Sokáig a Szovjetunióban él és tanul. Egy francia filmfesztivál hozza meg az első nagy nemzetközi sikereit. Amikor külföldön elismerik, itthon egyre népszerűbbek lesznek a filmjei. Mindig az egyén sorsa érdekli. Mészáros Márta a női lélekábrázolás mestere, sohasem a látványos megoldások izgatják. Kedvenc színészeihez hűséges. Két ország polgára, hiszen férje, Jan Novicki a lengyel színészek koronázatlan királya. Márta kortalan ember és őszinte beszélgetőtárs.
– Szerény körülmények között élsz. Mennyire fontos neked, hogy milyen tárgyak vesznek körül?
– Városi ember vagyok. Városban szeretek lakni, soha nem gondolkoztam azon, hogy vegyek magamnak házat, mert ez nem érdekelt.
– Ez nem azért alakulhatott így, mert lényegében két országban élsz, és állandóan utazol?
– Nem, azelőtt is így éltem. Nem volt vágyam, hogy házam legyen a Rózsadombon. Egyetlenegy dolog, ami néha eszembe jutott, az úszómedence, mert jópofa, hogy az ember kimegy az udvarba és úszik egyet. De ez a vágyam teljesült, mert férjemnek Lengyelországban van egy háza a tóparton, ahol született, a Mazuri tavaknál. Lényegében a fél tó az övé. Ha az ember a házból kimegy, ott a tó.
– Ne haragudj, hogy közbeszólok, de azt mondod, az ő háza. Ha a férjed, akkor talán nem a ti házatok?
– Nem az anyagi részéről beszélek, hogy az övé vagy az enyém, persze hogy a miénk, csak az ő mániája volt a házépítés, és a földet is ő találta ki magának. Mindent ő tervezett, milyen legyen a ház, én ebben kevésbé vettem részt. Tehát az ő műve.
– Térjünk vissza az otthonodhoz. Látok a lakásban néhány szobrot. Mészáros László szobrász az édesapád volt, utolsó filmed, a Kisvilma az ő életéről is szólt. Hány szobor maradt meg neked –
– Mindössze kettő.
– Mennyire tudod a hagyatékát ápolni, azon túl, hogy a filmedben az ő sorsát is megismerhettük?
– Nincs nekem hagyaték, semmi nem maradt. A testvéreimről maradtak rajzok és kisebb szobrok, ezeket a Mészáros rokonok odaadták nekem. A két kirgizfejet, amelyeket a könyvespolcon látsz, egy szobrász – aki az ő tanítványa volt – megmentette, és amikor kint jártam Kirgíziában, akkor adta nekem.
– Fontos számodra a képzőművészet – Az életedben szerepet játszott?
– Közepesen. A pályám elején csináltam számos képzőművészeti filmet, Derkovitsról, a szentendrei és a hódmezővásárhelyi iskoláról. Ez akkoriban érdekelt, de később nem.
– A képzőművészeknek más a látásuk, intellektuálisan és érzelmileg is, mint egy írónak vagy egy rendezőnek – Hiszel ebben?
– Valami igazság lehet benne, mert a képzőművészek másképpen gondolkodnak. Bár meg kell mondanom, nagyon sok képzőművészből lett filmes. Eizenstein rajzolt, Andrzej Wajda képzőművészeti főiskolát végzett, ami meg is látszik a filmjein.
– Neked mennyire sajátos a látásmódod – Mennyit tudsz egy emberből érzékelni –
– Engem mindig az emberi arc, az emberi arckifejezés érdekelt. Talán a történetnél is jobban érdekelt, hogy egy arckifejezés milyen hangulatot, érzelmet tud kiváltani belőlem.
– Mindig így éltél, vagy már megengedheted magadnak?
– Mindig így éltem. Mindig őszinte voltam és hamis kapcsolatokba soha nem mentem bele. A színészeimhez például ragaszkodom. Van egy pár színész, aki végigvonul az összes filmemen. Nemcsak Novicki, a férjem, de Kováts Adél, Monori Lili, Cinkóczi Zsuzsi is. Õket mindig meghívom játszani, mert nagyon érdekes, különös embereknek tartom őket.
– A magyar vagy a lengyel kultúra népszerűbb a világban?
– Én magyar filmrendező vagyok, bár csináltam már számos, kifejezetten lengyel filmet, de akkor is Magyarországot képviseltem. A lengyelek jobban szeretik a művészetet. Náluk ez nem olyan úri dolog, mint Magyarországon. Az egyszerű lengyel ragaszkodik a saját irodalmához, a saját színészeihez, a színházához, filmjeihez. A lengyelek szeretik megnézni Tom Cruise-t és Redfordot, de ugyanúgy szeretik megnézni a saját hírességeiket. Ott nem a showman-ek a sztárok. A színészek és a rendezők iránt nagy a tisztelet.
– Minden országból hozol egy madarat ábrázoló dísztárgyat. Miért –
– A madár mint különös lény mindig izgatott, valamilyen furcsa viszony fűz hozzá. Huszonöt évvel ezelőtt, amikor először jártam Indiában, kaptam ajándékba egy nagyon szép színes madarat. Azt elhoztam, és akkor határoztam el, mindenhol, ahol megfordulok, veszek egy madarat. Van, amikor drágát veszek, van, amikor egyszerű kis giccset. Nagyon sokat kapok ajándékba, mert tudják rólam, hogy szeretem.
– Már nem először beszélgetünk arról a két festményről, amelyek a falon láthatók. Nem tudod, ki festette őket és mikor. Korban hová helyezzük el őket –
– Nagyon?nagyon régiek és nagyon értékesek. Hozzá kell tennem, nem én vettem ezeket. A hatvanas években egy francia színésznő, Bernadette Lafonte játszott Kovács András filmjében. A gázsin, amit itt keresett, megvette a két festményt. A producere kikísérte a repülőtérre, de a vámosok nem hagyták, hogy a festményeket kivigye. Bernadette nekem hagyta ajándékba. Azóta én is megpróbáltam két?háromszor kivinni, nem sikerült. Körülbelül a 18?19. században készültek. Amikor Párizsban dolgoztam, kerestem valami pénzt, már nem is tudom mennyit, Bernadette-nek adtam.
– Schaár Erzsébettől látok itt a falon egy gyönyörű munkát.
– Tőle kaptam ajándékba. Vilt Tibor, Schaár Erzsébet férje a keresztapám volt, apámmal együtt járt az akadémiára, és jó barátok voltak. Amíg élt, összejártunk.
– Végezetül térjünk vissza a szakmádra. Mi lesz a következő filmed?
– Szeretném befejezni a Mandarint. A Mandarin most csak egy táncfilm, ami nem annak készült. Nagyon rejtélyes, furcsa körülmények között, egyszerre csak kipörgött körülötte a pénz és a levegő, sem a televízió, sem a Kulturális Örökség Minisztériuma nem támogatta. A kínaiak is kiszálltak a koprodukcióból.
A másik régi tervem, amit remélem, most meg tudok valósítani, Nagy Imréről és a lányáról akarok dokumentumfilmet rendezni. Ehhez Nagy Erzsébet az áldását adta, most ezen dolgozunk, erre pályázunk. Igazságtalanságnak tartom, hogy a mai napig nem készült komoly film Nagy Imre életéről.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások