Zugló egyik nem kicsi, de hangulatos utcájában két kőkutya őrzi Ranschburg Jenő pszichológus és közéleti ember házát, amelyben feleségével és gimnazista fiával él. Mindig azt mondja, hogy kizárólag felesége, Zsuzsa érdeme a belépőt fogadó barátságos miliő. Szerintem a tanár úr állandó ötletei, lendülete, Zsuzsa türelme és ügyessége, kettejük harmóniája varázsolja a lakásukat otthonná, meg a mindenen érezhető gyerekszeretet. A kerti – sufni” igazán nem szép, de nyáron a négy unoka kedvenc helye, télen pedig – a dolgozószoba kivételével – mind a három szinten szinte minden a – lakás van értünk és nem fordítva” elve szerint folyik az élet.
Szép lett anyu nagyon az új lakásunk!
Hiszed vagy nem, de máris szeretem.
Úgy érzem, hogy az égbe repülök fel,
Ha érkezünk, s a liftet kezelem.
Csillával óriás sarok-szobánk van,
A fürdő éppen mint az uszoda!
S az erkélyről a forgalom az utcán!
A zaj, akár a mágnes húz oda.
S a játéküzlet ott a sarki házban!
Úgy hívogat a szép nagy kirakat!
Ha beragad, mint otthon is az ajtónk,
Megvárom ott, amíg majd kiragad.
A játszótér sincs, hidd el, messze innen,
Bár eltakarja most a ház fala.
Egész jó itt. Csak azt szeretném tudni,
Mikor mehetünk végre már haza?
Dr. Ranschburg Jenő: Lakáscsere
Óvodásokat kérdeztem, mi az, ami csak otthon van, otthon jó – A testvérem, karosszék, kissámli, sütemény, nagymama, kert, cica, a takaróm, mese, vacsora, puszi, a kuckóm – válaszolták. Az otthon, a család – együttlét, gyerekkor, védettség, bizalom, illat, figyelem, emlék és ezernyi érzés – ki tudja, kinek mit jelent?
– Azt tudom, hogy a tanár úr, Ranschburg Jenő, minden lakása tervezésében, alakításában szenvedélyesen közreműködött, néha a tervezőmérnököket, kivitelezőket megszégyenítő ötletességgel. Van valamilyen pszichológiai receptje az otthonteremtésnek?
– Nem lehet úgy otthont tervezni, hogy ne tudjuk, kiknek tervezzük, milyen a család kapcsolatrendszere, a lakók jelleme, igénye, ízlése.
– Mondhatjuk azt: mutasd az otthonod és megmondom, milyen vagy?
– Természetesen sok mindent elárul rólunk a lakásunk is, de van, hogy csak a lehetőségeink korlátai miatt hiányzik az, amit az igényünk vagy ízlésünk bőven megkívánna. Ezért is cserélünk lakást, ha mód nyílik rá. Emlékszem például egy korábbi otthonunkra, amelyben 1970-től tizenhét évet töltöttünk a két kislányunkkal, és ma is a melegség jut róla először eszembe, pedig a látogató biztosan a kicsi, zsúfolt, rendetlen jelzőket találta volna helyénvalónak. Ezután egy jóval nagyobb lakásba költöztünk, de nem volt időnk igazi otthont teremteni, mert az akkor hároméves kisfiam súlyos légúti betegséget kapott. Mondhatjuk, orvosi javallatra adtuk el, és vettünk egy mátyásföldi telket. Elkezdtünk építkezni, majd attól kezdve három évig nem laktunk sehol. Nem volt egyszerű ötvenen túl, kisgyerekkel, albérletből beleugrani egy családi ház építésébe. Mégis, talán életem legaktívabb otthonteremtő szakasza volt ez, és kiélhettem építészi ambícióimat. Feleségem szerint ugyanis egy építész veszett el bennem. Tele voltam ötlettel, mindenbe beleszóltam, mindent – átterveztem”, végül olyan is lett, amilyet akartunk.
– Akkor miért cserélték el?
– Prózai volt az ok. Hárman maradtunk a hatalmas házban, amelynek a rezsije nem csökkent, és szégyen vagy nem: nehéz volt fizetni a számlákat.
– Úgy tűnik, minden lakásában jól érezte magát, de ha szükséges, gond nélkül továbblép. A mostani zuglói házát milyenre cserélné?
– Valóban, amennyire kötődöm emberekhez, értékekhez, elvekhez, annyira nem tudok ragaszkodni helyhez vagy tárgyakhoz. Bár ahogy itt körülnézek, a zongora feletti tükröt, amely Ranschburg Pálé volt, minden lakásomba magammal vittem. De, hogy válaszoljak a kérdésre, nem gondolkodunk cserén. Jól érezzük itt magunkat. Fontos, hogy mindenre van hely. Az alsó szinten van a konyha, az ebédlő, a fürdő, no meg a kert. Ez lehetne nagyobb, mert a kertészkedés mindkettőnk hobbija, de szerencsére Nőtincsen van egy nyaralónk hatalmas kerttel, ahol hódolhatunk a szenvedélyünknek. A bejárati szinten található a könyvtárszoba, a nappali és még a – szerintem felesleges – terasz. Az emeleten a másik fürdőszoba és hármunk szobái fértek el kényelmesen.
– Öt éve költöztek ide. Van, amit nem valósított meg, vagy amit most változtatna az otthonán?
– Ami azt illeti, ránk férne egy alapos festés, mázolás, és tervezem is. Persze nem ez a lényeg: amitől ez a háromszintes ház otthon, ami itt látható, az a feleségem lelke. Az ő otthonteremtő érzéke, képessége utánozhatatlan. Amit ebben a házunkban és a mi egész életünkben alkotott, azt nem lehet megtanulni. Most nemcsak a gyönyörű kicsi kertünkre gondolok, de ő tudja például, miként lehet otthonossá, meleggé tenni a lakást kissé rendetlenül. Mert szerintem a túlzott rend és tisztaság az otthonosság ellen szól, annak lényegéhez tartozik ugyanis egy kis személyes rendetlenség.
– Tehát nem változtatna semmin?
– Jó lenne egy lift, mert lehet, hogy az állandó lépcsőzés a három szint között egészséges, de én se fiatalodom. A fenti terasz helyébe már meg is terveztem a liftet, s ha lenne pénzem, még ábrándoznék néhány további dologról.
– Úgy látom, elégedett, pedig mostanában sokszor láttam, hallottam keserűen nyilatkozni.
– Alaptermészetem szerint optimista vagyok, mert bármennyi szörnyűség is terheli mindennapjainkat, az élet eredendően szép és nagyszerű dolog. Persze én is gyakran elkeseredem, felháborít – és ennek minden módon hangot is adok – , amikor sokan, sokszor, szándékosan és durván akadályozzák, hogy örülni tudjunk otthonunk, életünk szépségeinek. Az embernek hagynia kellene boldognak lenni önmagát és másokat! Én – bármilyen rossz történik – képes vagyok bízni a jóban.
– Amikor a tanár úr hatvanadik születésnapján bemutatta a – Gyerekségek” című verseskötetét, azt kérdeztem a kisfiától: – Mi lenne apukád, ha bútor lenne?” Azt válaszolta: – Egy nagy karosszék”, – Ha épület lenne?” – Családi ház” – vágta rá Zolika.
– Emlékszem arra is, hogy vígjátéknak, kutyának, zongorának képzelt. Ma is büszke vagyok erre, mert mindegyik asszociációja arról szólt, hogy biztonságban érzi magát gyerekként, hogy olyan otthona van, ahol védik, szeretik, ahol jó élni.
Ranschburg Tanár úr nemcsak a saját családjának teremtett otthont. Könyveivel, előadásaival, műsoraival, sok évtizedes tanítói és felsorolni sem tudom, hányfajta tevékenységével megszámlálhatatlan családot segített hozzá, hogy eligazodjon a nevelés, az otthonteremtés művészetében.
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások