A gödöllői dombvidék szívében, Egerszeg-pusztán, egy erdőkkel szegélyezett, kilenc hektáros terepen az utolsó simításokat végzik a nemrég megálmodott Lázár Lovas Parkban. Itt fogad bennünket a világbajnok fogathajtó testvérpár, Lázár Vilmos és Zoltán. A hófehér, régi magyar falvak hangulatát idéző épületekben otthonra lelt ember és állat. Lóidomárok, és hatvan gyönyörű táltos paripa.
Hamarosan nemcsak magyar lovastudománnyal, de fenséges magyar ételekkel is várják az idegenforgalmi látványosságnak is beillő parkban a gödöllői kastélyt felkereső turistákat. A legfontosabb program azonban Lázár Vilmos és Zoltán napi néhány órás elmaradhatatlan és megfeszített edzésmunkája lesz, amellyel a következő világbajnokságra készülnek. Az istálló melletti kényelmes nappaliban először is arra keressük a választ, hogy ők, a pesti srácok, hogyan kerültek a lovak bűvkörébe. Minden az édesapa soha el nem ért, de fiaiban megvalósított vágyálmával kezdődött: azért kaptak kicsi gyerekként egy pónit, mert neki ez annak idején nem adatott meg, csak messziről nézhette Kőbányán a sörös lovakat.
– Ezzel rögtön az elején megfertőzött bennünket – mondja Zoltán -, hiszen én akkortájt négyéves voltam, Vili tíz. Innen a nagy előnyünk, a rutin, ami a fogathajtó sportban a legfontosabb. Mi ugyanis mindig, mindenkitől és mindentől elloptuk az időt, hogy a lovakkal lehessünk. – Ötször nyertek fogathajtó-világbajnokságot. Bizonyára korán megtalálták a személyiségükhöz legjobban illő lovakat. Mi szükséges a jó találkozáshoz –
– Szerencse és hosszas keresgélés. Azután legalább egy évig együtt kellett dolgoznunk, amíg megismerhettük egymást. A barátságnak ki kell állnia az idő próbáját. Nekem szerencsém is volt, mert azonnal kiváló képességű lovakra leltem, olyanokra, amelyekkel meg lehet nyerni a világbajnokságokat. Mítosz, Menüett és Milord, azóta is a legkedvesebbek nekem. Ez valóban szerelem volt, az első látásra. Csak azért juthattunk fel a csúcsra, mert nagyon jól összeillettünk, s persze számítsuk hozzá a négy kemény munkával eltöltött évet is. A mély kapcsolat kialakulása ember és állat között azzal kezdődik, hogy az egészen nyers csikót be kell tanítani. Régen úgy mondták, betörni, ami súlyos és maradandó sebeket ejthet az állatban. A betanítás egészen más: a csikó szinte észre sem veszi az idomítás fázisait, és már megy a fogatban, tudja a dolgát. Ez az igazi! Csodálatos érzés, amikor a saját nevelésünkkel nyerünk!
– Az istállókat bejárva, különös érzésem támadt: mintha ezek a lovak értenék, amit mondunk, s az el nem hangzott kérdésekre is felelni tudnának.
– Igen, nagyon finom idegrendszerű, roppant érzékenységű állatok. Arab és angol telivér a hátterük, jól kifejlesztett versenyszellemmel. Így tenyésztették őket évszázadokon át, így szelektálták az egyedeket. Õk tehát nem kényszerként élik meg a legfeszültebb versenyeket, hanem örömmel csinálják.
– Jellemezné őket?
– Menüett egy igazi hisztis csaj, vele nagyon nehéz dolgozni. Sokszor tízig is el kell számolnom, és mégis úgy döntök, hogy nem folytathatjuk a munkát. Pontosan ezért soha nem szabad vele összeveszni. Ha megérzi, hogy fölbosszantott valamivel, még inkább folytatja. Különben csodálatos! Rájöttem, hogy megnyugtatja, ha bemelegítés közben megállunk, és a segédhajtómmal beszélgetünk. Õ ilyenkor kagylózik, mozgatja a füleit előre-hátra, nagyon élvezi a dolgot. Ezt többször is alkalmazzuk, ha érzem, hogy nő benne a feszültség. Érdekes egyébként, hogy nehezen fegyelmezhetősége ellenére is ő az idomítottság próbájában, a díjhajtásban szerepel, amit az elmúlt két világbajnokságon megnyertünk. A másik lovam Mítosz, maga a megtestesült becsület. Nagyon komolyan veszi a munkáját, és minden egyes pillanatban, minden mozdulatával a gazdája kedvében akar járni, végül itt van még Milord – a kancák közt egy egyetlen fiú -, aki a nehezebb számokban kiváltja Menüettet. Kapcsolatuk plátói, nem idegesítik a lányok. Állóképessége ugyan nem az igazi, de hihetetlen a küzdőszelleme. Ha bizonyos esetben százszázalékos teljesítményre készítettük föl, ő százhúsz százalékot is könnyedén teljesít, ha nagyon muszáj. Mítoszból például ez a képesség teljesen hiányzik. Zoltán legkedvesebb lova Bella. Amikor bemutatta, éppen kis csikójával sétált a karámban. Anya és gyermeke szorosan egymáshoz bújt a hideg szélben, de mindketten fölfigyeltek, amint gazdájuk a kerítésnél megjelent.
– Ez az első év, amikor úgy döntöttem, hogy Bellát nyugdíjazom – kezd a maga történetébe Zoltán, a fiatalabb világbajnok – most lett ugyanis tizenhat éves. Szeretem én minden lovamat, de ő az igazi kedvenc. Talán mert ő volt a mentsváram, minden nagy küzdelmemben velem volt. A ló érdekes állat, néha nagyon cserben is tudja hagyni az embert. Amelyikkel egyébként a versenyt megnyertem, sajnos elpusztult. Dráma volt az a javából, a mai napig is nagyon hiányzik, hiszen családtag volt. Ha az ember valakivel ilyen magas csúcsra jut, még ha állat is, az már a családhoz tartozik. Talán a házassághoz lehetne hasonlítani ezt a kötődést, a jóban-rosszban együtt tipikus esete. Ma is végigfut a hátamon a hideg, ha rágondolok. Állítottunk is neki egy kopjafát Tápiószentmártonban. Én egyébként mindig szerencsétlen voltam a lovakkal, amelyikre nagyon számítottam, azzal valami rossz történt. Bella maradt az egyetlen, akire támaszkodhattam. Még amikor láttam, hogy nagyon fáradt, akkor is tudott küzdeni, ezért nem szeretném, ha a kezeim között valami baja esne. Megörvendeztet a kiscsikóival, és mindig jó szívvel nézek majd rá, hisz korona van az ő fején.
– Mostanában egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy otthon lovat tartsanak. Csak azért, mert szeretik ezt a házi-állatot, szeretnek vagy szeretnének lovagolni. Õk, a hobbilovasok, bizonyára szívesen elfogadnának néhány jó tanácsot.
– A legfontosabb feltétel az idő: csak az kezdjen bele, aki időmilliomos, különben az állat sínyli meg, mert óriási a mozgásigénye. Minden áldott nap ki kell hajtani. A másik tanács: a ló bizony balesetveszélyes állat. Sokszor az első alkalommal leesnek róla, összetörik magukat. Ez a hozzá nem értés műve. Nagyon fontos aztán a szakmai felkészültség, a szakemberháttér. Az igazán komoly, nagy felkészültségű díjugratók, díjlovaglók, akik több százezer dolláros lovakon ülnek, nő lovászokat alkalmaznak. A ló ugyanis nagyon női állat: meg tudja hálálni a gyengédséget, szeretetet, s ezt soha nem szabad elfelejteni.
– Jól gondolom-e, hogy a legbizalmasabb bizalmi állás itt gondozónak lenni –
– Valahogy úgy – bólogatnak a fiúk. – De a munka során hamar kiderül, hogy kiben mi lakik. Az állatok ugyanis visszajeleznek, azonnal látjuk a bokszban a riadtságot a szemükben, ezért finoman kell bánni velük. Nagyon kevés, szinte egy durva szó is elég, hogy ezt észrevegyük. És itt nincs karácsony, nincs húsvét, mert a lónak mindennap enni kell, naponta meg kell járatni őket. Nem könnyű szakma, ugyanolyan megszállottnak kell lenni az alkalmazottnak is, mint mi vagyunk. Ilyen egyszerű. De most összeállt a megszállott, őrült csapat.
– Adja Isten, hogy még sokáig sikerüljön megtartani a világbajnoki címet!
– Köszönjük szépen, de ez csak egy ambíció. Olykor megkérdezik tőlünk okos emberek: mi lesz, ha már nem lesztek eredményesek – Sokan tanácsot is adnak, hogy a csúcson kell abbahagyni, gyerekek. Biztosan így is van, de ők nem tudják, hogy mi nem csak azért dolgozunk, hogy a csúcson legyünk, hanem elsősorban azért, mert szeretjük. És mert így és itt nagyon jól érezzük magunkat. Törekedhet ennél többre az ember?
Hozzászólások