Alföldi Róbertre – saját bevallása szerint – nagy teher nehezedik azóta, hogy bevallotta, védi-szereti-sajnálja-segíti az elesett állatokat. Ez így igazán nem pontos: rajong értük. Összekötötték nevével, személyével az állatvédelmet, és mindenütt megtalálják, ha egy ebnek, macskának, lónak nincsen gazdája. Azért, hogy legyen. Néha valószínűleg roppant terhes lehet, de ezt csak én teszem hozzá.
– Csala Zsuzsával szoktunk panaszkodni egymásnak, ő ugyanilyen – szereposztást – kapott, civilként – mondja a színész-rendező-műsorvezető, akivel a Tivoli Színházban találkozunk, a Velencei kalmár felújító próbái előtt. Lakásában csak a legszűkebb baráti körét fogadja. Ott él szeretett állataival, két kutyával és egy macskával.
– Hogyan kezdődött?
– Egy tacskóval, Blökivel nőttem fel Dunapatajon. Nagyon jóban voltunk. Mindig is szerettem az állatokat, jöhet béka, oroszlán, orangután.
– Oroszlán?!?
– Amikor egyszer már felnőttként sikerült találkoznom az állatkerti oroszlánnal – volt vagy kétmázsás – , eszembe sem jutott, hogy baj lehet belőle. Behozták a stúdióba. Gyönyörű volt, birkóztunk, megöleltük egymást. Kérdezgették utána, hogy nem féltem-e, hogy rám zúdul, elszabadul, megtámad – nem – nagy élmény volt.
– Ha oroszlán is jöhet, mi lehet még?
– Szeretnék egy leguánt, és van egy örökbe fogadott kakadum. Szerintem a kígyóval is lehet kommunikálni. Simogattam már kígyót is – nem nyálkás – és szerintem gyönyörű. A kedvenc azonban az orangután. Régi vágyam teljesült a nyáron, elmentem a világ legnagyobb orangután rezervátumába, a Sepilok Orang Utan Resarvation-ba, Malaysiába.
– Hogy működik az együttélés az állatokkal –
– Már vagy kilenc éve akartam egy kutyát. Felvetettem otthon a páromnak, hogy mi lenne, ha – Lehetett. Azután jöttek a többiek, de létszámban itt a határ. Így azután lett Luca, a macska, Dorka, a bobtail kutya, aki nem ehet csontot és beteges, és Sára, a játszótéri keverékkutyus, akit úgy találtam, és az enyém lett.
Õk hárman fantasztikus jó szövetségben vannak, uralják az egész lakást. Eddig ugyan alig volt hely, de mostanság költöztünk hetven négyzetméterből egy nagyobba. Hatalmas élmény a tér.
– Lakberendező lap lévén, mondana pár szót a lakásáról, a választott stílusról?
– Szecesszió, art deco, amit szeretek – de persze egy lakásban bármit szerethetünk, ami más szemével nem is illene oda.
– Egy televíziós műsorban láttam, hogy fest is. Számomra ez időbeosztási bravúrt jelent. Az, a képek is a modern stílushoz közelítenek – hogyan fogadják az állatok a vendégeket, az idegenek jelenlétét?
– Kell nekik körülbelül egy perc. Addig bizalmatlanok. Azután nagyon barátságosak. Gondolom, akit én elfogadok, azt elfogadják ők is. Nincs rossz tapasztalatuk.
– Mi a rend – Hol a helyük, kuckójuk?
– Nincs kijelölt terület, mindig mindenütt lehetnek, heverészhetnek. Velem alszanak az ágyban is, ami, tudom, nem helyes, de hát mit csináljak, ez már így van. Nagyon tapintatosak! Ha alhatok – ez ritkán fordul elő, mert roppant korán kelek, ha adás van – , olyankor azonban három napig szinte egyfolytában képes vagyok aludni – akkor reggel tíz óra előtt egy moccanás sincs. Valahogy tudják. és ez jó.
– Olykor a legnagyobb gond az etetés. Mit, hogyan és hányszor kapnak?
– Ez nekem nagyon sokba kerül. Van egy segítőm, aki etet, sétáltat és mindennap főz nekik. Az egyik kutyám imádja a majorannás, zöldséges far-hátat, a másik mást, szóval főzünk nekik, kétfélét. Dorka, a bobtail sajnos beteg: gyakran kell hozzá orvos, s vele jár az aggódás, elővigyázatosság. Emiatt talán ő a kedvenc.
– Van valami megdöbbentő velük kapcsolatban?
– A cinkosságuk, összetartozásuk mellett talán az, hogy a macskám úszik a kádban. Pedig azt állítják a macskákról, hogy nem bírják a vizet és nem tudnak úszni.
– Semmi aljasság, bosszúság?
– De! A macska hazudós, aljas, kombinatív dög. Túltesz mindenkin. Emellett terrorban tartja az egész bagázst. Figyel, cselez és támad. Ettől függetlenül hihetetlenül jó a három állat kapcsolata: ha a két kutyával megjövök a sétából, a macska már vár az ajtóban bennünket, körbenyalogatja, fogadja őket, gondoskodik róluk.
Persze ha kint mínusz húsz fok van, a sétáltatás nyűg, de ha ők nem lennének, még ennyit sem mennék a levegőre. Nem tudom, az embereknek mi bajuk az esővel, én imádom. Fogom az esőkabátomat és lemegyek velük.
– Popper Péter egyik könyvének bevezetőjében arról ír, hogy a kutyája is hazudik. Csak másként. Mire tanítanak az állatok –
– Az állatok szellemesek és vigasztalni tudnak. Jól élünk együtt, mély érzelmi viszonyba lehet kerülni velük, cinkosak, egyéniségek. Persze ezen senki sem lepődik meg, akinek van állata. Akinek meg nincs, annak meg majd lesz!
– Végül jöhet az a bizonyos undok kérdés, ami sokszor a dolgok mögé világít. Nem afféle gyerekpótlók ezek az állatok, ez a hatalmas ragaszkodás, ez a túlméretezett figyelem?
– Hát dehogynem! Én úgy szoktam mondani, hogy egy – háromgyerekes – apa vagyok, aki minden gyerekét másért, és mindet együtt is szereti.
Hozzászólások