A bizalom gyümölcse

Új falszín, néhány érdekes elem, de semmi rombolás, és a bútorok is maradnak – ez volt a háziak kérése az enteriortervezőhöz, aki már az első látogatás alkalmával tudta, hogy itt bizony nagyobb volumenű átalakításra lesz szükség. Már csak meg kellett győznie a megrendelőket, akik a felfordulásról hallani sem akartak.

 

08

 

Baráti ajánlásra kereste meg Kovács Dóra enteriőrtervezőt a ház ura, Zsolt egy kisebb átalakítás igényével. Elképzeléseik szerint csak a falak színe változott volna, maximum egy-két izgalmasabb elem kialakítását tudták még elképzelni.
A szakember azonban rögtön látta, hogy itt szinte mindent le kell cserélni ahhoz, hogy a végeredmény valóban tetszetős legyen. Az első tiltakozások ellenére, kellő tervezői elszántsággal Dórának sikerült átvinnie elképzelését, így az egész ház új burkolatot, új falszíneket, egyedi világítást kapott, és a bútorok is szinte kivétel nélkül „mentek” a háztól. A koncepciót illetően a család kérése a modern megjelenés és a türkiz szín használata volt, utóbbinak Dóra kimondottan örült, hiszen az egyik kedvence a színpalettán. A család által kért stílus és színek alapján állt össze a víz és a föld elemeire építő koncepció, amely az anyaghasználatot is meghatározta.
A földszinti tereknél az enteriőrtervező ragaszkodott egy új és főként melegburkolathoz, mert a régi padlólap már nagyon divatjamúlt volt, a háziak azonban nem szerették volna felverni a padlófűtés miatt. Végül parketta mintázatú vinyl burkolat mellett döntöttek, amelyet rá lehetett tenni a korábbi burkolatra. Funkciók tekintetében a nappali és az étkező helyet cserélt, valamint az előszoba és a közlekedő is nagy átalakításon ment át. Az előszoba apró volt, amelyet megnagyobbítottak, és egy üvegfallal tettek izgalmasabbá. A lépcső előtti közlekedő falába ónix kőtábla került, amelynek elkészültét nagy izgalommal várták. Mivel az ónix természetes kőzet, nem lehetett előre kiszámítani az átvilágíthatóságát. Ahol több szennyeződés rakódik le a kőzetben, ott kevésbé jön át rajta a fény, míg ahol kristályosabb szerkezetű, ott könnyen átvilágítható. Első nekifutásra kevésnek bizonyult a mögötte rejtőző led világítás, így dupla sorban kellett tenni. Ezzel elérték azt a drámai hatást, amit szerettek volna, egy látogatónak sem kerüli el a figyelmét.
Dóra ragaszkodott a bútorok cseréjéhez is, amit egy-két kivétellel meg is tettek. A család kedvenc kanapéján kívül az étkezőben lévő fehér komód maradt meg a korábbi darabok közül, a régi nyír színű bútort nemes egyszerűséggel átfújatták. Amit az enteriőrtervező a leginkább hiányolt, a lakók egyéniségének tükrözése csak a mostani berendezéssel, kialakítással jöhetett létre. A család a kezdeti aggodalmak után ma már nagyon örül az új otthonnak, és annak is, hogy bizalmat szavaztak a kreatív szakembernek.

A nappali és az étkező helyet cseréltek, így a televízió a teli falra kerülhetett. A család kívánsága volt a házimozi-rendszer kiépítése, valamint ragaszkodtak a nappali régi, kényelmes ülőgarnitúrájához.
Az előszoba igazán elegáns és látványos lett. A falait kijjebb vitték, és az egyik falába ónix kőtáblát építettek be. Az ónix a család kedvence lett, minden este felkapcsolják a mögötte rejtőző világítást. Új „ruhát” kapott a padló és a lépcső is, az izgalmas világítótesteknek köszönhetően pedig különleges hangulat fogadja a belépőt.
A nappaliban izgalmas kontrasztot alkot a téglaburkolat és a virágmintás tapéta. További érdekesség, hogy a cédéket, dévédéket rejtő bútorelemek „belefutnak” a gipszkartonnal kiemelt tapétás falrész síkjába.
A hálószobában a már meglévő ruhásszekrényt körbeépíttették, így olyan, mintha beépített gardrób lenne. A felső szinten a bézses, barnás színek mellé zöldet választottak kiegészítőként.
A pihenősarok korábban funkció nélküli, kihasználatlan tér volt a lakásban. A felújítás során hangulatos pihenőrésszé vált, kellemes teret adva például a családi társasjátékozásnak.
A bárpult a család kívánsága volt, amelyet a nappali környékén kértek kialakítani; a pult hosszával azonos szélességben futó tapétának és a teret megkettőző tükörnek köszönhetően igazán látványos.
A lépcsőház falára háromdimenziós falburkolat került, amely dinamizmust ad az általában elhanyagolt falszakasznak. Megvilágítva is különleges hangulatot áraszt. A földszinti burkolatcserével együtt az emeletre vezető lépcsőt is új pvc burkolattal borították.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop