A XVII. század végén több más országban is érződött a keleti kultúra iránti igény, Ezért Itáliában, Franciaországban, de még Szentpétervárott és Lisszabonban is elkezdték utánozni az eredeti japán és kínai motívumokat. Delftben sikerült szerencsésen ötvözni ezt a stílust az európai ízléssel, s így Hollandia ez időben etalonként szolgált a többi ország agyagművessége számára; lassan átvette a vezető szerepet az itáliai manufaktúráktól.
Amikor a holland keramikusok áttelepültek Angliába, nemcsak a delfti mintázatú kerámiák, hanem készítésük technikája is átkerült a szigetországba, és meghódította a nemesi palotákat. Delftben étkészleteket, vázákat, tárolóedényeket gyártottak, majd később már parókatartót, kandalló- és falicsempéket is, melyeket a többi motívumon kívül növénymintázatokkal is díszítettek. Méretük általában 12×12, illetve 13×13 centiméter volt. A század eleji 18 milliméter vastagságú csempék egyre vékonyabbá váltak, végül már csak 7 milliméteresek lettek. A XIX. században drasztikusan visszaesett a csempék iránti kereslet, s így az egyetlen Delftben fennmaradt csempemanufaktúra is szakított a technológia hagyományaival, és átlátszó máz alatti festést kezdett alkalmazni.
Az eredeti technika
Az eredeti csempék gyártásának technikája a következő volt. Az alaposan előkészített agyagot fából vagy fémből készült keretbe préselték és elsimították, majd a keretet eltávolítva száradni hagyták. Amikor bőr keménységű lett, egy falap segítségével egyenesre hengerelték, és méretre vágták. E falap sarkába az elmozdulás megakadályozására kis rézszeget vertek, mely bemélyedések a mázazás után is láthatóak maradtak. Ezek után jól kiszárították az agyagot.
Az első égetés 1000 °C-on történt, és körülbelül 20?40 óráig tartott, de a hűléshez három napra is szükség volt. A kész terrakotta lapok közül kiválogatták a hibátlanokat, majd következett a festés, mázazás. Az ólommázhoz ónoxidot adagoltak, mely opálossá tette az egyébként fehér színű mázat. A csempefestő ráhelyezte a megfelelő sablont, melyen a tűvel átszurkált papír volt. Szénpor bedörzsölésével a minta körvonalai halványan átlátszottak. A festő először a körvonalakat húzta meg sötétkékkel, majd halványabbal árnyalta a képet. Másodszor is kiégették a csempét 1000 °C körüli hőmérsékleten, amitől a szín beleolvadt a mázba, és jellegzetes hangulatot adott az anyagnak.
Egy mai kútfő
Szentendrén él Herceg Zsuzsa, aki felelevenítve a régi technológiát, saját otthonában már több éve kézzel préseli és festi ezeket a csempéket. A nyolcvanas években végzett a Képzőművészeti Főiskola szilikát-restaurátor szakán, ahol kerámia- és üvegrestaurálást tanult. Azóta is restaurálással foglalkozik. Talán szakmájából adódóan kezdték el a régi technológiák érdekelni, különös figyelmet szentelve a delfti csempéknek. Mára a hagyományos motívumok mellett folyamatosan gazdagítja kollekcióját saját mintákkal is, melyek őrzik az eredeti csempék hangulatvilágát. 1998-ban eljutott Franciaországba, ahol az úgynevezett Moustiers-csempék készítését tanulmányozta. Salernes-ben Alain Vagh-nál, az egyik legnagyobb műhelyben dolgozott, ahol a csempefestés évszázadokra vezethető vissza. Ezek a provance-i, mediterrán és reneszánsz szellemiséget hordozó csempék csak mintázatukban térnek el a delftiektől. Gyűjtése eredményeként ebből is nagy mintakollekcióval rendelkezik. A mostanában divatos provance-i stílusban berendezett lakásbelsőkhöz legjobban illeszthető csempék mintázatukkal gazdagíthatják egy-egy helyiség falait, de bútorok, kandallók burkolására is használhatók, akár egyesével, akár mint több darabból összeálló falikép. Készülnek belőle tálcák, edényalátétek, cégérek, házszámok is.
Hozzászólások