A jól szervezett kert titka

A virágok, cserjék és fák teszik a kertünket szerethetővé, saját kis oázisunkká. De mi a helyzet az autóbeállóval, a pavilonnal, pergolával vagy épp a szerszámtárolóval? Nagy Szilvia, a Praktiker kategória menedzsere osztja meg velünk, hogy melyek a kert nélkülözhetetlen építményei.

Aki családi házban él, az pontosan tudja, hogy állandóan akad tennivaló otthon: mindig valamit csinosítani vagy épp jobban használhatóvá szeretnénk tenni. Nyáron a kert még inkább fókuszba kerül, s ilyenkor ébredünk rá igazán, hogy az alapvetően pihenésre, lazításra szánt térnek sok egyéb funkciónak is meg kell felelnie. Az időjárástól meg kell védeni a kerti bútort, az autót, a fűnyírót vagy a bicikliket, ez pedig sok különböző kerti építményt tesz szükségessé. Nagy Szilvia, a Praktiker kategória menedzsere elmondja, mi minden teheti könnyebbé az életünket a kertben!

Tető alatt az autó

Az autó ma már sok háztartásban elengedhetetlen, ám egy klasszikus garázs megépítése drága és időigényes. Ezzel szemben a nyitott garázs költséghatékonyabb, könnyebb és gyorsabb telepíteni, így hamar használatba vehetjük. További előnye, hogy sokkal kevesebbet vesz el a térből, megmarad a tágasság érzete, ami egy kicsi kertben nagyon sokat számít. Egy ilyen beálló csak akkor foglal helyet, ha ténylegesen bent áll az autónk: egyéb esetekben akár egy kertiparti helyszíne is lehet, ami még esős időben is praktikus.

Ugyanakkor a tetőt tartó oszlopok talajhoz való rögzítésére figyelni kell: ez talajcsavarral, betonozással vagy ragasztással is történhet, a pontos szükségletekről pedig mindig kérjük ki szakember véleményét. Fából készült autóbeállónk könnyen illeszkedik majd a kertünkbe, hiszen a természetes alapanyag mindenhez megy, ráadásul remekül használhatjuk növények futtatására, függőkosarak elhelyezésére. A fa azonban törődést igényel: az UV-sugárzás elleni védelméről mindenképp gondoskodni kell, és számolni kell a természetéből adódó repedéssel, mozgással is.

Hűsítő árnyékban

Ha a zárt terasznál légiesebb, könnyedebb megoldásra vágyunk a nyári melegben, akkor remek ötlet lehet egy pavilon felállítása. Ez a négy lában álló, ponyvával borított építmény alapvetően árnyékolási célokat szolgál, bárhová könnyedén felállítható a kertben, könnyen áthelyezhető vagy lebontható – ráadásul nagyon jó áron hozzá juthatunk. Mivel nem áll ellen a nagyobb széllökéseknek és a nagy mennyiségű esőnek, vihar esetén mindig biztonságba kell helyezni. Tartósabb és strapabíróbb választás lehet egy szép pergola. Ennek története a római korig nyúlik vissza: a mesterek pontos számítások után olyan szögbe állított deszkákkal fedték a lábakon álló faépítményt, amely garantálta az árnyékos, sőt, hűvös levegőt a pergola alatt.

Mivel a pergola alapvetően nemcsak praktikus, hanem dekoratív eleme is a kertünknek, készítésére érdemes különös figyelmet fordítani, és úgy kialakítani, hogy mindennel összhangban legyen. Egy gyönyörűen kivitelezett fapergola ma is romantikus eleme lehet a kertünknek, akár szabadon álló, akár a házfalhoz támaszkodó kivitelben gondolkodunk. A XXI. században azonban nem a fa az egyetlen választás: fejlett technológiával, innovatív alapanyagokból igen praktikus darabok készülnek, behúzható tetőszerkezettel, jól megtervezett vízelvezetéssel, UV-álló ponyvával.

Rend a lelke mindennek

Ahhoz, hogy a kertünket rendben tartsuk, számtalan különböző eszközre van szükségünk a fűnyírótól kezdve a lombfűrészen át a locsolóberendezésig – ezeknek a szükséges cikkeknek a száma csak nő, ha például imádunk kertészkedni vagy van egy medencénk, trambulinunk, lugasunk. Ilyenkor gyakorlatilag elengedhetetlenné válik egy kültéri tároló, amiben mindezek a holmik kényelmesen és átláthatóan elférnek. Ha nem áll rendelkezésünkre melléképület, akkor egy készen kapható faház nagyszerű választás lehet, hiszen könnyen telepíthető és nem szükséges hozzá építési engedély.

Bár alapvetően tárolásra szolgál, egy ilyen kisház organikus, mutatós része lehet a kertünknek is. A színe harmonizáljon a meglévő kerti elemekkel, a házzal, az elhelyezését pedig alaposan tervezzük meg. Egy ilyen építmény esetén különösen fontos kérdés, hogy milyen alapozásra van szükség: ezt mindenképp tisztázzuk szakemberrel vagy a szakáruházban, ahol vásároltuk. A sort persze még folytathatnánk, hiszen szükségünk lehet például fatárolóra, vagy egy olyan építményre, amely a hulladékgyűjtőket rejti el szem elől. Mindennek a kulcsa a tervezés: gondoljuk végig alaposan, mi tehetné könnyebbé a hétköznapjainkat, no meg persze szebbé a kertünket.

Fotó: Praktiker


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop