Füstifecske, Kövirigó, Rétihéja, Szürkebegy, meg még van Marabu, Hóbagoly és Gyurgyalag is. Már ezek az utcanevek is magukban hordozzák a vidék kedvességét. Az úgynevezett Madárdombét, mely a főváros tizenhetedik kerületének egyik forgalmas főútjától kőhajításnyira van, mégis csendes és nyugodt. Széles utcák, Kiserdő, és a családi házakat körülölelő virágok jellemzik, mely otthona Gy. Németh Erzsébetnek és családjának. Az utcanevek láttán az ember akarva-akaratlanul elmosolyodik, s cikáznak gondolatai. Jó lehet madárdombi lakosnak lenni. Az itt élők jólesően mondhatják, hogy látogasson meg Füstifecske- vagy akár Hóbagoly-béli otthonomban. Mi ezt tettük, és felkerestük a főpolgármester-jelölt asszonyt házában, hol Dina, az angol szetter társaságában mesélt városfejlesztési terveiről és otthonáról, ahol a Gyurgyalagok és a Kövirigók is otthon vannak.
Nyolc éve vagyok fővárosi képviselő, és úgy érzem, ez idő alatt Budapest minden szegletét megismertem. Teljes mértékben otthonomnak érzem a várost, nemcsak mint itt lakó, hanem mint városvezető és politikus is. Pontosan ezért más szemmel nézem az utcákat, tereket. Mindig figyelem, hogy mit kellene megcsinálni és hogyan lehetne változtatni azokon a dolgokon, amelyek akadozva működnek. A saját szemüvegem mellé úgymond egy másik szemüveget is felveszek. Úgy érzem, hogy a fővárosnak sikerült az elmúlt tizenkét évben jó pályára ráállnia és pozitív irányba elindulnia. Jó lenne, ha ennek a közép-európai régiónak Budapest lenne a pénzügyi, kulturális és kereskedelmi központja. Ezért a címért versenyezünk Prágával, Béccsel és Pozsonnyal. Azt gondolom, hogy Budapest hihetetlen előnye az egyedülálló fekvése, természeti adottságai, de ez nem elég. Ha nem kezdjük el azokat a lépéseket megtenni, amelyek jobb életkörülményeket biztosítanak a főváros lakosságának és az idelátogató külföldi vendégeknek, nem tudjuk kedvező adottságainkat kihasználni.Elfeledkezünk arról, hogy mi az, amitől a város igazán az otthonunk lesz, amitől a sajátunknak érezzük, és ami kellemesebbé teszi a mindennapjainkat. Ez pedig a zöld- növényzet és a tisztaság. Szeretnénk, hogy a betonfalak között virágos parkok, szökőkutak és terek legyenek, ahová az emberek ebédidőben kimehetnek piknikezni. Ennek egyik alapfeltétele azonban az lenne, hogy a főváros sokkal tisztább legyen. Ez évben egyébként a főváros kettőmilliárd forinttal többet költött köztisztaságra a korábbiakhoz képest.
Nagyon fontosnak tartom a szemléletformálást. Ha odáig eljutnánk, hogy minden lakó legalább a saját háza előtti területet rendbe tenné és rendben tartaná, már sokkal jobban éreznénk magunkat a mindennapjainkban. A városban a kutyaproblémát valamilyen módon sürgősen meg kell oldani. Ahogy az ember a saját kertjében összetakarítja a kutyapiszkot, oda kellene figyelni arra, hogy ezt az utcán is megtegyék. Pontosan tudom, hogy egy belvárosi lakásban ugyanúgy hozzánő a kutya az emberhez, mint egy kertes családi házban, viszont a kutyatartóknak figyelembe kell venniük, hogy mások is élnek ebben a városban, és mindenkinek az a jó, ha a környezete tiszta.
Ha fejlesztjük a fővárost, és gyönyörű parkokat, utcákat és metrót építünk, akkor arra is kell pénzt és energiát fordítanunk, hogy a már meglévő értékeket élhetővé és lakhatóvá tegyük. Szeretnék egy jó köztisztasági programot elindítani, ami előtérbe helyezi a szemléletformálást, hogy ne szemeteljünk, és érezzük jobban magunkénak a várost. Szerintem a budapestiek nagyon szeretik a fővárost, és ha egy nyaralás vagy csupán néhány napnyi távollét után hazatérnek, hozzám hasonlatosan megdobban a szívük, ha megpillantják a budai hegyeket, a Hegyalja útról elénk táruló panorámát, vagy akár repülőgépről az éjszakai város fényeit. Az más kérdés, hogy nap mint nap rengeteg dolgon bosszankodnak. A fővárosiak ragaszkodnak lakhelyükhöz, de elvárják, hogy Budapest nyújtsa azokat a szolgáltatásokat, ami egy nagyvárostól jogosan elvárható: hogy gyorsan odaérjenek a munkahelyükre, hogy tiszta buszokon közlekedjenek, hogy megfelelő körülmények között tudjanak bevásárolni, a mentő időben jöjjön ki, tudjanak sportolni és szórakozni…
Aki egy nagyvárosban él, az beleszületik abba az igényességbe, hogy körülötte minden rendben legyen. A város azonban a bennük lakókra is rá van bízva. Talán ha a közélet és ezáltal a város is egy kicsit nyugodtabb lesz, az emberek nem lesznek ennyire idegesek, akkor jobban odafigyelnek egymásra és környezetünkre.Égető kérdés például az aluljárók problémája. Ha azokat egyszer végre sikerülne kitakarítanunk, utána nagyon fontos, hogy fenntartásáról is gondoskodjunk: legyen valaki, aki ügyel a rendjére, hogy ne lepjék el minden négyzetcentiméterét az illegális árusok. Nagyon fontosnak tartom tehát egy élhető Budapest megteremtését.A környezetvédelem mellett a másik megoldásra váró probléma a városrehabilitáció. A régi bérházakat, állami, önkormányzati és magánpénzekből mihamarabb el kell kezdeni felújítani. Ugyanez vonatkozik a külső kerületek panel lakótelepeire is. Az állam egyedül képtelen fölvállalni a kilencvenes évek elején privatizált házak felújítását, úgyhogy mind az államnak, mint pedig az önkormányzatoknak és a magánembereknek össze kell fogniuk, hogy ezek az épületek Budapesthez méltó külsőt és belsőt ölthessenek.
Annak idején, amikor a lakásprivatizáció megtörtént, mindenki nagy örömmel, viszonylag csekély összegért megvásárolta a lakást, amiben lakott, de sajnos senki sem törődött azzal, hogy ha beázik a tető, elöregednek a vízvezetékek és a házat fel kell újítani, az majd az új tulajdonosokat terheli. Ezek a bérházak nyolcvan-száz éve épültek, így az imént felsorolt problémák előbb-utóbb sajnos bekövetkeznek, sőt rengeteg helyen már bekövetkeztek, és a tulajdonosok nem képesek viselni a felújítással járó anyagi terheket. Senkit sem lehet olyan helyzetbe hozni, hogy erőn felül felújítassa otthonát, így olyan kedvező hitelkonstrukciókat kell kidolgoznunk, amelyek mindenki számára elfogadhatóak. E hitelkonstrukciók mellett egy szociális bérlakásépítési programot szeretnénk elindítani. A jelenleg épülő többlakásos társasházakat és lakóparkokat építési vállalkozások építik, és igencsak magas áron értékesítik. A befektetett magas tőke miatt ugyanis az a céljuk, hogy mihamarabb eladják ezeket a lakásokat, úgyhogy szóba sem kerül a lakások bérbeadása. A szociális bérlakásépítési program keretében a kormány lakásokat építene, melyek állami tulajdonban maradnának, és elérhető áron adnánk bérbe a rászorulóknak.
Minden új építkezésnél különös figyelmet kell arra fordítanunk, hogy szép és esztétikus legyen az épület, illő legyen a városképbe. Ez az építészek feladata, nem szabad engedni, hogy – vadhajtások” csúfítsák el a városképet.A következő, megoldásra váró probléma a közlekedés. Budapesten négyezer kilométernyi út van, ebből ezer kilométert a fővárosi, háromezer kilométert a kerületi önkormányzatok kezelnek. Sajnos az úthálózat fejlesztésben még nem érte magát utol a város, és kérdéses, utoléri-e valaha. Míg a nyolcvanas évek elején ezer lakosra nyolcvan autó jutott, addig mostanra ugrásszerűen megnőtt a forgalom, nemritkán családonként kettő, esetleg három gépkocsit is tartanak. A közelmúltban nagyon sokan kiköltöztek a városszéli településekre, viszont nap mint nap visszajárnak a fővárosba dolgozni, a gyerekeiket a városba viszik iskolába, óvodába, és olykor napjában többször is órákig araszolnak a bevezető utakon. Sokan emiatt vissza is költöznek, mert nem bírják a naponkénti egy-két-három órányi autózást. A fővárosi önkormányzat költségvetése évi háromszáz milliárd forint, melyből az elmúlt négy évben durván százmillió forintot vontak ki. Budapestnek igenis szüksége van állami támogatásra, hiszen vannak olyan területek, amelyeket a város a saját erőből nem tud helyrehozni. Összefogás és közös erő szükséges a metróépítéshez, az úthálózat, az egészségügyi és a kulturális létesítmények felújításához. Abban bízom, hogy a kormányzat és a parlament felismeri: egy ilyen nagyvárost nem lehet magára hagyni. Egy nagyvárosban mindig sokkal több problémát kell megoldani, több feladatot kell ellátni. A fővárosnak és a kerületi önkormányzatoknak a jövőben sokkal jobban kell együttműködniük, mint ahogy ezt az elmúlt tizenkét évben tették. Az embereket nem érdekli, hogy a területi vagy a fővárosi önkormányzat hibájából nem működik valami, vagy éppen nem jön a busz, csak azt érzik, hogy a városban nem jó élni. Összefogásra van tehát szükség ahhoz, hogy Budapestet, mely láttán megdobban a szívünk, valóban az otthonunknak érezhessük és érezzük.Hogy mit jelent számomra az otthon – A kisfiamat, a férjemet, és nem utolsósorban – második gyermekünket”, Dinát, az angolszettert, aki kölyökkutyaként került a családba. Amikor a férjem megvásárolta Dinát, négy feltételt szabtam: nem takarítom utána a kertet, nem ülhet be az autómba, nem főzök rá, és nem jöhet be a lakásba. Természetesen ezekből egyet sem tartottunk be, ujja köré csavarta az egész családot: takarítom utána a kertet, a kocsimban utazik, és természetesen főzök is rá. Minden reggel letelepszik mellénk, és együtt – kávézunk?, egyszóval teljes jogú családtaggá vált.Amikor összeházasodtunk, a szüleink segítségével vásároltuk meg ezt a telket és kezdtük el az építkezést. Akkoriban parcellázták fel a tizenhetedik kerületnek ezt a részét, az úgynevezett Madárdombot. A család és a barátok segítségével – kalákában” építkeztünk, így három év alatt készült el a száznegyven négyzetméter alapterületű ház. Kicsit féltem, hogy túl nagyra sikeredett, de az anyukám mosolyogva azt mondta, hogy ne izgulj, édes fiam, minden ember tökéletesen betölti a rendelkezésére álló területet. Ez így is lett.
Nagyon szeretünk itt élni. Kellemes, csendes, békés környék. A szomszéd házak is velünk egy időben épültek, úgyhogy itt mindenki ismer mindenkit. A gyerekek szinte egyszerre születtek, együtt nőttek fel, együtt bicikliznek, görkorcsolyáznak a környező utcákban.A ház tervezésekor fontos szempont volt, hogy a földszinten egy hatalmas, tágas nappali legyen, és egy emberléptékű konyha, melyben az étkező is helyet kap. A tetőtérben egy hálószoba, egy gyerekszoba és egy dolgozószoba van. Szerencsésebb lenne, ha a dolgozószobát a földszinten alakítottuk volna ki, de ezt akkoriban még nem tudtuk.Igazából a család élete a nappaliban zajlik. Sőt, nyugodtan kijelenthetem, hogy ez a helyiség az egész családunk központja. Itt tartjuk az összes családi összejövetelt, a születésnapoktól a karácsonyig
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások