeklődés, s a kiválasztott telepítő által forgalmazott termék(ek) megvásárlása a beszerelés egyidejű megrendelésével. Mindez természetesen költségesebb, ám az árkülönbözet ellenére érdemes mégis olyan szakemberre bízni a beszerzést és a beszerelést, aki munkájára garanciát vállal. Egy másik jelentős érv lehet e konstrukció mellett, hogy így nemcsak a standard termék-összeállításában, hanem saját igényeinkhez igazítva, személyre szabottan választhatjuk ki a kívánt eszközöket a forgalmazó teljes termékpalettájáról.
Ugrókódos és színes
Érdemes foglalkozni – néhány gondolat erejéig – a távirányítókkal is, mert mind a kertkapuk, mind a garázskapuk ezzel a "kulccsal" nyílnak. A kiválasztáskor elsődleges szempont a vezérlőegység biztonsági fokozata. Egy "hagyományos" távirányító manapság már nem nyújt elegendő biztonságot az illetéktelen behatolók ellen, ugyanis némi utánajárással könnyedén vásárolható olyan készülék, amely a távirányító jelét lemásolva képes bármely kaput nyitni-zárni. Mindenképpen célszerűbb – az autóriasztóknál már honos – ún. ugrókódos távvezérlőket választani, amelyek mindig más kóddal dolgoznak, így az általuk továbbított jel nem másolható. A gyártók ma már készítenek méretüket tekintve kisebb, formásabb, akár faerezet utánzatú vagy színes kivitelű távirányítókat is, melyek a kor biztonsági elvárásain túl megfelelnek a mind jelentősebb esztétikai igényeknek is.
Kapuk és motorok
A kertkapuknak két fajtája létezik: a nyíló- és a tolókapu.
A nyílókapuk többségének súlya nem haladja meg a 450 kg-ot, míg hosszúsága legfeljebb 3,5-4 méter. Az automatika kiválasztásánál lényeges szempont, hogy a kapu egyszárnyú vagy kétszárnyú; mekkora a kapuszárny mérete és felfogatási pontja a tartóoszlopra; mekkora nyílásszög alatt dolgozik a kapumozgató motor; milyen a kapuszárny munkairánya (a kapu kifelé vagy befelé nyílik); tömörsége; az igénybevétel gyakorisága (várható nyitások száma óránként); illetve az egyéb, különleges igények (pl. a kapumozgató motor elrejtése) figyelembevétele.
A kaput mozgató motorok közül választhatunk önzárót és nem önzárót, csavarorsóst (230 Vac és 12 Vdc), olaj-hidraulikust, csuklókarost (mélyen ülő kapukhoz), földbe rejtett láncos hajtásút, illetve földbe rejtett olaj-hidraulikust.
A gyakorlat azt mutatja, hogy a családi házaknál a csavarorsós motorok a legelterjedtebbek. Ezeket óránként néhány nyitásra méretezik, de hasonló lehet az igénybevétel akár egy kisebb társasház esetében is. A zárás és a nyitás végén a kapu mozgásának megállítását ütközőknek kell biztosítaniuk. Ezt gyakran el szokták felejteni, pedig fontos a jó és megbízható működés érdekében. Az igénybevétel gyakoriságát tekintve az egyenáramú 12 V-os orsósmotorok a jobbak, kisebb ugyanis a hőterhelésük, s esetükben óránként kb. 20 munkaciklussal lehet számolni. Használatukat közepes igénybevételhez, 10-15 lakásos társasházakhoz javasoljuk. Óriási előnyük, hogy 12 Vdc-ről működnek. Megfelelő vezérlés és akkumulátor kiválasztásával áramszünet esetén 1-2 órára gyakorlatilag szünetmentessé tehető a rendszer.
Ez pedig lényeges szempont lehet egy társasházi kapu esetében. Ipari jellegű igénybevételhez használják az olaj-hidraulikus motorokat, melyek robosztus kivitelűek, folyamatos munkára (óránként 40-50 munkaciklusra) készültek.
A díszes kovácsoltvas kapu automatizálásakor általában alapvető esztétikai szempont a mozgatómotor és a mechanika láthatatlansága. Erre találták ki a földbe rejtett motorokat, melyek láncosak és olaj-hidraulikusak lehetnek. Telepítésük igen körülményes, mert a kész kapu alá kell beszerelni őket. A láncos kivitelű motort a ritkább, az olaj-hidraulikust a gyakoribb igénybevételhez javasoljuk. A motorokhoz – ha nem szettben vásároljuk – célszerű olyan vezérlést választani, amely igényeinket maximálisan kielégíti (gondolunk itt az elektromos zár vezérlésére, a kertilámpa-kapcsolók működtetésére stb.).
Súly, méret és futás
A tolókapuk esetében kevesebb tényezőt kell figyelembe venni, mint az egy- vagy kétszárnyú kapuknál. Telepítésük is egyszerűbb, a mozgatómotorok lehetnek 230 Vac és 12 Vdc, önzáróak és nem önzáróak.
Lényeges szempont a kapu súlya és mérete, valamint a kapu futása. A tolókapuszettekhez általában 3,5-4 méteres fogaslécet kapunk. Vásárlás előtt győződjünk meg arról, hogy a fogasléc hossza elegendő-e a kapu automatizálásához, valamint a dobozban valóban minden tartozék (műszaki rajz és leírás) megtalálható-e. Válaszszunk az igénybevételnek megfelelő motort, terhelhetőségét célszerű a tényleges másfél-kétszeresére méretezni (például egy 300-400 kg-os kapuhoz célszerű 600-800 kg-os kapu mozgatására alkalmas motort választani). Gyakori használatra mindenképp olajkenésű motort javasolunk. Amennyiben a kapu nehezen mozog vagy megakad, az automatika telepítése előtt a hibás görgőket ki kell cserélni vagy úgy beállítani, hogy a kapu akadálymentesen és simán gördüljön.
Billenő és szekcionált
A garázskapuk többféle változatban készülnek. A legegyszerűbb kivitelű, billenő garázskaput többnyire kis szélességű bejáratokhoz alkalmazzák. Manapság a szekcionált, azaz a tagolt elemekből álló kapu a legelterjedtebb. Előnye, hogy nem foglal el hasznos alapterületet nyitott helyzetben sem. Felülete, mintázata, színe és formája a környezetéhez esztétikailag tetszőlegesen illeszthető.
Számos dekorációs elem is felszerelhető, mint például fényáteresztő ablak, kilépőajtó. Abban az esetben, ha fűtetlen épületbe kerül, szigetelés nélkül is megvásárolható – ez csökkenti a költségeket. Csendesen nyílik és csukódik, viszonylag egyszerűen telepíthető. A kapunyitó automatikák általában tartalmaznak minden, a használathoz szükséges elektronikát, általában 230 Vac és 12 Vdc kivitelűek. Lehetnek láncos, illetve bordásszíjas meghajtásúak.
A láncos motor kicsit zajosabb ugyan, de hosszabb az élettartama. Lehetőség nyílik a kertkapu és a garázskapu egy távirányítóról történő üzemeltetésére is, ezt azonban már a tervezéskor figyelembe kell venni.
Végezetül ajánljuk a kapunyitó automatikák infrasorompóval történő felszerelését a balesetvédelem érdekében. Az infrasorompó a kapu záródó felületén olyan elektronikus vagy elektronikus-pneumatikus érzékelőket jelent, amelyek a kapu idegen "taggal" történő ütközésekor megállítják és visszanyitják a kapuszárnyakat. Így elkerülhetők a személyi balesetek, a gépkocsi sérülései.
Hozzászólások