A hetvencentis vályogfalú házba nem kell légkondicionáló, mégis hűvös lesz odabent nyáron. Ezenkívül még sok mindent lehetne ma is hasznosítani a népi építészet elemeiből, de nemcsak a befogadó gondolkodásmód, hanem a mesteremberek és az autentikus anyagok is hiányoznak.
– Az emberek hosszú évezredeken át figyelték az őket körülvevő természetet, és szép lassan kikísérletezték, milyen ház a legmegfelelőbb számukra. Természetesen nem úgy kell élni és építkezni, mint 150 éve, de sok mindent át lehet venni a népi építészetből, hogy megkönnyítsük, jobbá tegyük az életünket – mondja Cseri Miklós, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója.
Népi építészetről abban az esetben beszélhetünk, ha a hagyományos módon élő közösség tagjai, a helyben található természetes anyagokat felhasználva, a rájuk hagyományozódott tudást felhasználva építették vagy építtették a házat, az 1920-as évek előtt. Egyes szakemberek szerint a két világháború között, sőt a második után is épültek itt-ott házak ebben a szellemben (például az úgynevezett tsz-falvakban), de tény, hogy a földépítészet szinte eltűnt a múlt század végére. Napjainkban legfeljebb tízezer, a népi építészethez sorolható épület áll még, ebből valamivel több mint ezer műemlék.
Vagyis még volna min tanulmányozni a népi építészet jellegzetességeit, előnyeit, de az elmúlt évtizedekben egyre inkább presztízsszempontok szerint építünk házat, nem pedig saját igényeinket figyelembe véve – mondja a főigazgató. Vagyis elfelejtjük, hogy minden nap meghatározott rendszer szerint zajlik az alvástól az étkezésen, a tisztálkodáson át a kikapcsolódásig, és bőven elég, ha olyan házat építünk, amely ezeknek a mindennapi igényeknek megfelel. Igaz, ez az elv már egészen korán elfelejtődött: a paraszti tisztaszobával kezdődött, amelyet csak évente néhány alkalommal használtak. Folytatódott a nagy kockaházakkal, amelyek felső szintjén több, berendezett szoba állt jóformán üresen, mert a család a szuterénben élte mindennapjait. Mostanában pedig már csak a megrendelő pénztárcája és fantáziája szab határt a ház nagyságának, a helyiségek számának. Pedig ha a népi építészet tapasztalatait vennénk alapul a térszervezéskor, elkerülhető lenne, hogy későn derüljön ki: a hatalmas csodapalota fenntartása csak rengeteg energia és pénz elpazarlásával lehetséges. Egy, a népi építészet elvei alapján felhúzott házban ellenben egyáltalán nem pocsékolják az energiát, sőt még hulladékot se igen termelnek, hiszen szinte mindent újra felhasználnak.
Egyelőre azonban nemcsak szemléletváltásra, fogékony építészekre, az ismeretek széles körű terjesztésére lenne szükség ahhoz, hogy a népi építészet népszerűbb legyen. Egyrészt változtatni kellene a törvényi, jogszabályi háttéren: ha egy vályogházra nem adnak hitelt, ha nem, vagy csak nehezen lehet rá biztosítást kötni, akkor máris sokak kedvét vették el tőle. Másrészt napjainkban nehéz olyan mesterembereket találni, akik még valóban értenek ezekhez a technikákhoz. Pedig igény van rá, Dunakeszin nemrég nyílt meg egy régi mesterségeket oktató iskola, a Skanzen tanfolyamaira is túljelentkezés van (nemrég a kemenceépítő kurzusból hármat kellett indítani), honlapjukon keresztül pedig mestereik sorra kapják a kérdéseket régi házak felújításával, karbantartásával kapcsolatban.
Harmadszor megnehezíti a helyzetet, hogy már nem, vagy csak elenyésző mennyiségben állnak rendelkezésre a szükséges alapanyagok. Jó minőségű, nem szennyezett, kiásható agyagos talaj régen minden faluszélen volt, ma csak itt-ott. Napjainkban szinte sehol nem termelnek a zsúptetőhöz szükséges, 105 centiméter magas gabonát, mert a kombájn csak a feleakkorát képes learatni. Alig van nádas (pedig régen a vörös tövű nádat Bécsbe is exportáltuk), a kocsányos tölgy, amelyből a legjobb zsindely készült, szinte kihalt, azok a területek, amelyeken tartós, jó minőségű követ lehetett bányászni, ma természetvédelmi területen fekszenek.
Vannak biztató jelek: például folynak kutatások arra vonatkozóan, hogyan lehet a vályogot a mai előírásoknak megfelelővé (például földrengésbiztossá) tenni, a 2001-es árvíz utáni beregi újjáépítéskor pedig gondoltak arra, hogy a táj arculatába illeszkedő, népi jegyeket felvonultató új házakat építsenek. De összességében ma még csak a kalandos kedvűek vágnak bele egy olyan építkezésbe, amely a népi építészet ma is használható értékeit tartja szem előtt.
Serfőző Melinda
Forrás: Népszabadság Online
Hozzászólások