A burkolatragasztók választásának szempontjai

A csempeszalonok kínálatában az utóbbi egy-két évtizedben jelentős változás történt. Nemcsak a burkolólapok kínálata lett a korábbiaknál sokkal szélesebb, hanem az is elmondható, hogy a mai épületeink konyháinak, fürdőinek burkolatai az egész épülethez viszonyítva jóval komolyabb értéket képviselnek, mint néhány évtizeddel ezelőtt.

Mit ragasztunk?

Az egyik legfontosabb szempont az, hogy mit szeretnénk ragasztani. A hagyományos mázas kerámia burkolólapok (azaz a klasszikus csempék) mellett ma már készülnek hidegburkolatok kőporcelánból (greslapok), üvegmozaikból, vágott téglából, és a sort még végtelenségig lehetne folytatni. A megfelelő ragasztó kiválasztásához ismernünk kell a burkolólap tapadási képességét (sima vagy érdesített a hátoldal) és vízfelvételét (a hagyományos cementes ragasztók megfelelő tapadásához szükséges). Nagyon fontos a lap mérete is, hiszen a nagyon nagy méretű padlóburkolatok egyenletes felfekvése már nem biztosítható a hagyományos vékonyágyas ragasztási technológiával.

burkolat-ragaszto-baumit

Mire ragasztunk?

A fenti szempontok nagy része az alapfelületek szempontjából is fontos. Különösen igaz ez a nedvszívásra, a tapadásra és a vízfelvevő képességre, melyek döntő módon befolyásolják a szükséges ragasztó típusát, illetve azt, hogy van-e szükség speciális alapfelület-előkészítésre, alapozásra a burkolás előtt. Előfordulhat, hogy a nedvességre érzékeny alapfelületet védeni kell (pl. gipszes aljzatok), de a burkolatban kialakítandó dilatációk számára is hatással van az aljzat, és annak hőmozgása. Külön elbírálás alá esnek azok a burkolatok, melyeket padlófűtés fölé, vízszigetelésre vagy közvetlenül meglévő burkolatra szeretnénk felragasztani.

A burkolatot érő igénybevételek

Nyilvánvaló, hogy egy sötét, hűvös kamra belső oldalán a burkolatot jóval kevesebb terhelés és igénybevétel éri, mint egy forgalmas teraszon. Mielőtt kiválasztanánk a megfelelő ragasztót, meg kell vizsgálni, hogy a majdani burkolatot éri-e majd komolyabb mechanikai terhelés (pl. autószalonokban), milyenek lesznek az időjárási körülmények (csapóeső, napsütés, felfagyás veszélye stb.) vagy hogy kell-e számítani közvetlen nedvesség-terhelésre (pl. medencék esetében).

A Baumit aljzatképző– és hidegburkolási termékei minden említett problémára tudnak megoldást nyújtani. A megfelelő termékek kiválasztásához segítséget talál a baumit.hu honlapon!


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop