Újságíró az újságírónál… Szerencsés párosítás egy interjúhoz, és még jobb a helyzet, ha kutya-macska barátságról kérdezősködünk ott, ahol olyannyira imádják a kutyát, macskát. Egyáltalán, minden állatot. Hiszen szívügyéről, hobbijáról, a szeretemről mindenki örömmel beszél. Egy-egy hívó szóra regényes történetek buggyannak elő, csak sebesen kell jegyzetelni.
Kondor Katalin rádiós újságíró nem csak szereti az állatokat, de olyan rajongással veszi őket körül, olyan személyes a kapcsolata minden szőrös pamaccsal, hogy az ritkaságszámba megy. Lakása mindennek ellenére mégis antik módon elegáns és rendezett, nagyvonalú és tiszta.
Együttélés az állattal. Ez a kérdés foglalkoztatott minket, pontosabban az, hogyan lehet mindezt jól csinálni.
– Rengeteg állatod van, kimondani is meglepő: hat macska és egy kutya. De hol vannak?
– Valahol a házban. Egy ikerházban lakunk a barátnőmmel, Katival, és a közös előszobán át – a pincét is beleértve – hatalmas a macskák és az egyetlen kutya territoriális területe.
– Ezek az állatok nem piszkolnak, nem rumliznak, nem követelőznek. Hogyan lehet ezt kialakítani?
– Azt nem tudom, mert én nemigen alakítgattam ki semmit. Minden állat egy sztorival, véletlenül jött az életembe, és én egyszerűen csak hagytam és szerettem őket.
– Ez a kutya, aki önérzetesen elfoglalja előlünk a kanapét, milyen történettel érkezett…?
– Görögországba minden évben elmegyek egyszer. Az egyik szálláson, ahol már jól ismernek, hozzánk csapódott ez a kutyus. A kutya se kérdezte, kié, majd amikor az utolsó napon kijelentkeztünk és bepakoltunk, azt is végigasszisztálta. Beültünk az autóba, sietnünk kellett, alig volt időnk a kompig. Õ meg csak futott, futott utánunk – a kompnál már sírtam, annyira sajnáltam. El sem tudtam képzelni, mi lesz vele. Szörnyű vihar támadt, így a komp sem indult, visszamentünk hát kedves kis szálláshelyünkre. És a kutyus – Tigi lett a neve – ott várt bennünket, azután már örökre a miénk lett. (Tihi – görögül azt jelenti: szerencsés.) Azóta velünk él. Rövid, tiszta szőre van, a lábát lemosom, ha kint jár. Hihetetlenül okos és kedves.
– Itt vannak aztán a bejárati ajtón ki-be szökkenő macskák.
– Aki most itt közülük éppen látható, Nembéla.
– A Bélát még csak értem, de honnan a nem?
– Amikor ő többediknek hozzánk került, nevet kerestünk számára. Volt egy Béla nevű ismerősünk a képben, rá gondolva mondtam, legyen Béla. Barátnőm reklamálta, hogy milyen az macskanévnek, hogy Béla, így aztán mókásan Nembélának hívtuk, és véglegesen rajta is ragadt. A többiek Vica, Vacak, Abed-gondúr (Abed kandúr), Teca, és Mili.
– Gondoltad valaha, hogy ennyi állatod lesz – Egyáltalán, állatfajtában és létszámban hol a határ?
– A határ itt van. Ha csak lehet, már nincs több könyörület, mert ez az a mennyiség, amit gond nélkül elbírunk. Az első macskát, Vicust, még a régi lakásomból hoztam, beteg volt, macskanáthás. A túlélésre nem sok esélyt adott az állatorvos, de megmentettem, kikezeltem. Tulajdonképpen három macska az enyém, három a barátnőmé, de mind a hat mind a két helyre bejár. Amikor felmerült bennünk a házépítés gondolata, hogy négy jó barát együtt építkezzen és lakjon – kettő azután mégis másképp döntött – , az építésztől egy ilyen közös bejáratot kértünk. Természetesen bármelyikünk tapintatosan egyedül maradhat, ha vendége érkezik, ez a módszer évek óta bevált.
Az ajtókat egyébként nem kell nyitva hagyni, mert minden ajtón profi macska lengőajtó van.
– Semmi bosszúság, semmi nyűglődés?
– Azért természetesen van, de ezek inkább csodálattal teljes, mókás történetek. A kutya a cipőket imádja és átrendezi helyüket a lakásban. A zoknijainkat valahogy mindegyik széthordja, némelyik macska, például a Mili kuckót szeret építeni, hozza-viszi a hatalmas fürdőlepedőket – fogalmam sincs, hogyan bírja el .Olyan itt nincs, hogy az állat dühít, idegesít. Éjszaka jönnek az ágyamba, legalább három, de nekem nem jelent gondot. Nagyon gyakran cserélek ágyneműt, másrészt a cicák nagyon tiszták. Elképesztő például az is, hogy egész egyszerűen értenek magyarul.
– Mit jelentenek az ember életében ezek az állatok?
– Rengeteg humort. Én hatalmasakat mulatok, ahogy játszanak a szöcskével, lepkével. Egyszer valamelyik fogott egy egeret, de én megmentettem tőle, visszavittem a rétre, az anyukájához. Bennem mindez valahogy úgy él, hogy minden állatnak lelke van.
– Miért éppen macska és kutya, miért nem kolibri, gekkó vagy kígyó?
– Volt nekem egy hatalmas kócos kis tengerimalac párom, halálosan jópofák. Olyan képek készültek róluk, hogy ma is megnevettetnek. És voltak egerek is. De amikor tizenhatan lettek, mert én ugye állatot nem pusztítok el, akkor már sok volt. Elajándékoztam őket.
– És végül, félve ugyan, van egy gonosz kérdésem: van kedvenc?
– Igen, a Vicus. Neki hatalmas lelke van, és talán azért is, mert ő van velem legrégebben. És talán Tigi. Nagyon lehet őket szeretni!
Hozzászólások